Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Pálfalvi János: Művészetek Dunaújvárosban

van (Cyránski, Tóth Ila, Pálfalvi). Pedig — bár olyan jelentős alkotások is vannak városunkban, mint Somogyi József ma már művészettörténeti jelentőségű Martinásza, vagy Domanovszky Endre Munkás-Paraszt Szövetség című freskója — műalkotásokban nem vagyunk gazdagok. A szobrok egy része ,,uraságtól levetett" kacat, művészi érték nélkül (sportoló szobrok), a szintén értéktelen, ma már az egész várost ügyetlen komikusságával bosszantó Vincellér. Több szobor elhelyezése rosszul sikerült, sajnos, általában elmondható, hogy a városi architektúra és a murális művészet kapcsolata gyenge és esetleges. A másfél évtizeden át kifejtett áldozatos munka (a művészek által egyhangúan, de rajongással dicsért) kiállítási terem látogatottságában évről évre növekvő termést hoz. Tárlatonként legalább 1200 látogató van, de volt olyan kiállítás is (például Bálint Endréé, a P. Csasztka Ilona, E. Tóth Ila, Szegedi Zoltán hármasé), melyen 3000 körül mozgott a nézőszám. Önmagukban ezek a számok szépek, sok országos kiállítási intézmény irigyel minket miatta. Számunkra mégis (ezen belül) örvendetesebb az a tény, hogy míg más iparilag fejlett nagyvárosokban (egy reprezentatív statisztikai felmérés adatai szerint) a munkásság a tárlatlátogatóknak mindössze 8, azaz nyolc százalékát teszi ki, nálunk ez az adat 90 százalék körül mozog. A szép arányt a szocialista brigádok látogatásai kedvezően formálják, 200 brigád kér rendszeresen tájékoztatást a kiállítási helyiség programjából. S bár előfordul, hogy egy-egy kiállító művészünk nehezen leplezi somolygását, mikor a brigádok megbízottai igazolást kérnek tőle, az mindannyiunk előtt világos: a ma még esetleg helyenként formális kapcsolat is híd lehet a holnap valóságos művészetszeretetéhez. Ezt a folyamatot azonban nem bízzuk a véletlenre, évente mintegy 40 tárlatvezetést tart két helyi képzőművész (Birkás, Pálfalvi), ezzel is segítve a mindinkább differenciálttá váló műalkotások megközelítését, megértését. A kiállítók névsorából csippentett minta is mutathatja: a magyar képzőművészet aktív élvonalának sokszínű bemutatkozása immár az egész képzőművészetünkre jellemző spektrumot felöleli. (Bálint Endre, Országh Lili, Mészáros Dezső, Fabók Gyula, Kovács Ferenc, Uitz Béla, Baska Jó-: zsef, Würtz Ádám, Borbás Tibor, Czinke Ferenc, Zala Tibor, Bognár Árpád stb.). A további (1974-es) tervek nevei szép folytatást ígérnek: Nagy Balogh János, Vilt Tibor, Pásztor Gábor, Varga Imre, Schaár Erzsébet, Deim Pál stb. Miután városunk ilyen szép szimbiózisban él magyar képzőművészetünkkel, fel kell tennünk a kérdést: nem érett-e meg a helyzet állandó dunaújvárosi kép- és szobortár létrehozásához, hiszen annyi, nálunk szegényebb városunk hoz erőnfelüli áldozatokat ezen a téren. Fotókiállítások Szép Uitz Béla termünk tablóin időnként színvonalas kiállítások is láthatók. Országos (városunk által meghirdetett) pályázatok anyaga, egyéni tárlat (Féner Tamásé) és rendszeresen a helyi, de országosan is ismert Rosti Pál Fotóklub bemutatkozása. Létüket, de eredményeik egy részét is a lelkes szervezőnek, Laczy Zoltánnak köszönhetik. Bár az amatőrfotózás napjainkban még mindig harcot folytat a műfaj művészetként való elis27* Fejér megyei történeti évkönyv 417