Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Közlemények - Móra Magda: A ratio educationis megvalósítására irányuló törekvések Fejér megye népiskoláiban

óta Váí földesura. Ekkor kapta a királynőtől a jezsuiták váli birtokát. Az akkor még földszintes épület, amelyet ő építtetett át impozáns kastéllyá, ott állt a falu közepén. Az ő közbenjárására emelkedett Vál Fejér megye mezővárosai közé. Kegyúri gondoskodását ma is hirdeti a váli templom művészi szépsége. Fehér márvány mellszobrát, — amelyet Ferenczy István készített, — ma itt ott láthatjuk, s a fájdalmas anya alakjában feleségét örökítette meg Scháffer bécsi festő. A váli temető egyszerű fejfái fölé magasló klasszicista stílusban épült mauzóleumban fekete márványtábla jelzi, hogy itt halt meg és itt is temették el. Egyik fia és egyik unokája is alispánjai voltak Fejér megyének.

28 A felsőoktatás ügyéhez bizonyára kitűnően értettek munkatársai, de a magyar falusi iskolák közelebb estek a váli kastélyhoz, mint Bécshez. Amikor a Ratio a falusi magyar gyerekek oktatásáról beszél, 200 év múlva is az ő meglátásait érzi, az ő szavait véli hallani az olvasó: „Kívánatos volna ugyan, hogy a falusi fiatalság nyári és téli időben egyaránt mindaddig köteleztessék az oktatásban való részvételre, míg a mezei munkák végzésére alkalmas kort el nem érte. Ezt azonban csak nagyon kevesektől lehet elvárni. A legtöbb szülő ugyanis gyermekeit, alighogy ötödik vagy hatodik életévüket átlépték, földmívelésre, házi munkára vagy más foglalkozásokra fogja." A következőkben a földesúr hangját halljuk, aki „ősidők szentesítette és az állam összességére igen hasznos szokás"-nak és „meghagyandó"-nak tarjta a falusi gyerekeknek ezt az idő előtti és fejlődésüket gátló rnunkába fogását. Hogy ezzel az 5—6 éves falusi jobbágygyerek elvesztette a gyerekkor gondtalanságát, még a felvilágosult, humánus gondolkodású reformer sem vette észre, mert a földesúr elsősorban a helyes edzési alkalmat látta benne. Ez segíti ugyanis a gyereket „korán" hozzászokni „egész életfolyásán elviselendő nehéz munkához." A tanulókkal meg kell ismertetni a latin és német nyelv elemeit is. Ezt lehet tanítási időben is, de lehet „magánórákban" . . . „azoknak, akik erre a tanulmányra rászánták magukat" Ha már az egész ifjúság együtt van", úgy célszerűbb a magánórás megoldás, bizonyára azért, hogy a nagyobb közösség, amely a szűkre szabott tanítási időben az elemi ismeretek elsajátítására is alig képes, emiatt ne kerüljön hátrányos helyzetbe. „Ha a tanulók nagy része a mezei munkákra szétoszlik, célszerű lesz ennek a két nyelvnek gyakorlását a többiekkel a különben tanításra szánt órákban folytatni," bizonyára azért, mert a maradó kevesek alkotják a rendszeresen iskolába járók kis csoportját, így velük lehet eredményt elérni. Az év nagy részében hiányzók a nyelvek esetében soha nem tudnák utolérni társaikat, sőt akadályoznák a többiek haladását, visszahúzólag hatnának rájuk. — A két nyelv a népiskolában egyébként is csak mellék —, illetve rendkívüli tárgy. — „Hogy azonban az ifjúság többi része a tanultakat azalatt, míg az iskolától távol van, el ne felejtse, s a télen fáradsággal összegyűjtött ismereteket nyáron el ne szórja," nagyon célszerű lesz, ha ünnep- és vasárnapokon a lelkész által végzendő keresztény vallásoktatás előtt vagy után a tanítómester abból, amit télen tanított, rövid ismétlést tart.

29