Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Kállay István: Székesfehérvár kiváltságlevelei

dott a halmérés, illetve a halászat joga. Halászni csak tanácsi engedéllyel, taksa lefizetése után lehetett. A kiváltságlevél külön megemlékezett a „városfalak körül folyó várárok vizében" való halászatról, melyet 1703-ban a katonai parancsnok tartott a kezében. A források szerint ezt a város csak 1754-ben kapta vissza.78 A „városhoz tartozó szigetek" körüli halászat a dinnyési, csalai és a Pentele irányában húzódó mocsaras vidéket jelentette. Ezekben a tavakban nemcsak halat, hanem teknősöket, vidrákat, rákokat is fogtak. A zsákmányt a fehérvári piacon és vásáron adták el. A fehérvári halpiac különben is jelentősnek mondható. A távolsági kereskedők által idehozott dunai és tiszai sózott hal itt cserélt gazdát és jutott tovább Bécs felé. A források már 1690-ben említik a városba hozott halat.79 A tanács a hal árát limitálta, a kereskedőknek — helypénz ellenében — bódékat bocsátott rendelkezésre. Az őrletés joga ősidőktől fogva a várost illette. Csaknem biztos, hogy a malom a török időkben is a város kezelésében volt. Az Újszerzeményi Bizottság 1689. évi utasítása is elismerte a vámforgó malom városi tulajdonjogát. A budai kamarai adminisztráció két évvel később Keresztes felé malomtelket adományozott a városnak. 1695-ben a romos malom újjáépítésére a tanács a polgárokra taksát vetett ki.80 Vánossy Lőrinc harmincados azonban akadályozta az őrletési jog gyakorlását, melyet végül az 1703-as privilégium szabályozott. A mész-, tégla- és cserépégetés nem tartozott a kisebb királyi haszonvételek közé, tisztán városi hasznos jog volt.81 A török alóli felszabadulást követően, amikor a kaszárnyaépítés felmerült, a városban sem mész, sem tégla, sem cserép nem volt. Ezért az Újszerzeményi Bizottság a következő évben engedélyezte egy háromkéményes téglaégető kemence építését. A tanács felügyelt, hogy a mester jó, egész tégákat égessen és ne feleket, törötteket.82 Az 1703-as privilégium szerint a „mész-, tégla-, cserépégető házakból. . . származó haszon és jövedelem" a várost illette. Ez azonban sohasem hozott a városnak kiemelkedő jövedelmet. A városi és katonai építkezésekhez a követ — a téglaégető mellett — a kőbánya szolgáltatta. Ennek hasznát és jövedelmét az 1703-as kiváltságlevél említi ugyan, a források azonban létezését sem ismerik. Az első adat csak 1726-ból való.83 A kőbányában „fehér követ" termeltek, amit a város ölenként 95 dénárért adott. Igen érdekes módon nem emlékezett meg a kiváltságlevél egy olyan jogról, melyet pedig a város kétségtelenül gyakorolt; a salétromfőzés jogáról. A főzés a török alóli felszabadulást követően — a volt török fürdőben. — azonnal megindult.84 A hozzávaló salétromos földet a Budai kapu elől és a Sóstó környékéről hozták. A város később salétromfőzőházat is építtetett.85 A tanács rendészeti feladataival kapcsolatban is láttuk, hogy a piacoknak és vásároknak a város életében jelentős szerepük volt, a Diploma Leopoldinum külön is intézkedett róluk. Kinyilvánította, hogy a „közterek és piacok. . . joga ép és sértetlen maradjon." Majd lentebb hozzáteszi, hogy „az árukirakó helyekért, állásokért, az eladott állatokért járó mérsékelt és máshol is szokásos adót és vámot 165