Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)

Tanulmányok - Degré Alajos: Szavazási rend a megyegyűléseken 1848 előtt

teg idő nem telhetett el vele, mert míg a főispán installációjával egy teljes nap elitéit, másnap egyetlen nap alatt megválasztottak 23 tisztviselőt (alispánokat, főadószedőt, 6 főszolgabírót, 12 alszolgabírót, tiszti ügyészt és alügyészt, a főispán pedig kinevezte a jegyzőt, az aljegyzőket, számvevőket, esküdteket és 17 táblabírót. Sőt még az országgyűlési meghívó ismertetésére, néhány más királyi leirat ismertetésére, és az országgyűlési követek megválasztására is sor került. A követeket: Spissich János első alispánt és Somssich Lázár táblabírót termesztésen szintén ,,

communi sensu", azaz szavazás nélkül, közfelkiáltással választották meg. Az látszik tehát valószínűnek, hogy ha a felsorolt 58 jelenlévőn kívül akár egy-két száz kisnemes is megjelent a gyűlésen, — ami aligha valószínű, mert ennyi ember be sem fért volna a ma is fennálló közgyűlési terembe — ezeket aligha hallgatták meg a szavazatszámlálásnál. Tehát a szavazatokat most sem számlálták, hanem mérlegelték, és a választást a táblabírák és volt megyei tisztviselők szavazata döntötte el. Az 1815. évi tisztújításion már olyan tömeg jelent meg, hogy be sem fért a megyeháza közgyűlési termébe. így a választást a „kvártélyház" — ma a zalaegerszegi járási hivatal — akkor még igen tágas udvarán tartották meg.

23 III A királyi kancellária szabályozási kísérlete A táblabíráknak, ügyvédeknek, középbirtokos nemeseknek ezt a megyegyűlési 'térfoglalását a királyi kancellária aggályosnak találta. Annál is inkább, mert az 1811. évi pénzleértékeléiS a gazdálkodó nemeseket érzékenyen érintette, és a devalváció ellen az 1811. évi országgyűlési követutasítások is tiltakoztak. A gabonaáraknak a háború utáni esése a gazdálkodókat amúgy is nehéz helyzetbe hozta. Attól tartottak tehát, hogy egyes megyék ellenzéki beállítottságú tisztikart fognak választani, és a koírmány szándékaival nem egyező határozatokat fognak hozni. Bármennyire megbízott is az udvar az arisztokráciában és a klérusban, ezeknek száma nem volt akkora, — bárhogy „mérlegeljék" is a szavazatokat, — hogy a középbirtokossággal szemben a mágnások és prelátusok szava döntővé válhassak. Ezért aluliról kívántak fenyegetni a középbirtokos nemességet. Az egytelkes és teljesen vagyontalan nemesek száma minden megyében sokszorosan felülmúlta a birtokos nemességét. Úgy vélték tehát, hogy ha az eddig szóhoz nem jutott bocskoros nemeseket a birtokosokkal azonos értékű szavazati joghoz juttatják, a megyegyűléseken addig uralkodó középbirtokosság elveszti lába alól a talajt. Valószínűleg szerepet játszott itt az az elgondolás is, hogy a műveletlen, szegénysorsú és a közgyűlések intézésében járatlan bocskoros nemeseket aránylag kicsiny összegbe kerülő „megtraktálás" ellenében arra szavaztathatják, akire akarják. A helytartótanács tehát az 1819. február 16^án kelt 4390. sz, királyi „parancsolattal" elrendelte, hogy a tisztújító választás ezentúl nem „kikiáltás", hanem „a voksoknak a gyülekezet vagy az erre kinevezendő deputatio (bizottság) által leendő öszveszedése és számlálása ál-