A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Móra Magda: A szociális helyzet Fejér megyében 1917 – 1919 között

telik meg tőlük a levegő. Sokszor fordul a falvak elégedetlensége — nem is egészén alap nélkül — a községi elöljáróságok, főleg a községi jegyzők felé. Már 1917. február 6-án figyelmeztet erre az a körlevél, amelyet az önkéntes hadijárulék akció megszervezése érdekében intéz az alispán a főszolgabírákhoz és rajtuk keresztül a községek vezetőihez. Fontosnak tartja, hogy a megalakítandó hadisegélyző bizottságok személyi összetételükben is népszerűek legyenek. Aggodalmait hazafias szólamok előrebocsátásával teszi szóvá: „A siker az egyes egyének úgybuzgóságától függvén, oda olyan egyének választandók, kik nemes szívük sugallatát követve akarnak is, tudnak is a cél elérése érdekében munkálkodni. Ezért a bizottság inkább álljon kevés tagból, de azok a lelkesedéstől áthatottál legyenek." A falvak „úr" gyűlöletét módosabb és tekintélyesebb parasztokkal akarja ellensúlyozni. „Felhívom továbbá a főszolgabíró úrnak figyelmét arra is, — hangsúlyozza, — hogy a földmívelő osztály bizonyos tekintetben az úri osztály iránt bizalmatlan, azért kívánatos, hogy a bizottságban a község földmívelő osztályának vagyonosabb és intelligensebb része minél nagyobb számban képviselve legyen." Egyébként a segélyezésnek az alispán által körvonalazott módja olyan bürokratikus ügymenetet tervez és kíván nagyrészt társadalmi munka útján megvalósítani, Hogy alig hihető, hogy ez az elképzelés egyáltalán megvalósítható volt. Az alispán szerint minden hónap elején össze kell ülnie a községi hadisegélyző bizottságnak és „tagjainak közvetlen eszközölt puhatolása folytán szerzett tapasztalata alapján" meg kell állapítania a rászorulók névsorát, a javasolt segélyösszeg nagyságát és minden hónap 5-ig az árvaszékhez kell ezt felterjeszteni. Ott az árvanyilvántartás alapján megtörténik a községi javaslatok felülbírálása, innen átkerül a vármegyei hadsegélyző bizottsághoz, amelynek albizottmánya megállapítja a községeknek adandó összeget, amely a községekben elismervény ellenében szétosztásra kerül.

12 Meglepő az is, hogy ez a társadalmi úton községenként összegyűjtött összeg, amelyet minden hó 15-ig el kell juttatni a pesti központba, a rendelkezés szerint csak 701%-ban kerül vissza a megyei bizottság révén a falvakba. Hogy mennyire nem lehetett az elképzelés életképes, azt mutatja, hogy a Népköztársaság idején újjáalakított hadigondozó bizottságok új feladatkörrel indulnak. A megye kormánybiztosának 1919. február 26-án keltezett, hozzájuk intézett körlevele már nemcsak általánosságokat mond, és adománygyűjtést indít, hanem konkrét és komoly feladatokat ad a községi hadigondozó bizottságok számára. A leirat hangja humánus, telve komoly felelősségérzettel. „Miután az eddigi tapasztalatok szerint a községi hadigondozó bizottságok csak azon egyének gondozását és segélyezését karolták fel, kik emiatt személyesen hozzáfordultak, s így igen sok arra rászolgáló egyén, — kik tudatlanság avagy más ok miatt — a bizottsághoz nem fordult, segítségben nem részesült, ennélfogva felhívem a községi hadigondozó bizottságot, miszerint a jövőben ne várja meg azt, míg a fentebb felsoroltak egyike vagy másika a hadigondozó körébe tartozó dolgaiban hozzáfordul, hanem a segélyre szorulókat iparkodjék maga felkeresni s azoknak dolgaiban saját hatáskörében a legnagyobb jóindulattal és ügyszeretettel eljárni." — Ez az utasítás nem a segélykérelnieknél szokásos puhatolózást írja elő, és nemcsak a rászorulók gondjaiban való jóakaratú elmélyülést kívánja meg a bizottság tagjaitól, hanem azt is, hogy utána menjenek a kérni restellőknek vagy reményvesztett elhagyottaknak. Űj gondolat és célkitűzés az is, hogy a segély ne egy egyszeri, semminél alig többet érő adomány legyen, hanem az illető érezze a társadalom megbecsülő támogatásának állandó megnyilatkozását a megsegítés módjából is. „Ami a segélyezés módját illeti, figyelembe ajánlom, — írja a kormánybiztos — hogy ez lehetőleg ne olyan legyen, ami a szükséget talán csak pillanatnyilag enyhíti, hanem iparkodjék az illetőt lehetőleg