Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Farkas Gábor: Dunapentele története a kapitalizmus korában 1850 – 1950

az árvíz veszélyt is felidézik, amely a kunsági településeket fenyegetné, ha a pentelei magas partok felől a vizet a sík terület felé terelik. A penteleiek Darányi Ignác földművelésügyi minisztert is felkeresték, hogy ügyüket pártfogolja. (A Szalki sziget azonban nem tartozott Dunapenteléhez, és lényegében azzal nem is rendelkezhettek. Ugyanakkor a terepviszonyok miatt csakis itt tudták kiépíteni a község hajóállomását.) A kormány megértette a penteleiek kérelmének lényegét, de abba nem tudott beleegyezni, hogy a község mellett levő Duna ágat nyilvánítsák fő ágnak és ezt építsék ki a vízi közlekedés számára. Hamarosan ésszerű kompromisszum született, s az ekkori szabályozás során jött létre az az állapot, amely lényegében jelenleg is van. A zárógátat az ágban olyan magasan és szélességben építették ki, hogy azon a közlekedés a szigetre és a Nagy-Dunához lehetséges volt. A Szalki sziget partján vontatóutat létesítettek. Az elzáró gátban pedig egy 20 méter széles nyílást hagytak; (a szelvény legmélyebb részén), melyet áthidaltak. A nyíláson annyi víz ömlik az ágba, amennyi a vizet megfelelő szinten tudja tartani, és alkalmassá teszi ivásra is.

100 A hajóvontató utakról külön községi szabályrendelet intézkedett. Már 1886-ban kimondta a képviselőtestület, hogy a vontató utat a dunapentelei határban a régi állapotában kell meghagyni, azt sem szélesíteni, sem keskenyebbre venni nem szabad. A víz és a vontató út között épületet emelni vagy mást, a vontatást akadályozó tárgyakat elhelyezni tilos. 1886-ban jelölik ki a végleges kikötőhelyet a tutajok és hajók számára. Ez a hely a pentelei Dunaágban a legelső malomsor irányában, a felső jégtörőktől dél felé 260 méter hosszúságban a felső fokig húzódik. A kikötő északi részén a tutajok, közepén a kavicsszállítók, déli részén pedig gabonás és az uszályhajók köthettek ki. A felső foki partrészen 2 uszályhajó is elhelyezkedhetett egyszerre, de az ezen túli parton —, a felső malomsor irányában, szemben a malombódékkal — 30 métert a malmokba járók számára tartottak fenn. Ekkor a hajók díjfizetés nélkül használhatták a pentelei szabadkikötőt. A hajók közül több nem kötött ki, hanem a mederbe ütött cövekeknél vetett horgonyt. Az ilyen hajók legfeljebb nyolc napig tartózkodhattak a pentelei vizeken. Megtiltották, hogy a szabadkikötőn kívül más partrészen hajók kikössenek és ott ki és berakodást végezzenek. A személykikötőt a felső foki résztől 100 méter hosszúságban jelölték ki. Itt történt az állatok ki- és berakása is.

10

' A Szalki szigeten a hajóállomás területe Dunapentele községé volt, sőt a mellette elterülő 799. helyrajzi számú rakpart is odatartozott. A hajóállomás egyúttal szabadkikötő is. Az itt be- és kirakott áruk után a tulajdonosoknak, amennyiben a rakparton 3 napnál tovább tárolják az árut, térdíjat kell fizetniök. Ezt négyzetméterenként az elfoglalt területek után 1-6 fillérig kellett fizetni. Nem szedtek viszont térdíjat azoktól, akik az árut a járművekről közvetlenül a hajóba vagy más vízijárműbe rakták be.

,0H A dunai szigetcsoportok a folyam által hordott törmelékkel folyton töltődtek. 1924-ben a pentelei képviselőtestület elhatározta, hogy a szigeteket ismételten felméreti, mert azok a legutóbbi kataszteri felmérés adataival nem egyeznek, és területük megnagyobbodott. Ezt a munkát a folyammérnökség végezte el.

109 A Szalki sziget azonban még mindig Szalkszentmártonhoz tartozik. Ugyanakkor Dunapentelének továbbra fontos