Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)
Balla József – Baranyi Ferenc – Remetey Tibor: A város és alkotója
egység elemei, az ún. „kockák", „csontok", „bivalyok". A tervezés díszítő buzgalma azonban már ezeket az épületeket is különböző, régmúlt korok építészeti díszítő elemeivel öltöztette fel az építés során. így nem érvényesült ezeknek az épületeknek sem szépen formált, modern karaktere. A későbbiek során aztán az épületek egészen 1954-ig, az 1951-es, a Magyar Építőművészek Szövetségének I. kongresszusán meghirdetett elveknek megfelelően valósultak meg, aminek legszembetűnőbb vonása elmúlt korok, de főleg a hazai klasszicizmus formáinak felhasználása, tulajdonképpen másolása volt. A városépítés első négy évében az építés üteme még mai szemmel nézve is kimagasló volt. Ezzel szemben 1954 és 1953 között alig épült valami. így valóban nagyon sokáig ez az építészeti stílus nyomta rá bélyegét a városra. A viszonylag nagy összefüggő területen tömegesen megjelenő „szoc. reál." épületek már minőségileg is új hatást keltettek. E miatt volt városunk sokáig a vitatott stílus reprezentánsa. Természetesen ez az építési periódus a városrendezésben is kifejezésre jutott. Ebben is teret nyertek a már korábban túlhaladottnak ítélt keretes, zárt beépítési formák, megjelentek az ünnepélyességet sugárzó, tengelyre fűzött szimmetrikus elrendezések. Formájában sokáig ezt a nem éppen kellemes ízt jelentette a város mindenkori értékei mellett. Sokakat hangolt az archaizáló, ellentmondásos építészeti periódussal kapcsolatban érzett ellenszenv Dunaújváros egyoldalú elítélésére. S többen „kiöntötték a mosdóvízzel a gyermeket is," s elfeledkeztek a valóban elítélendő köntösben megépült épületek jogos bírálata mellett a város tényleges értékeiről. A lakások és alapfokú közintézmények (bölcsődék, óvodák, általános iskolák) tartalmukban az adott korban korszerűek voltak. Ebből fakadt minden bizonnyal egy oldalról, hogy az ország legkülönbözőbb részéről idekerült lakosság oly hamar idegyökerezett, s megszerette a várost. Az otthon teremtéséhez, a modern életvitelhez, az alapfokú ellátottság és a közműellátottság szintje sehol az országban nem volt abban az időben egységesen ilyen fejlett. Emellett a lakosság is nyilvánvalóan hamar megszokta és meg is szerette a városnak azokat az értékeit, amik a korszerű városrendezési elvek alkalmazásából fakadtak. Ezeket az értékeket a hivatalos építészeti kritika is a városépítés erényeinek ismeri el, s talán nem érdektelen felsorolni őket. Példaszerű az ipari és lakóterületek határozott szétválasztása a közéjük telepített erdővel. (A helyi zsargon „kiserdőnek" titulálja.) Bár az ipari ártalmaktól ez a szétválasztás még nem védheti meg teljesen a város lakóterületeit, de erdőtelepítéssel ezt maradék nélkül megoldani nem is lehet. Korszerű a város szerkezeti tagolása is. Talán itt érdemes rámutatni arra, hogy a várostervezés bizonyos mértékig tudatosan teret hagyott a spontán fejlődésnek is. Belátta, hogy az elhatározás nem merevítheti meg teljesen a várost, a várostervezés nem kergethet olyan illúziót, hogy megvalósíthatja a végleges, lezárt teljes egységet, a „tervezett, befejezett kompozíciót" anélkül, hogy el ne veszítené humanitását. Teret engedett az időnek, az időben felbukkanó újabb és újabb igényeknek, feláldozva az építészet örökké kísértő vágyát, a befejezett, egységes egész megalkotásara való törekvést. Ellentmondásos tendenciákat (a tervezettet és a spontánt) segítette érvényesülni oly módon, hogy az komoly törést nem okozott.