Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Dani Lukács: A párt- és tömegszervezetek munkájának főbb vonásai a Dunai Vasmű építésén, IV.

Az építkezés politikai szerveinek helyzete 1952-ben a) Az építkezés pártszervezetei Az építkezés vezető politikai szervének a Városi Pártbizottságnak, illetve a pártválasztmánynak a tevékenységében a termelés kérdései foglalták el a központi helyet. A tervek végrehajtásához szükséges helyi feltételek biztosítása, a határidők előrehozataláért folyó fel­ajánlások, illetve versenyek szervezése, az ezzel kapcsolatos agitáció és a teljesítések folyamatos ellenőrzése, a teljesítmények reális mé­rését biztosító intézkedések megtétele állt a politikai tevékenység tengelyében. Az 1952. évi megemelt feladatok szükségessé, a szovjet tapasztalatok pedig már az év elején lehetővé tették az előreutalvá­nyozásra alapuló havi munka ver senyék bevezetését. Az anyagi ösz­tönzés fokozottabb érvényesítésére és a tervek teljesítésére irányuló törekvések a tavasz folyamián módosultak, illetve továbbfejlődtek: a Sztahanov-mozgalom felélesztése az új módszerek alkalmazására, a területi felajánlások bevezetése a munkahelyi és a vállalatok közötti együttműködésre, összehangoltabb munkára ösztönzött. Mindezzel párhuzamosan egyre nagyobb teret biztosítottak a terv­teljesítésével kapcsolatos felelősség ébren tartásának (élő ütemterv), az erkölcsi-politikai ösztönzőknek, illetve elismeréseiknek (dicsőség­tábla alkotmánya, a vörös csillag meggyújtása). Mindebben nemcsak kezdeményező, hanem a kérdéseket operatívan kidolgozó szerep ju­tott a Városi Pártbizottságnak, az új kezdeményezések gyakorlati megvalósításában a pártszervezeteknek, az úttörésben és a példa­mutatásban pedig a párt minden tagjának. A Városi Pártbizottság negyedéves munkaterv alapján végezte tevékenységét. Munkáját részben a tervekben foglalt feladatok végrehajtása alkotta. Másrész­ről azok a tennivalók, amelyekre menet közben — valamely felsőbb pártszerv utasítása, állásfoglalása nyomán — reagálniuk kellett (pl. az országos értekezletek, a Szabad Népben közölt bírálat, a Központi Vezetőség ülése stb.). Negyedévek végén beszámolókban, az új fel­adatok kitűzése kapcsán értékelték a feladatok végrehajtását. A ter­vezés 9 havi időtartamát alapul véve, az év első negyedében az új formájú munkaversenyre történő áttérés, a munkafegyelem és az agitáció kérdései jelentették a központi feladatokat. A második ne­gyedben az új munkások (köztük a diákfiatalok) fogadásának, a Sztahanov-mozgalom fellendítésének és a területi felajánlások be­vezetésének előkészítésével kapcsolatos teendők, míg a harmadik negyedben a termelés pártellenőrzésének kérdései, a termelési agi­táció tennivalói álltak a munkák előterében. A Városi Pártbizottság 1952-ben kidolgozta a termelés pártellenőrzésének elvi kérdéseit és gyakorlati alkalmazásának módszereit.122 A korábbiakkal ellentétben a — műszaki vezetők beszámoltatására szűkülő és főleg a termelés műszaki oldalát vizsgáló — jelentéseket az illetékes pártszervezetek munkájának megtárgyalásával kapcsolták egybe. A tárgyaláskor összegeződött útmutatásokat, határozatokat pártértekezleteken, ak­tívaüléseken, taggyűléseken és pártcsoport-összejöveteleken tárgyal­ták meg. A határozatok széles körű ismertetését megelőzően — kü­303

Next

/
Thumbnails
Contents