A Tanácsköztársaság Fejér megyében - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 2. (Székesfehérvár, 1969)
Farkas Gábor: Az ellenforradalmi rendszer első évei Fejér megyében
dot. a cisztercita főgimnázium tanárát, Ketskés Eteket, a püspöki templom kántorát, stb. 54 1920. decemberi közgyűlésén tárgyalták a Vitézi Rend megteremtéséről és felállításáról szóló tervezetet. A bizottság úgy látta, hogy az ellenforradalmi rendszer védelmére jobb szervezetet nem is lehetne létrehozni. Ezért a megyei szervezet megteremtése érdekében anyagi alapot teremtettek. Mindenekelőtt a földreform során kívánták a vitézi telkek legnagyobb részét kialakítani. Ügy határoztak, hogy a reform során 2663 kat. hold földet adnak át vitézi és tiszti vitézi telkek céljaira. 55 A vitézi rend rendkívül szívós tevékenységgel állott ki a rendszer mellett. A telkek tulajdonosai katonaviselt emberek voltak, akiknek meg volt a kellő harctéri tapasztalatuk is. Anyagi helyzetük lehetővé tette, hogy a paraszti világtól elkülönüljenek. Nemzetes és vitéz címűk is kiemelt helyet biztosított számukra a falvakban. 00 Első erőpróbájukra, ahol tömegesen kellett cselekedniök, 1925. február 8-án került sor Előszálláson, ahol a szociáldemokrata irányítás mellett szervezett Földművesszövetség gyűlését verték szét. Az akció hátterében természetesen nem nehéz felfedezni a megye vezetőinek, az alispánnak, a Vitézi Szék megyei kapitányának, valamint az előszállási uradalom vezetőségének a kezét. 57 Az előszállási gyűlés szétverése már megmutatta, hogy a vitézek az ellenforradalmi rendszer egyik legelszántabb védelmezői. A nagybirtokos vármegyében erre az elszántságra valóban szüksége is volt a rendszernek, hisz a földkövetelő és egyéb szociális mozgalmak erősödőben voltak. Ezt a mozgalmat volt hivatott leszerelni a földreform végrehajtása kapcsán megindított nagyfokú demagógia. A törvényhatósági bizottságban a húszas évek elején ezt a kérdést fel sem vetették. A nagybirtokosok a sajtóban és más megnyilatkozásaikban a maguk szája íze szerint magyarázták ezt. Mindenekelőtt a földreform helyes felfogását kell megértetni a paraszti tömegekkel — írják. 1920. november 21-én a helyi sajtóban megjelent cikk szerint a magyarság többsége a Tanácsköztársaság alatt szimpatizált a rendszerrel. Nagyon tanulságosnak tartja, hogy a Tanácsköztársaság vezetői végül is belátták, hogy a parasztság nélkül nem boldogulnak, és a hatalmat megtartani a parasztságnak a proletariátushoz való felzárkóztatásával tudják. A gyakorlati életben követett agrárpolitikával a parasztságot a proletárdiktatúra nem tudta megnyerni, legfeljebb semlegesítéséig jutottak el. Amikor a tanácskormány mindezeken változtatni akart, már késő volt. Ma, — írja a lap, — közismert, hogy a földművesség millióinak érdekével ellentétes a szociáldemokrácia eszméje. Mégis ezek a tanítások 1919-ben talajt találtak a szegényparasztok körében. A cikkíró szerint most a kormányon a sor, hogy a csalódott paraszti millióknak bebizonyítsa, hogy igazi érdekeit nem a szociáldemokrácia, hanem az ellenforradalmi rend képviseli. Ezért kell a jól felfogott földreformot rugalmasan megvalósítani. 58 Másrészt pedig ezért sürgetik a reformnak legalább a megkezdését, hogy ezzel a mozgalmakat lecsillapítsák. A földkövetelő megmozdulások olyan erősek, hogy a belbéke megbontását mutatták. Fejér megyében különösen éles módon vetődtek fel az agrárproblémák; ebben a nagybirtokos vármegyében a