A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Farkas Gábor: politikai irányzatok és küzdelmek Fejér megyében az őszirózsás forradalom idején

Ileumann Józsefet és Littyán Viktóriát pedig a radikális párt küldte a városi néptanácsba.

86 A baloldaliak a város közigazgatásában teljes halálomra tettek szert. A tanács ellenőrzésére ugyanis még négy főt kiküldött a kormánybiztos, akik a tanácsüléseken jelen voltak, és tanácsukkal a tagokat a párt politikájának megfelelően igyekeztek befolyásolni (Süveges István, Steiner Jákó, Katona Nándor, Wagner József). A függetlenségi Károlyi párt nevében Holly Géza interpellált a városi kormánybiztosnál, mert a néptanács megalakítása során a polgári pártokat kihagyta.

87 Ennek azonban nem lett eredménye, és a néptanács továbbra is a szociáldemokrata és a radikális párt, valamint a feminista egyesület küldötteiből tevődött össze. A függetlenségiek még ez év januárjában csatlakoztak a Károlyi párthoz, hogy ezáltal közelebb jussanak a hatalomhoz. A baloldal azonban ezt a taktikai húzást jól érzékelte, és az egyes pozíciók elosztása során a Károlyi pártot sem vették figyelembe, hanem támadásaikban most már a Károlyi pártot a függetlenségiekkel együtt támadták. A szociáldemokraták hangoztatták, hogy a Károlyi pártot nem ismerik el ebben az összetételben, és ha a kormánynak szüksége lenne erre a pártra Székesfehérváron, akkor azt demokrata elemekből kell újjászervezni. A szociáldemokrata párt vezetősége azt a követelményt állította a függetlenségiek elé, hogy váljanak forradalmi párttá, kövessék a köztársasági elnök eszméit. Abban az esetben tudják csak elképzelni, hogy például a városi Nép tanácsban helyet kapjanak. 88 A szociáldemokraták most is attól féltek, hogy a hatalomban osztozniok kell. Éppen úgy, ahogyan politikai rivalizálásból minden eszközzel akadályozták a kommunista mozgalom kibontakozását, a KMP helyi szervezetének megalakulását, hasonló jogos hatalmi féltékenységből nem ismerték el a köztársasági elnök pártját sem. A székesfehérvári függetlenségi párt ekkor már teljes erejével a jobboldalt szolgálta; ellenzik a köztársaság intézkedéseit. A szociáldemokraták fenntartása velük szemben jogos és helyes volt. A szociáldemokraták politikája egyre világosabban kezdett kristályosodni, ahogy az események követték egymást, és amely során állást kellett foglalniok. Egyre többet kezdtek beszélni a két oldalról jövő ellenségről. Steiner Jákó a fő szónok ebben a kérdésben, de Horváth János éppúgy követi ezt a vonalat — persze tompított hangnemben — mint Wagner József, Farkas Lajos, Pálinkás Sebő vagy akár Velinszky László. (A vasalt nadrágosoktól éppúgy meg kell védeni a forradalmat, mint a kommunistáktól.) Ez a kétfrontos küzdelem határozta meg egész gyakorlati politikájukat és elméleti tevékenységüket is. A kommunisták politikája ellen most is éppenúgy hajlandók hadakozni, mint akár a keresztényszocialistákkal. Egyik alkalommal hangoztatták, hogy a kommunizmust egyedül a szociáldemokraták fogják megvalósítani, mert a majdnem harminc esztendős politikai tevékenységük őket jogosítja fel erre. A KMP-ről azt tartották, hogy azok csak kisajátítják maguknak ezt a mozgalmat. Politikailag éretleneknek tartották őket, akik nem tudják megválasztani a harcnak azt a konkrét formáját, amelyre az adott időszakban éppen a legnagyobb szükség lenne. Azonkívül magyarázkodásuknak volt egy olyan színezete is, amely szerint a KMP eszméi idegenek a magyarságnak, azt nem tudják a szervezett munkások magukénak vallani. A párt tagjait pedig az orosz forradalom küldötteinek könyvelték el. A kommunistákat — éppenúgy, mint a függetlenségieket — ellenforradalmároknak minősítették. Szerintük ugyanis két úton jöhet az ellenforradalom: érkezhet a mágnások pénzén, de kirobbanthatják azt a félrevezetett és politikailag tájékozatlan emberek is.

89 Nem vitás, az utóbbiak politikai vezetőin a kommunistákat értették. A Népszava elleni tüntetés kapcsán történt fővárosi események mintha valóban őket igazolták volna. Csakhogy ebben az esetben