Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (Székesfehérvár, 1972)
Tanulmányok - Farkas Gábor: A tőkés viszonyok kialakulásának és fejlődésének néhány kérdése Fejér megyében
törvényes szabadság, egyik leghathatósabb biztosítéka. Ezért — mint olvasható — ebben a légkörben nevelkedett polgárnak is meg kell kapnia az országos és magas méltósággal járó állásokat. Fiainak a nemeseikkel egy sorban kívánt társadalmi emelkedést szerezni, ha maga már nem emelkedhet a nemesség közé. Ez is mutatja, hogy a városi polgárság küzdelmeinek jó része igazában véve rendi jellegű. A társadalmi emelkedést, a patríciusok, de a polgárság más rétegei is elsősorban azzal látták volna maguk számára biztosítottnak, ha ők is nemessé válhatnak. A polgárok között elég sokan nyerték el a nemességet az elmúlt másfél évszázad alatt. Ezek előtt meg is nyílt a társadalmi emelkedés útja. A polgárság más része — nyilván a nem vagyonos réteg — viszont belátta, hogy ez az út számára járhatatlan, és nekik kizárólag a köznemesség által képviselt polgári haladás eszméi hozhatnak emelkedést. A városnak e kétarcúsága igen jellemzően mutatkozik meg a nemesekkel szemben tanúsított álláspontjában. Székesfehérvár magisztrátusa a helyi nemesség privilégiumai ellen hosszú időik óta harcot folytat. A több évtizedes küzdelem hullámai néha hevesek is voltak. Ekkor látszatra a polgárság a kor leghaladóbb nézeteit képviselte. Legtöbbször azonban e politikai küzdelem kompromisszumba fulladt, s ez esetben a polgárság a jobbágyság ügyétől elválasztotta saját felemelkedésének programját. Ez annál is jobban érthető, mivel a nemesség vagyonos része a városi vezetésbe beépült. A polgárság szembenállása a nemesekkel nem is állandó, főként gazdasági síkon jelentkezik, s politikailag nagyobbrészt azonos nézeteket vallanak, minthogy társadalmilag is mindkét osztály privilegizált helyzetű. A székesfehérvári polgárság szembenállása nemeseivel tehát telivér feudális küzdelem. A polgári haladás frazeológiájába öltöztetett és antifeudálisnak minősíthető nyilatkozatok nem a polgári átalakulást, hanem a városok rendi jellegének erősítéséért indított küzdelmet tükrözik. Az átalakulásért indított küzdelem távolról sem egyértelmű. A polgári réteg ugyanis szívósan védelmezte kiváltságait, és ha ezek feladásáról volt szó, akkor keményen hadakozott az alsó rétegek és néposztályok ellen. A városi polgárság rendi szemléletben gondolkozott, és a nemességgel egyenlő helyzetűnek tartotta magát. Ezért utasította el jórészt a liberális nemesség érdekegyesítésre törekvő politikáját, mert ebben azt a tendenciát látta, hogy az uralkodó réteg a városi polgárságot és a jobbágyokat egy szinten kívánja kezelni, mégpedig nem a jobbágyság felemelése árán, hanem a polgárság lesüllyesztésével. Regressziós magatartást jeleznek az „idegenek" letelepedésével kapcsolatos álláspontok is. Ez ugyan korszellem, és minden szabad királyi városra jellemző. A zsidók letelepedése például a 19. sz. elejéig tilos Székesfehérváron. A kereskedők és kézműves iparosok az idegen tőke konkurrenciájától tartottak, s még akkor is szembenállottak a zsidók letelepedésével, amikor egyébként az országgyűlés (1839—40. évi 25. tc.) erre nekik lehetőséget adott. 1837-ben, a helytartótanács ösztönzésére a városi tanács — lényeges megszorításokkal — megadta a zsidóknak a letelepedési jogot. Ezzel azonban lényegében csak