Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Farkas Gábor: Dunapentele története a kapitalizmus korában 1850 – 1950

gazdasági érdekei fűződnek ehhez. Itt van a község hajóállomása, melyet ekkor már műút kötött össze a Dunaágon keresztül a településsel. Ugyancsak itt van a révkikötő is. Ugyanakkor a sziget Szalkszentmártonhoz 6-7 km távolságra esik, s emiatt ezt az igen forgalmas helyet ők rendészetileg sem tudják ellenőrizni. A rév Szalkszentmárton és a sziget között a húszas évek közepére korszerűtlenné vált. Ezért Dunapentele vezetősége úgy határozott, hogy a révjogot Szántasi Istvánnétól megvásárolja, és az eliszaposodott átkelőhelytől a révet áthelyezi a hajóállomáshoz. A révjogot 1925. májusában 8 millió koronáért a tulajdonos átengedte a községnek.

1

"

1 Iparvállalatok által termelt érték nem volt számottevő. Számuk kevés. Legjelentősebb a Dunavidéki Ipari és Kereskedelmi Rt. volt, amely a malmot és a villanytelepet működtette. Ezen kívül még a Téglás féle, valamint a Bruck Ernő tulajdonában levő gőzmalom, a Krausz féle cementárugyár és Kovács Ferenc darálója és fűrésztelepe említésreméltó.

11

' Két pénzintézet is működött: az egyik a Dunapentelei-Rácalmási Takarékpénztár, a másik a Dunapentele és Vidéke Hitelszövetkezet volt. Ez utóbbi 1920-ban alakult 130 tag 70 ezer korona üzletrészével. Tíz esztendő alatt már 525 tagot számlált és 1023 db. befizetett üzletrészt, amely 32 ezer pengő volt. Az üzletet fellendítette az 1928-ban alakult terményosztály. Két esztendő múltán a bruttó forgalom az 1 millió 705 ezer pengőt is meghaladta. Az 1930-1931-es gazdasági év elején a terményforgalom 136 vagon volt, 28 700 pengő értékben. Szövetkezeti alapon két gazdasági egység: a Hangya, valamint a Dunapentele és Vidéke Tejszövetkezet működött. A tejszövetkezet 1930-ban jött létre, 70 taggal és 1110 pengő alaptőkével. Egy esztendő múltán már 112 tagot számlált és az alaptőke 1780 pengőre emelkedett. A szövetkezet kizárólag a dunapentelei termelők tejes tejtermékeinek összegyűjtésével és értékesítésével foglalkozott."

2 A község lakosságának társadalmi megosztásában sincs különösebb eltolódás az ipari, kereskedelmi foglalkozásúak javára. A 20. sz. első felében is a mezőgazdasági foglalkozásúak teszik ki a lakosság döntő többségét, mintegy 75-78%-át. Az iparból, főleg a kézműiparból 16%, a kereskedelemből a családok 3 és fél %-a élt. A fennmaradó arányt a közszolgálati alkalmazottak, magánzók, nyugdíjasok, házi cselédek alkotják a század első évtizedében. Kereskedők zöme vegyeskereskedő volt. A kézműiparosok egy része a kisbirtokos gazdaságok szükségleteit elégítették ki: pl. 3 bognár, 6 kovács, 3 lakatos, 1 kerékgyártó, 2 kádár, 1 szíjgyártó, míg más része a lakosság általános szolgáltatását végezte: 5 asztalos, 5 ács, 1 bádogos, 4 borbély, 13 cipész, 3 csizmadia, 1 építési vállalkozó, 6 kőműves, 1 órás, 1 kárpitos, 2 pék.

113 A mezőgazdasági lakosság zömét az agrárproletár rétegek alkották. 1935-ben a mezőgazdasági ingatlannal rendelkezők több, mint 72%-a idetartozik. Ennek csaknem fele, mintegy 320 család nem rendelkezett még egy hold földdel sem, illetve 150 családnak nem volt saját háza. A kisbirtokos réteg a mezőgazdasági foglalkozásúak 25°/

0-a volt, míg a többi 16 birtokos, az 50-1000 holdas birtokkategóriába tartozott. Az alábbi kimutatásban szemléltetjük az egyes gazdaságok számát és ezen belül a földbirtok nagyságát.

114