Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

Szórád Mártonnak, olvasgatva a törvényeket, különösen két szakasz ragadta meg a figyelmét. Az egyik az úrbéri kötésekről szóló VIII. cikkely 3. §-ának első része, mely szerint: „Hogy azonban az örökös kötésekre adott általános szabadság által visszaéléseknek alkalmatosság ne nyújtassék, akár az úrbér behozatala után eddig tett, akár pedig jövendőben teendő örökös kötések, következő esetekben is lesznek felbonthatók: 1-ör. Ha bebizonyíttatok, hogy azok erőszakkal és félelemmel csikartattak ki, vagy ravaszsággal és csalárdsággal szereztetettek". A másik pedig a VI. cikkely 3. §-a annak a része, hogy „Nyolc úrbéri zselléreknek pedig egy egész telki járandóság fog kiadatni".

148 Szórád nyilvánvalóan arra gondolt, hogy az urbáriumot Pentelén a földesurak erőszakosan vezették be (erről mesélhettek neki is az öregek), s hogy a földesurak 1826-ban — a falu vezetőinek a közreműködésével — földet raboltak el a jobbágyságtól (erre már ő is emlékezhetett), mivel a falu vezetői (bírák és esküdtek) lemondtak a cenzuális szántóföldekről a legelő kedvéért, pedig a zselléreknek nem legelőre volt elsősorban szükségük, hanem szántóföldekre. Ő maga is zsellér volt, bár anyagi viszonyai — mestersége lévén — kedvezőbbek lehettek, mint zsellértársaié, de az a gondolat, s a törvény szövegének olyan értelmezése, hogy a zsellérekből nyolcadtelkes jobbágyok lehetnek, tehát földet kaphatnak, ha csak 3V2 holdat is, s ez nem censualis — tehát drágán bérelt és bizonytalan birtoklású — föld lesz, az állandóan gyarapodó számú pentelei zselléreknek az elmúlt évtizedek nyomasztó gondjai és bizonytalanságai alól való felszabadulását sejtette. S a törvény szövegéből e két résznek a kiválasztásával lehetőség nyílott arra, hogy a jobbágyság és a zsellérség egységesen lépjen fel, egymás sérelme nélkül, a földesurakkal szemben. Szórád, Pestről hazatérve, házánál összegyűjtött néhány jobbágyot és zsellért (jelen voltak: Mészáros Mihály, ifj. Fekete György, Gerendai István, Fekete István, Fekete József, Précsényi Pál, Paksi János, Paksi István esküdt, és még többen), olvasgatta nekik a törvényt, s magyarázta, hogy „ez szent törvény, mert Fölségétől ezt nyertük". Elhatározta, hogy „ama szerződésnek, mely mellett valaha, azaz az úrbér behozatala előtt, a jobbágyság a földeket bírta, erejét életbe hozandja, mi által ezen jobbágyság igen Szerentsés állapotba jutand, megajánlván minden jószágát és vagyonát is közáldozatra". A jobbágyság nagy része Szórád Márton szavait — mint a megyei törvényszék ítéletlevelében leírták — „ígéreteit vakon elfogadván, kész volt a városházban, sőtt önálla is, ugy más helyeken csoportosan öszve seregleni". Szórád Márton 1836. december 4-én, vasárnap délelőtt, tizedmagával, elment a jegyzőhöz, Tóth Pálhoz, s kérte az újonnan kiadott törvénycikkek felolvasását a nép előtt. A jegyző, kénytelen-kelletlen, engedelmeskedett. Szórádék a templom előtt a népnek dobszó útján hírül adták, hogy délután mindenki a városházához menjen. Délután megtörtént a törvény felolvasása, 300 főnyi hallgatóság előtt. Mielőtt Tóth Pál jegyző az olvasáshoz kezdett, Szórád így szólt a sokasághoz: „No emberek, ide hallgassanak kentek, ebben áll kenteknek és gyermekeinek minden jövendőbéli sorsa és állapotja". S a felolvasás után ismét Szórád beszélt: „a legnagyobb tűzzel azt vitatta, hogy erőszakkal, ravaszsággal és tsaládrsággal 'ki tsikartatott a Duna Pentelei közönségtől a régi szerződés, mi által ezen közönség az előbbeni jó