Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

dikat is lehúzta. Tóth János fia és Farkas István a feljött dereglyének orrában megkapaszkodtak, — a parton lévők beeveztek, deszkákat dobáltak, de akik egymásba kapaszkodtak, meghaltak: Tóth Mihály két fia: Mihály és István, Bartos János és József, 9 sessiós gazda: Kátli János, Bakos József, Nyuli János, Peretsényi Mihály, Tóth István, Sztánik Mihály, Bartalos János, Dobrovszki József, Molnár György, — 4 házas zsellér: Kaszás György, Börtsi József, Kollár Imre, Németi Mihály, — 3 molnár: Farkas Márton, Vastag Mihály, Adamitska János, — mind özvegyeket és 32 árvát hagytak maguk után.

165 A pentelei molnárok száma jóval meghaladhatta bármelyik — a faluban előforduló — mesterség mestereinek a számát, céhük azonban, mint a XVIII. században is — bár akkor már nemcsak a pentelei molnárok tartoztak bele — csak filialis céh volt. 1820-ban például 4 lacházai lakost vettek fel — a megyétől kirendelt commissarius egyetértésével — a pentelei céhbe, a ráckevei céh tiltakozása ellenére: „értettük hozzánk küldött fenyegető levelükből kegyelmeteknek, hogy azt gondolják, maguk leg okosabbak, holott másoknak sem ütötték tökkel a feit".

,(,c Kereskedő (mercator) a faluban az 1828-as összeírás szerint három volt: Bruk Ádám (cum minutiis), Krentics Péter (exercet mercaturam cum panno, ferro, sale et aliis minutiis) és Popovits Péter (exercet mercaturam cum sale, pannis, ferro aliisque materialibus). A kereskedők száma azonban a következő évtizedben rohamosan emelkedhetett, ugyanis mert míg 1820-ban lélekszám szerint csak 18 zsidót írtak össze Pentelén,"" addig 1837-ben már 130-at,

108 s míg 1828-ban csak 4 adófizető (zsellér és lakó) zsidó család volt a faluban (Müller, Lustig, Kron és Bruck), addig 1846ban már 9 (Lampl, Lustig, Fidmann, Schlesinger, Müller, Schwartz, Bruck József, Bernát, Ábrahám). 1828-ban az összeírt 82 lakó közül 20, a 180 zsellér közül 49 (ide számíthatjuk még ugyanis az összeírásban név szerint szereplő 6 urasági alkalmazottat is) élt mesterségből, malomtulajdonból, kereskedésből vagy urasági bérből. Az 1820-as években — a dunai útikalauzok divatja idején — készült egy rajz Penteléről is. A megrendelő vagy a kiadó nyilvánvalóan „korhűen" kívánta ábrázolni a dunai tájnak azt a — pentelei — szakaszát, amelyet egy dunai utazás alkalmával igényeltek azok, akik akár csak kirándulás céljából utaztak a Dunán erre, akár fontos — politikai, gazdasági — ügyekben mentek ezen a vízi úton a déli — „balkáni" —• vidékekre. A rajzoló korhűen ábrázolt: romantikusan. A kor művészi elképzeléseinek és a közönség igényeinek megfelelően szándékozott visszaadni rajzában a tájat (tulajdonképpen csak a témát), de a romantikus igény és szemléletmód ellenére a rajz hitelesnek látszik: a pest megyei oldalról szemlélve ábrázolta a tájat, a falut, a dombok tetején a katolikus és a rác templomokkal, a dombok oldalaira és a völgyekbe épült házakkal, s a partszakadásokkal. Nyugodt, idillikus hatású kép (az első „tájkép'' a faluról, —• korábban csak térképen látható az ábrázolása), s a szemlélőben szinte a mozdulatlanság, a kihaltság hatását kelti."'

9 Pedig mozgalmas élet volt itt. A mostani Kisduna akkor még nem volt elrekesztve, ott jártak a hajók: lefele a víz sodra vitte őket, felfelé a pentelei parton vontatták lovakkal (a vontató utak javítása a falu kötelessége volt).

170 Itt voltak a vízimalmok, a molnármesterek és a telkes