Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)
Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849
egy fogadó és húsz bolt van benne; a város új építkezésű. Nagyon jó legelője van és szép építkezésű szőlője és kertje számtalan"." Ottendorff Henrik — egy császári követség tagja — Evlia Cselebivel egyidcben (szintén 1663-ban) látta a várat és le is rajzolta. A rajz igen hitelesnek tűnik, s igazolni látszik Cselebi állításait, annak ellenére, hogy az európai építkezésekhez szokott utas a balkáni és a kisázsiai építkezéseket is ismerő Cselebi által igen magasztalt pentelei palánkot igen silánynak találta. Leírta: „Penteli vagy Pentela Jancouterantul"' négy órányira a Duna partján fekszik egy nagy hegyen. A palánk szokás szerint silány, de a hegy lábánál erős cölöpökkel van körülvéve. Ezeken belül nagy vendégfogadó és néhány silány ház áll, melyekben keresztények laknak. Az út Jancouterantól a palánkig fél mérföldnyire teljesen sík: itt kezd hegyessé válni és azon innen még több, erdőkkel, szőlőkkel, kertekkel és szántókkal borított hegy fekszik és ezek a palánk alatt, a hegy lábánál szűk és mély völgyet alkotnak" (ez a szűk útszakasz tűnhetett fel 1529-ben Szülejmán szultánnak is)." A két utazó leírása eltér egymástól. Evlia Cselebi túlzó dicsérete és Ottendorff lenézése között kell elképzelnünk a valóságos állapotot, Ottendorff rajzának azzal a módosításával, hogy a Cselebi által említett külváros (vagy miként a rácok településhelyüket, a Rácközt máig is nevezik: Agragye = elővár) házai nem a palánkvár alatt, a mai rác templom dombján voltak, hanem a vele szembelevő dombon, a mai Rácközben, melynek utcahálózata még ma is őrzi a török kori települési rendszer emlékét. A palánkvárak, melyek a Duna mellett Budától délre sorra emelkedtek (Érd, Ercsi, Adony, Pentele, Földvár, Paks, Tolna, Űjpalánk, Szekszárd, Bátaszék, Székese, Mohács), települési gócpontok voltak. Elpusztult, távoli vidékek lakói szívesen költöztek ilyen helyekre, mert a palánkvár védelmet és megélhetést nyújtott a lakosságnak. A lakosság számáról ebből az időből nem maradt fenn adat, s azt is csak egy későbbi összeírásból tudjuk, hogyan adóztak a török uralom végefelé. A pentelei jobbágyok a török földesúrnak adtak minden háztól egy okka zsírt, a török császárnak pedig egy dukátot és minden terményükből tizedet. Ugyanakkor adóztak a magyar földesuraknak is: évente 5 dukátot, 1 pár karmazsincsizmát és egy varrott török kendőt adtak. 12 Rácpentele A törökök kiűzése után új korszak kezdődött a falu történetében. Ebből az időből már írásos források is bővebben állanak rendelkezésünkre, s ezek a források már nemcsak a földesurak, várak, templomok emlékét őrzik, hanem a falu lakosságának életéről és sorsáról is tudósítanak. A pentelei palánkvárat a törökök már 1685-ben elhagyták. Az ekkor készült összeírás szerint a várban (in castell) 40, a faluban (in Marcktfleckh) pedig 50 lakott ház volt, s a falu határában jó szántóföldeket, réteket és szőlőket találtak az összeírok. 1 ^ A rác lakosság tehát a törökök távozása után is a helyén maradt, s valószínűleg csak Buda felszabadítása után 1686-ban, a felmentő s pusztítva vonuló császári seregek elől menekülve hagyták el a falut, egyrészük talán örökre, másik részük pedig ideiglenesen, a környéken (szigetekben, erdőkben) bujdosva.
