A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)
Farkas Gábor: politikai irányzatok és küzdelmek Fejér megyében az őszirózsás forradalom idején
parasztság körében, és a megoldást abban keresték, hogy teljesen elzárkóztak még a Nemzeti Tanácstól is. Etyeken például a politikai vezetést a képviselőtestület nem adta ki kezei közül, a forradalmi szerveket, — a Nemzeti Tanácsot és a Munkástanácsot — nem ismerik el. A képviselőtestületi ülésre — amelyet még decemberben is tartanak '•—, a Nemzeti Tanács képviselőit elküldi, de szavazati joguk nincs. A képviselőtestület foglalkozik azokkal az ügyekkel, amelyekkel tulajdonképpen a Nemzeti Tanácsnak kellett volna. 41 A szociáldemokraták a községi pártszervezetek kiépítésére november végén tettek kísérletet. November 26-án felhívást bocsátottak ki a földmunkásokhoz, cselédekhez, törpebirtokos parasztokhoz azzal, hogy csatlakozzanak a párthoz. Pártszervezők járják november végétől a pusztákat és a falvakat. Az agrárproletárok nagy tömegben csatlakoztak a szociáldemokratákhoz: Martonvásáron például már a megalakulás napján kétszáznál több jelentkező volt, Csákváron pedig a falu összes szegény népeleme csatlakozott. December 20-ig 26 helységben jött létre pártszervezet/ például Vértesaesán 150, Tabajdon 100, Verebén 35, Móron 300 taggal. Székesfehérváron is növekedett a szakszervezetek létszáma, sőt a novemberi— decemberi hónapokban sok szakma jelentette be, hogy a szociáldemokratákhoz csatlakozik: így a földmunkások, a vas- és fémmunkások, a szabók, a kisipari és textilipari dolgozók, a molnárok, ia sütők, a cukrászok, a tanítók, a borbélyok, a bérkocsisok, a kéményseprők, a zeneoktatók, a népzenészek, a háztartási alkalmazottak, a pincérek, postások, közalkalmazottak, pénzügyi alkalmazottak, rendészeti dolgozók, újságírók, városi alkalmazottak, az egészségügyi és a biztonsági dolgozók, a nők szakszervezete és a rokkantszövetség. 42 Különös jelentőséggel bírt az, hogy a keresztényszocialista és a szervezetlen munkások is megtalálták az utat a szocialista munkásmozgalom felé. Szociáldemokrata befolyás érvényesült, és számuk egyre gyarapodott a falusi párttagoknak elsősorban a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetsége helyi csoportjain keresztül. Közülük kerültek ki a Földművestanács helyi tagjai. Ezek a Munkástanács tagjaival együtt az agrárforradalom vezetői lettek. A kormány 1918. november végén már megígérte a földreformot. A helyi hatóságokat a megye kormánybiztosa arról tájékoztatta, hogy az igényjogosultakat alaposan szűrjék meg, és csak azokat vegyék fel a juttatásra érdemesek közé, akik november 28 óta nem vettek részt a közrend megbontásában, a vagyonrongálásban, és akik a kínálkozó munkaalkalmakat nem utasították el azzal, hogy a tavasszal sorrakerülő földreform alkalmával a földet úgyis megkapják, így nem érdemes most munkát vállalni. Kizárták a juttatásból azokat a gazdasági cselédeket is, akik részt vettek a sztrájkokban és a katonák közül azokat, akik nem tudták kellően igazolni, hogy leszerelésük a szabályoknak megfelelően történt. Ezt a rendeletet a kormánybiztos plakátra nyomatta és így tette közzé. 43 Ezzel is az volt a célja, hogy a falu forradalmi hangulatát a földreform beígérésével leszerelje, és a renitenskedést elnyomja. Ismeretes, hogy a szociáldemokraták álláspontja a földkérdésben a kormányétól merőben különbözött. A szociáldemokraták a nagyüzemi gazdálkodás mellett kardoskodtak, és központi utasításaikban szembehelyezkedtek a kormány tervével. Fejér, megyében azonban a szociáldemokraták kijelentései között még decemberben vagy januárban sem találkozunk a kommunista nagyüzemi rendszer követelésével. A párt vezetősége olyan egyénekből tevődött össze, akik jól ismerték a falusi emberek vágyát, földéhségüket. Ezért foglalt állást december 1-én a párt lapjában Velinszky László is a reform mellett. A párt titkára hangsúlyozta, hogy a legideálisabb elrendezés a kommunista nagybirtok lenne. Mégis az akkori körülmények között, amikor a nagyüzemesítés feltételei még hiányoztak; (vezetési tapasztalata nem volt