Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Jenő: A tervezett város

kereséssel lehetett csak megtalálni. És érhet-e valakit szemrehányás, ha a felismert megoldás nem a legtökéletesebb, és így új gondok melegágya? Cikkünk befejező gondolatköreként Dunaújváros vonzásával, környezetére gyakorolt hatásával szeretnénk foglalkozni. Ebből a szempontból megvizsgálni, hogy a következő 25 esztendőben miként válhat alkalmassá Dunaújváros a számára kijelölt részleges felsőfokú központ szerepkör ellátására. A város és környezete közötti kapcsolat körvonalazása sürgető feladat: pontosítani kell e kapcsolat jellegét, természetét, méreteit, hogy aztán felelősséggel lehessen befolyásolni e kapcsolat fejlődésének menetét. Úgy tűnik, a város közelében élni jobb, mint a várostól távol. Dunaújváros esetében azonban nem egyértelműen előny a város közvetlen közelében élni. Dunaújváros robbanásszerűen jelent meg ezen a városfalán vidéken, minden előzmény nélkül. A régi urbanizációs szabályok szerint egy település 50 ezer lakosúvá fejlődéséhez legalább egy évszázad kellett. Ezalatt a vonzáskörzet a kölcsönösség alapján hozzácsiszolódott a város fejlődéséhez. És vonzáskörzeten minden esetben ezt a kölcsönösséget értjük, a város és környezete között. Dunaújváros vonzása sajátosan egyoldalú. Nem volt idő arra, hogy a város a maga környezetével a kölcsönösség alapján fejlődjék. A robbanásszerű fejlődés a modern termelőeszközök tömegét, a kommunális háttér e környéken soha nem látott színvonalát, fejlett lakáskultúrát hozott létre, mégpedig olyan színvonalon, ami Dunaújvárost e vonatkozásokban azonnal a városok országos ranglistájának élvonalába emelte. Ehhez a fejlettséghez egy közepes kereskedelmi, közlekedési, közintézményi, szociális és kulturális rendszer párosult magában a városban. Az új ipari városokon kívül nem találunk még várost Magyarországon, ahol a vonzásközpont és a vonzáskörzet között olyan hallatlanul nagy lenne a fejlettségi különbség, mint Dunaújváros és környéke esetében. Gondoljunk a lakáskultúra színvonalára, a munkahelyek technikai színvonalára. Ezt az előnyt csak azok élvezik, akik már a városon belül élnek. S így ez eléggé egyoldalú „vonzódás" a városhoz. Egyszerű lenne a térképen a város körül egy 20—30 kilométer sugarú kört rajzolni, s kijelenteni, hogy az Dunaújváros vonzáskörzete, amelyen belül minél inkább közeledünk a városhoz, a vonzás annál inkább fokozódik. A kérdés nem ilyen egyszerű. Dunavecsétől 2—3 kilométerre füstölögnek a vasmű kéményei. Az onnan bejáró munkásnak télen mégis 40—50 kilométert kell utaznia, hogy munkahelyére érjen. Légvonalban nem sokkal van messzebb Baracs sem. Mégis onnan is csak jókora kerülőúton lehet a városba érni. A vonzáskörzet egyes községeibe csak vasúton, máshova csak közúton lehet eljutni. Vannak középiskoláink, amelyek nyitva állnak a környék fiataljai előtt is. De amíg a városi fiatalok legfeljebb 40 percet veszítenek idejükből, amíg az iskoláig és onnan haza jutnak, a bejáró fiataloknak hosszú órákat kell várakozni, úton tölteni. Mert Dunaújvárosnak nincsen egyetlen középiskolai kollégiuma sem. S ezek nem egyenlő esélyek. Az a bizonyos elméleti 30 kilométer sugarú kör északon 40 kilométerre közelíti meg a fővárost, nyugaton pedig 20 kilométerre Székesfehérvárt. Ezeken a területeken a városokkal való kapcsolatok sok évszázados hagyományai, formái és lehetőségei fejlődtek ki. És elméleti körünket átszeli a Duna is, így a vonzás az alföldi oldalon nem a város közvetlen közelében érvényesül, hanem a várostól délre, a dunaföldvári átkelő-