Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Közlemények - Lukács László: A velencei szőlőhegy népi hajlékai

mos eredeti, boltozation lyukpince található még ma is a velencei szőlőhegyen. Érdekes, hogy az 1960-as évek végén — másodlagos primitívségként — egész sor épület nélküli lyukpince jelent meg a Sárgaföldes dűlőben. Itt kaptak pincehelyet azok a szőlősgazdiák, akiknek az M—7-es autópálya építésénél lebontásra került a régi pincéje. A présház építéséhez már több ember jött össze, és a segítségeken kívül egy falrakáshoz, tetőkészítéshez, nádazáshoz értő „mester" is részt vett a munkában. A múlt században még a falubeli lakóháziak alá sem mindig raktak kőalapot, legfeljebb kiásták, majd visszadöngölték a földet fundamentum gyanánt. Így volt ez a szőlőbeli hajlékoknál is. Ha a sárfalat alul az eső eláztatta, kikoptatta, akkor ököl nagyságú köveket tapasztottak alá. Idővel az ilyen pótlások révén egészen sok kő került a présházak falába. A kőfundamentumok rakása csak a múlt század végén vált általánossá, de a présházak alá legfeljebb 20—30 cm mély alapot tettek. A követ sárral rakták össze. Az alacsony és vaistagfalú épületek alá nem is volt szükség mélyebb fundamentumra. A velencei présházak fala sárfal, ritkábban tömöttfal vagy vályog. A sárfal készítéséhez az agyagos föld a legjobb. Ebbe ágyaztak be, azaz nem messze a présház helyétől mélyen felásták a földet, megöntözték úgy, hogy jól átnedvesedjen, majd apró szalmát, töreket szórtak rá. Ezután lovakkal megtipratták, majd kapával átforgatták az egészet, és újra megtipratták. Az így megkevert anyagot kéthárom ember talicskával hordta az alaphoz. A falat a „mester" rakta négyágú vasvellával. Egyszerre félméteres darabot lehetett felrakni. Ez száradt 2—3 hétig, aztán így folytatódott az egész, amíg a teljes magasságot el nem érték. A présházak fala általában 1,5—2 m magas, nem kellett magasabbat rakni, mivel nem padlásolták le az épületet. Faltvastagságuk: 60—65 cm. Egy gazdaprésház oldalfalának hossza 5—7 m, homlokfala 4—5 m. Tömötitfal készítésekor a nedves földet deszkák közé döngölték. Kötőanyagnak hosszúszálú szalmát, a sarkokra nádat raktak. Ezt a falféleséget lehetett egyfolytában csinálni, így egy hét alatt felrakták a szükséges magasságot. A vályogot a Velencei-tó partján vetették. A vízhez közel ugyanúgy felásták a földet, minit a sárfal készítésekor, megöntözték, polyvát, töreket szórtak rá, és lábbal megtaposták. Ezt az anyagot vetették aztán ki, fából készült vályogvető-formákkal. A vályogyetést nem cigányok, hanem velencei szegényemlberek végezték. Vályogból főiéig a sárfalú présházak csúcsfalai készültek. A régebbi présházak homlokzata tapasztott fűzfavessző volt. A falak elkészítése után a tető felrakása következett. A velencei présházak tetőszerkezete csüngőszalufás nyeregtető. Készítése a sárgerenda felrakásával kezdődött. A sárgerenda a fal középső részén futott végig. A présházakon 'legalább három gerendának is kellett lenni, ezeket a sárgeirendába csapolták. Ez a három gerenda tartja össze az épület falait, hogy el ne húzódjanak, és a tetőt, hogy szét ne csússzon. Következő lépésként a szalufákat rakták fel. A szarufapárok közti távolság nem volt egységes, 80—150 cm között változott.