Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

kit isten ép kézlábbal megáldott, kinek ereiben igaz magyar vér buzog, ragadjon fegyvert, s keljen hazája védelmére"

18

'

1 Erre válaszoltak a penteleiek: ,,Óh! bár csak eljőne reánk azon áldott nap már egyszer, hogy édes hazánk háborgatóira osztogathatnánk magyaros csapásainkat, majd ott tüntetheti ki minden magyar vitéz, majd ott mutathatjuk meg, hogy nemcsak az eddigi nemesek voltak magyarok, a nem nemesek pedig gyülevész fajok, hanem mi parasztok is hazánknak igazán védő fiai vagyunk. Mai szent ünnepi napon szent mise helyett többek lakunknál maradtak, kiknek pókhállós szíveiket fáradoztunk megvilágítani szent soraival. Átkot mondtam mind azokra, kik Táncsics polgártársunk még felhívó szavaira: első szent kötelességöknek nem ismerik hazájokat utolsó csöpp verőkig is védeni, Polgártársunk! nem képzelheti azt egy pesti lakos, minő homályban vannak még most is országszerte közpolgártársaink. Milly nagy igaztalanságnak tartják némellyek, hogy hazájukért fegyvert fogni kénytelenek. Tehát bárcsak együgyű polgártársaink megtanulnák már egyszer, hazájokat szeretni s szükség esetében örömmel fegyvert ragadni! Igen helyes volna, hogy ha a ministerium szent parancsára az egyházi urak néha-néha bátorítanák, világosítanák hallgatójikat. Bár itt-ott én is, más is hirdetjük a szent igét: de majd mindenkor zúgás támad, és sokan nem fogják fel a dolog velejét. Némellynek azt mondják, hogy majd akkor leszünk katonák, ha a földeket egyformán elosztják, addig menjenek az urak. Ezen alaptalan szavaiért közpolgártársainkat nem lehet megítélni, mivel még nincsenek felvilágosítva, s máshol pedig sehol nem is fognak soha lenni, mint a szent szónokszékből. De talán mégis van valami kis igazságuk szegény közpolgártársainknak is? de nem tudják, mennyit, mikor, és hol lehessen keresni. Mivel az eddigi birtokosok a szegény feleket ha látták útra indulni, a közelutról eltántorították, s hosszabb utat mutattak nékik, mézes, álnok szavakkal ámították, s azalatt, mig a szegény hosszú uton czélhoz jutni akart: az urak röviden már régen megjárták, az ágyat is megcsinálták annyira, hogy ha a szegény ember odaért, lefekhetett (a kóterba): azért kérjük igen tisztelt polgártárs, eszközölje a ministerium által, hogy a népet az illető helyeken világosítsák, és bátorítsák, hogy a miben csak igazságos keresetük van, mindent megkapnak, annak idejében. Uram! nagy szívfájással kellett sokunknak édes jó hazánk szükségére kiadni utolsó garasunkat, s krajczárunkat. Mondom fáj lelkünknek, hogy ezen szent czélra többet nem adhatunk. Itt a panasz kétféle, u. m. 1. ször. Mi sokan vagyunk, kik másból nem élhetünk, mint csekély kis szölleink termése után. De mivel a Regálé még mind ekkoráig el nincs törölve: alig tengődhetünk, boraink mind megvannak, mert senki meg nem veszi, mivel a földesurak nemcsak hogy a nagy vendégfogadókban saját termés boraikat méretik, hanem azon kivül arra is vetemednek, hogy a többi kis korcsmákra is licitálnak, hogy sokszor boraikat esztendőkig kimérethessék. így hát a mi borainkat senki meg nem veheti; pénzre szert nem tehetünk; a szent célra többet nem adhattunk, mint garasokat. A szőlőmunka nyakunkon, és munkáltatni nem tudjuk, a gaz öli el szölleink gyümölcsét, s így lep meg utóbb bennünket a szegénység. Szíveskedjék tisztelt polgártárs működni, az utálatos Regálé eltör-