Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Jenő: A tervezett város

hely körzetében. Szalkszentmártonba jól át lehet látni a dunaújvárosi lakások ablakaiból, a vonzás szempontjából még sincsen közelebb, mint a tízszer olyan távol fekvő Tolna megyei Bölcske, vagy Madocsa. És elméleti körünkben négy megye kérne helyet: Fejér, Bács-Kiskun, Tolna és Pest megyék. Négy önálló közigazgatás-politikai egység. így tehát a 30 kilométer sugarú kör csak elméleti marad, vizsgálódásunkat a 25 év alatt kialakult tényleges hatások kimutatására kell korlátoznunk. Mindenekelőtt az érdekelt, hogy 1950-től, a városcsíra megjelenésétől hogyan alakult a környék 26 községének lélekszáma, vagyis hogyan reagáltak e községek a város megjelenésére és fejlődésére. Általában az a szabály, hogy a kisebb települések veszítenek népességükből, ha környezetükben nagyobb, erőteljesebb település fejlődik ki. Dunaújváros körzetében 1950 és 1970 között nem ez történt. A nyolc szomszédos Duna menti alföldi község Tasstól Dunapatajig (Dunaegyháza kivételével) veszített népességéből, mégpedig annak arányában, ahogy Dunaújvárostól távolodunk. A vizsgálatba bevont három Tolna megyei községből mindegyik veszített népességéből, a legtöbbet a legfejlettebb Dunaföldvár. Húsz év alatt viszont igen erős népességnövekedés alakult ki a város három szomszéd-községében. Rácalmás 17,6 százalékkal, Nagy venyim 34,4 százalékkal, Kisapostag 31,9 százalékkal növelte meg népességét a városalapítástól 1970-ig. Baracs, Mezőfalva, Előszállás és Nagykarácsony népessége kisebb arányú növekedést mutat e két évtized alatt. Az általunk feltételezett vonzáskörzet pereméről történt tehát a mozgás a centrum felé. A dunaújvárosi járás északi községei e szabály alól kivételek, részben mert ebben az időben két telepes község is alakult ki ebben a körzetben (Beloiannisz és Besnyő), részben pedig a főváros közvetlen határán kívül még egy új város jelent meg ebben a körzetben: Százhalombatta. Dunaújváros kimutatható hatással van a környező községek jellegének változására is. 1950 előtt a Mezőföldnek és a Kiskunságnak ebben a térségében a települések kizárólag mezőgazdasági jellegűek voltak. Ha ma ezekben a községekben az aktív keresőknek az egyes népgazdasági ágazatokban kialakult arányát tekintjük, azt tapasztaljuk, hogy Dunaújvároshoz közeledve szabályosan nő az iparban és építőiparban foglalkoztatottak aránya. A vonzáskörzet külső övezetében ma is mezőgazdasági jellegű településeket találunk, ahol a lakosság legalább 45 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. A középső övezetben olyan vegyes jellegű községeket találunk, ahol az aktív keresők legalább 55 százaléka az iparban és a tercier ágazatokban dolgozik, de az ipari munkások aránya nem éri el a 45 százalékot. Ilyen községek: Adony, Perkáta, Dunavecse, Baracs, Nagykarácsony és Dunaföldvár. A város közvetlen szomszédságában lévő Rácalmás, Nagyvenyim és Kisapostag községekben az aktív keresők több mint 45 százaléka már az iparban és építőiparban dolgozik, s így ezeket a községeket ipari jellegű településeknek tekinthetjük a lakosság foglalkoztatási minősége alapján. Egyértelműen bizonyítható tehát, hogy a városhoz való térbeli közeledéssel arányosan növekszik a város hatása a társadalmi átrétegződésre Nagyjából ezt a szabályt követi Dunaújváros környékén az inga-vándormozgalom is. 1972-ben Dunaújvárosba csaknem kereken hétezren jártak be dolgozni. (A diákok ebben a számban nem szerepelnek.) A hétezerből 5380 bejáró az iparban és építőiparban dolgozik. A város megközelítése északi irányból a legkedvezőbb vasúton is, közúton is. Mégis ebből az