Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)
Tanulmányok - Kadácsiné István Sarolta: Fejér vármegye közigazgatása a kiegyezés korában (1860 – 1871)
tartsák fenn a rendet a községekben. A megye vagyonáról leltárt vettek fel, s a vagyon felügyeletét a főbiztosra bízták. Börtönügyekben a tiszti főügyész felügyelete alatt a várnagy intézkedett. A polgári törvényszék a kitűzött tárgyalásokat még lefolytatta, majd megszüntette működését. A telekkönyvi hivatalt nyitva tartották, de az csak a törvényszék közbenjárása nélkül elintézhető okiratokat adott ki. A törvénykezési eljárások foganatosítására a központi szolgabírót és egy esküdtet tartottak tisztségükben. Az irodai, egészségügyi személyzet, a levéltárnok és a számvevő hivatali helyén maradt. Így függesztették fel ismét négy évre a megyei önkormányzatot,, s bízták az igazgatási feladatokat „megbízható férfiakból" kinevezett tisztviselőkre, akik testületet is alkottak tisztiszék néven. Ennek funkciója azonban semmiképpen sem felelt meg a megyei közgyűlésnek vagy állandó bizottmánynak. Fejér megye élére Ausztriának politikailag megfelelő, a centrális törekvéseket érvényesítő királyi biztost állítottak Gradvohl Ede személyében. A tisztviselők között az 1848, illetve 1861-es nevek közül csak néhánnyal találkozunk: Meszlényi Károly, mint első alispán, Szűcs Péter, mint főjegyző, Boross Mihály, mint törvényszéki tanácsnok vett részt a tisztiszék működésében. A királyi biztos szerint a többiek ismét „hallgatásban vélik feltalálhatni a legjobb politikát". 22 Gradvohl Ede a működés célját a nemzet és fejedelem közti bizalom helyreállításában, a megingott rend megszilárdításában látta. Ez a cél azt a feladatot rótta a tisztitszékre, hogy a remények meghiúsulásával a „kibékülés hajlamát" mind jobban elterjessze. 22 A királyi biztos tevékenységét valóban végigkísérte ez a szándék. 1863. májusában nagyszámú községi elöljáró és bíró jelenlétében tartott tisztiülésen ismertette a tisztiszék intézkedéseit azokkal, akik még „idegenkednek" tőlük, illetve nem vettek részt a köztanácskozásokban. Hangsúlyozta, hogy azokhoz kívánt szólni, akik higgadtan meg tudják ítélni a jelenkor viszonyait, s „a békés kiegyezkedés olajágát várva várják". 20 A közállapotok állandó romlása azonban nem a „békés várakozás" hangulatát tükrözte. Számtalan intézkedés történt a közbiztonság érdekében; növelték a pandúrok számát, fegyverrel látták el a „megbízható" egyéneket, hogy a rendfenntartó közegeket segíthessék, a helytartótanács már 1862 szeptemberében rögtönítélő bíróság felállításának jogával ruházta fel a megyét, 1865-ben pedig különbizottság foglalkozott a közbiztonsági rendszabályok kidolgozásával. 24 Ez alkalmasint nem forradalomtól való félelemre utal, hanem az erőltetett sorozás folytán igen sok volt a katonaszökevény, ezek betyárként húzódtak meg az erdőkben, és évszázadok óta nem volt annyi állatrablás és betörés a megyében, mint ezekben az években. A lakosság nehezen békélt meg a provizórium megyei kiszolgálóival. Még 1864-ben is egy egész községet kellett kötelezni annak a kárnak a megtérítésére, amit ismeretlen tettesek a községi hivatalnokoknak „gonoszságból" okoztak. 25 A tisztiszék üléseit 1864 februárig évente négy alkalommal tartotta, ezt követően pedig havonta. Az első ülésen, 1862. június 2-án a
