Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Farkas Gábor: Dunapentele története a kapitalizmus korában 1850 – 1950

különállásukat politikai értelemben már nem hangsúlyozták. Csupán vallásuk révén (görögkeletiek) különültek el. Számuk azonban egyre fogyott. 1880-ban már csak 133-an állították magukról, hogy ők szerbek:' Délszláv családnevek közül az 1850-es években Dunapentelén gyakoriak a következők: Jurinka, Petrovich, Csupits, Bájó, Veszó, Száva, Symlicz, Éliás, Stankó, Popovich, Negyela, Domanyek, Kanderka, Csavajda, Urbanovich, Szórád, Mahatsek, Gordán, Szlavek, Nits, Serák, Dacza, Bugyinka, Gurobi, Szeffir, Brusztula, Sztivlica, Vidovich, Látits, Zsirzsik, Lepnyák, Gellovich, Nispli, Radomér, Muits, Brundula.'

5 Két felekezetnek, a katolikusoknak és a görögkeletieknek van parochiájuk és templomuk. 1850-ben a katolikusok a mezőváros 82%-át alkották. A görögkeletiek 130-an, az izraeliták 90-en, a reformátusok pedig 40-en voltak.

0 a 1850-ben 506 házban éltek Dunapentelén a családok. Az 1860-as évek elején — az egyre szaporodó pusztákkal együtt — már 571 ház található, melyekben 594 család volt.' Az utóbbiak között 344 család az úrbéres és 205 kézműves, iparos, kereskedő és hivatalnoki család. A városon kívül esc Arany völgyben, annak két oldán szőlők vannak, melyekhez pincéket, de lakóházakat is emeltek. Szőlők, gyümölcsösök vannak a Duna mentén is, melyet Hegyaljának neveznek. Mintegy 130 holdnyi területen a Rácalmás felé eső Táborálláson szintén szőlőskerteket létesítettek.

8 A mezőváros fejlődésének egyik feltétele a kedvező természeti adottságokban kereshető. Ugyancsak egy 1850-ben keletkezett leírás szerint a pentelei tágas határban termékenyek a szántóföldek, rétjeit évente két alkalommal kaszálják, híres a juhtenyésztése, a halászatból szép jövedelme van, a szőlőhegyen pedig jóízű vörös bor terem. Határát 12 016 magyar hold nagyságúra becsülték, a beltelkekkel és külső tartozékaikkal s a földesúri majorságokkal együttesen.

9 Az úrbéri viszonyok jogi felszámolására 1859-ben került sor. A mezőváros elöljárósága, — Zsebeházy György bíró közbejöttével — a sárbogárdi szolgabírói hivatalhoz olyan értelmű kérelmet nyújtott be, hogy a volt jobbágyok és zsellérek földesuraikkal békés megegyezést kívánnak. Amikor a szolgabíró — Héringh Ignác — erre a felhatalmazást megadta, az elöljáróság a városházára hívta be a volt úrbéreseket; majd küldöttséget választottak, melynek tagjai — a tagosztály egész tartama alatt — az úrbéres lakosság érdekeit képviselték. A következő napokban a küldöttség és a város elöljárósága megkezdte a tagosítási eljárással kapcsolatos teendők végzését. 17-én az egész telkesek képviseletében Leitner János és Matlag János, a háromnegyed telkesek közül Molnár Ferenc, Rákó Antal, a féltelkesekből Noszvadi Imre, Petrovits János, az egynegyed telkesek közül Benkes János, Hingyi Mihály jelent meg a határbejáráson, míg a zselléreket Kosaras Péter és Németh József képviselték. Az úrbéres földeket 1859. március 17—18-án becsüsök járták végig, aki az első osztályú földeket 1100, a másodosztályúakat 1200 négyszögöllel számították egy-egy holdban. Ugyanakkor a gyengébb minőségűeket harmad- és negyedosztályba sorolták és 1400, 1800, 2000, sőt 3000 négyszögölet is számítottak egy holdba. A becsüsök ásót vittek magukkal és a földet egy-egy ásónyomnyi mélységben sok helyen megvizsgálták. Arrra a megállapodásra jutottak, hogy a földvári országút jobb oldalán elterülő szántók, — beleértve a Szávó völgyet is, amely a legalsó vetőben volt, — annak oldalai és völgyei, a vízfolyásokkal együtt, — második osztályú földek. Ugyancsak ide sorolták a baracsi határból számított 3. és 4. dűlőt, az itt