Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Közlemények - Lukács László: A velencei szőlőhegy népi hajlékai

A szarufapárokat a sár-gerendába csapolták és szegeitek, a XIX. századiban még faszegekkel. Az így felrakott szarufákra szegeitek fel a léceket egymástól klb. 60 cm távolságra. A múlt században szeg helyett még 4—6 mm vastag fűzfavesszővel kötötték oda a léceket a szarufákhoz. Ugyanezt használták a nádnak a lécekhez kötéséhez is, drót helyett. A tetőszerkezet elkészítése után a tetőfedés következett. A velencei présházakat mindig náddal fedték, mivel ez bőven rendelkezésre állt. A nádazás menetének és a nádazómester szerszámainak ismertetéséitől eltekintek, miivel a velencei nádmunkát Barabás Jenő már ismertette.

29 A falrakás, tetőkészítés és tetőfedés munkájában — mint már említettem — a segítségeken kívül egy építkezésiben járatos, nagy gyakorlattal rendellkező „mester" is részt vett. Velencén egész mssterfamíliák alakultak ki, melyeknek férfitagjai mindig folytatták az apák mesterségét. Nem voltak ezek „iparos" embereik, soha nem tanultak semmiféle szakmát, de értettek a falrakáshoz, a pince kilboltozásához, az ácsmunkához és a nádazáshoz is. A házépítés mellett, családjukkal együtt 2—3 hold földön gazdálkodtak. A „mesterek" fizetsége dupla napszám volt, régebben terményekkel: búzával, kukoricával fizették őket. Az építkezésiben segítek — társasmunikáról lévén sízó — semmilyen fizetséget nem kaptak a napi élelmen kívül, legfeljebb később visszasegítették nekik a munkát valami mással, ha kellett. A présházaikat soha nem padiásolták le. A módosabbak ritkán 2—3 m-es darabot elrekesztettek a présházból, azt lepadlásolták deszkával. Az így kialakult kis szoba megjelenése már a pinceházas lyukpincék háromosztatúvá válása felé mutat. Ezekben a présházakban a ledeszkázott padlásrészen tartották a szőlőművelő szerszámokat. A présház tüzelőberendezését, a katlant a bejárat meliletti bal sarokba építették. Vályogból felraktak egy 80—100 cm magas, 70—80 cm széles padkát, földdel és kövekkel betöltötték, letapasztották és a présház falaival együtt lemeszelték. A tűzpadkán két, élére állított tégllára és az azon'keresztbetett hordóábroncs darabokra tették a vasfazekat, amelyben forralták a bort vagy főztek. Volt, ahol vasháromlábat használtak téglák helyett.

10 A katlan fölött eredetileg nem volt kémény, és csak később került fölé egy kis vesszőből font és betapasztott füstfogó. Szüretkor nemcsak a présházban, hanem az előtte lévő térségen is főztek vasbográcsban. Három összekötözött szőlőkaróra vastag dróttal akasztották fel a bográcsot. Szüretkor mindig birkagulyást főztek. Venyegével, ággal, karódarabokkal tüzeltek. A présházaj tók a XIX. században még egyszárnyas, széles deszkaajtók voltak, fazárakkal. Vasalás helyett fa-csapokon forogtak. Az újabbak már kétszárnyasak, díszítettek, „levelezek", vaszáraklkai és díszes vasalással. Ezeket már a falusi iparosok készítették. A kis méretű (30 X 30 cm), keresztvassal ellátott ablak leggyakrabban a bejárat melletti bal oldalon helyezkedik el a homlokfalon. Mivel a présház ajtaját nappal, ha ott-tartózkodtak, mindig nyitva tartották,