Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. (Székesfehérvár, 1974)

Tanulmányok - Kállay István: Székesfehérvár kiváltságlevelei

különleges kiváltságunk alapján szedhetik". A város már 1689-től kezdve hetente két piacot, évente négy vásárt tartott. A négy vásárhoz később megkapta az ötödiket is.88 A város az országos, ill. heti vásárokra jövő, áruikat ott kirakó kereskedőktől helypénzt szedett, valamint fabódékat, sátrakat adott bérbe. A fehérvári polgárjog a helypénztől való mentességet jelentette, tehát fehérvári polgárok a vásárban helypénzt nem fizettek. Előfordult, hogy a vásárra jövő idegen kereskedőktől, kézművesektől egyéb pénzeket — pl. „keresztelőpénzt" — is szedtek.87 A fehérvári vásárok a kelet-nyugati kereskedelmi útvonal közve tí tő j ekén t szerepeltek az alföldi szarvasmarhák, lovak Győr—Bécs felé továbbításában. A Kiskunság és a Tiszántúl állatainak jelentős része ezeken a vásárokon cserélt gazdát,88 ahol a környező falvak és városok (Buda, Pest, Győr, Veszprém) kereskedőin, kézművesein kívül távoli megyék lakosai is megjelentek. Ez magyarázza, hogy a városnak a vásárokból jelentős bevétele volt. Ezért fordított a tanács különös gondot a vásári rendészetre, a mértékekre és súlyokra, amit különben az 1703. évi privilégium is kötelességévé tett. A tanács a gazdasági tisztviselőktől számadásokat kért, azokat ellenőrizte. Székesfehérvár 1703. évi kiváltságlevele jelentős jogokat biztosított a város számára, melyek az egész feudális korszakon végigkísérték. A város régi jogi helyzete visszaállt, újszerzeményi különállása megszűnt, Magyarországba visszakebelezték. Királyi levéllel hívták meg az országgyűlésekre, melyeken a negyedik rend tagjaként vett részt. A város tanácsát és polgárait együttesen „valódi és kétségtelen királyi nemeseknek" tekintették. A kiváltságlevél megadta a városnak a földesúri jogokat. A birtokjogot bizonyító oklevelek híján azonban Székesfehérvár nem tudta igazolni Vál, Veréb, Tabajd, Velence, Gyón, Csór, Kuti és Isztimér birtokokra vonatkozó igényét, így jobbágy falvai nem voltak. A város a területén gyakorolta a kegyúri jogot, örökölt a magtalanul elhalt polgárok és lakosok után. A privilégium szabályozta a polgárok jogait és kötelességeit, kik felett a tanácson kívül más hatóság joghatalmat nem gyakorolhatott. Választók és választhatók voltak, a város területén csak ők kereskedhettek, az ország határain belül vámmentességet élveztek. Kötelességük volt az uralkodó iránti hűség, a közterhek viselése. A városi önkormányzatnak hatalmi (szabályalkotási), végrehajtási (igazgatási) és jogszolgáltatási ága volt. Legfontosabb szerve, mely a kiváltságlevélben igen jelentős hatáskört kapott, a 12 főből álló tanács volt, élén a bíróval, melyet a polgárok kétévenként választottak. A tanács határozatokat hozhatott, rendelkezett a városi tisztségek felett, őrködött — különösen vásárok idején — a város rendje felett. Felügyelt a kézművesekre és munkásokra, malmokra, vendégfogadókra, a gyógyszertárra és a fürdőkre. A tanács a város területén a jogszolgáltatást vérhatalommal gyakorolta, bármilyen büntető ügyben eljárt, ítéleteit fellebbezés nélkül végrehajtotta. Felállította joghatóságának jelképét, a vesztőhelyet és a pellengért. Az 1703. évi privilégium jelentős gazdasági kiváltságokkal is felruházta a várost. Ilyenek voltak a kisebb királyi haszonvételek körébe tartozó bormérés, sörfőzés és -mérés, húsmérés, „más ilyenek", 166