Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén, IV.

gosító munkát, de segítettek a fizikai munkában is. Egyes területeken (a Gépgyárban, a Lakásépítő Vállalatnál) termelési „harci röplapo­kat" jelentettek meg a versenykedv növelése érdekében. Ebben a munkában különösen a szervezetek legjobbjait tömörítő „Ifjú Gárda" tagjai jártak élen. A Mélyépítő Pártbizottság {munkaterületén a dolgozók túlnyomó többsége fiatal volt) az ifjúsággal kapcsolatos tevékenységében arra törekedett, hogy a párt vezető szerepe a DlSZ-^szervezetekben tovább erősödjék; hogy mind a politikai képzésben, mind a termelési agitá­cióban és az utánpótlás nevelésében e szervezetek a párt aktív segí­tőivé váljanak. E céloktól vezetve az év nyarán elérték, hogy ifjú­sági szervezeteik 11 alapszervi titkárából 9, a 69 vezetőségi tagból 39 volt párttag, illetve tagjelölt. Fiataljaik közül 70-en végeztek DISZ­iskolát. Kádereik nemcsak jelentős agitációt fejtettek ki — például rendszeresen részt vettek a párt által szervezett szállásagitációkban —, hanem maguk is helytálltak a termelésben, ötvennégy — össze­sen 480 tagú — brigádjukból 15 dolgozott sztahanovista szinten. A Mélyépítő 540 sztahanovistajából 170 volt az ifjak száma. Gondot fordítottak az utánpótlás nevelésére, segítették az iparitanuló-kép­zést. A 454 ipari tanuló és 150 átképzős között magatartási versenyt szerveztek, ennek keretében 67 személyt részesítettek példamutatása alapján dicséretben. A káderutánpótlást szolgálta, hogy továbbta­nulásra küldték 30 társukat, szakérettségire 15 és tiszti iskolára pe­dig 12 fiatalt. Eredményes munkájuk nyomán az alkotmány ünnepe tiszteletére folyó verseny keretében (két hónap alatt) 252 taggal nö­velték a DISZ tagjainak számát. Ebben az eredményben része volt a pártszervezetek és a DISZ-szervezetek (és titkáraik) közötti ered­ményes együttműködésnek.155 A munkával kapcsolatos nevelő tevé­kenység mellett fiatalok tömegét vonták be a politikai oktatásba is. Az 1951—52^es évben 1033 fiatal tanult a különféle 'oktatási for­mákban. Ez év tapasztalatain okulva (pl. propagandisták kiválasz­tása, lemorzsolódás stb.) 1952—53-ra 1900 fiatal (a DISZ helyi tag­ságának kb. 45 %-a) beiskolázását tervezték; oly módon, hogy pro­pagandisták képzéséhez időben kérték a pártszervezetek segítsé­gét.156 Ennél többet kaptak: a párt ugyanis propagandistái egy részé­nek átadásával direkt módon is segítette a fiatalok szervezett keretek közt folytatandó politikai oktatását. A DISZ feladatának tekintette az ifjúság honvédelmi képzésiének segítését, a Magyar Szabadságharcos Szövetség (MSZHSZ) munkájá­nak támogatását is.157 Szabadságharcos túrák szervezésével, a bevo­nulás előtt álló fiatalok kiképzésével működtek közre a honvédelmi nevelésben. A jelentős tömegeiben fiatalokat tömörítő MSZHSZ 1951 októberében alakult az építkezésen. Az őszi 5 alapszervezettel szem­ben az év elején már 15 szervezetük volt, és azoknak a korábbi 1854 taggal szemben 2554 tagjuk. A versenyekben 6 MSZHSZ brigád vett több alkalommal részt. c) Az Építők Szakszervezete A termelés érdekében folyó tömegmunka állt az építkezés leg­jelentősebb szakszervezete, az Építők Sztálinvárosi Bizottsága tevé­310

Next

/
Thumbnails
Contents