A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)
Pesti János: A forradalmak előzményei Székesfehérvárott
másnak ellentmondanak, hogy az egyes kerületekben hányan szavaztak a szociáldemokratákra. A szám nem is lényeges, hiszen valószínűsége esetén sem fejezte ki a tömegek politikai állásfoglalását, mert — tudjuk — többségüknek nem volt szavazati joguk. Jelentőségét tekintve azonban a kormányzati válság, a függetlenségiek győzelme és az uralkodó önkénye eltörpül a mellett a nemzetközi esemény mellett, amelyet első oroszországi polgári demokratikus forradalomként ismert meg a világ, s amelyről meghökkentő objektivitással és elismerést érdemlő tudományos előrelátással adott villámgyors hírt a fehérvári sajtó. Szimbolikusnak tűnik, hogy a Székesfehérvár és Vidéke — Éjszaki fény címen — éppen a választási végeredményt összegező január 26-i számában közölt róla fejtegetést. Az első rész néhány mondata valószínűleg azért született, hogy az egész írás megjelenése biztosabb legyen. Ettől azonban jelentősége nem csökkent, s megérdemli, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. 5 Az a felismerés ugyanis, hogy Oroszország felől olyan forradalom tüze világítja be Európát, amely a letelt idők avulttá lett világát perzseli fel, amely társadalmakat temet romjai alá, amelynek zsarátnokai tengereken repülnek át és gyújtanak, s amely a nagy francia forradalom jegyeit viseli magán, igen nagy jelentőségű. S ezzel a felismeréssel áll szerves összefüggésben a távlati következtetés levonása is: „...és ha csakugyan itt van az ideje, nem is lesz kisebb hatású amannál, mert míg az a Nyugatot gyúrta át, emez a Keletnek fog új formát adni." A kijelentő módban megfogalmazott állításon kívül avatott módon vizsgálja a problémát, amikor a fejtegetés során rámutatott, hogy tulajdonképpen meg sem lepte az Auróra borealis félelmes tüneménye, a Néva melletti esemény a világot, mert a forradalom kirobbanásának gyökerei messze nyúlnak, megkerülése — a japánokkal folytatott háború — csak halogatás, önámító ostobaság volt, hiszen elkerülni nem lehetett: szükségszerűen következett a századforduló Oroszországának gazdasági, társadalmi, politikai viszonyaiból. A jövőre — azon belül a forradalom jövőjére — vonatkozó értékelés feltételes módja is találó volt: „Lehet, hogy a mostani kitörés csak epizodikus, hogy sikerülni fog az orosz llaynaunak, Vlagyimir nagyhercegnek a terve, és vérbe fogja fojtani a munkások százezrei által támasztott mozgalmat. Nagyon meglehet, hogy ezen sikerével egy időre elodázza a katasztrófa beállását, de elhárítani nem fogja." A jövő festése mellett tárgyilagos volt a jelen vázolása is. S a tárgyilagosságon kívül rámutatott arra az igazságra, hogy Oroszországban a militarizmus, a papi hierarchia és különösen a közigazgatás teljes depravációja szította lángra azt az elégedetlenséget, melyet az abszolutizmus szégyenteljes zsarnoksága amúgy is folyton ébren tartott. A katonai hatalom százezrével hurcolta a fiatalságot a mandzsúriai vágóhídra, a papság gondoskodott róla, hogy butaságban maradjon a nép, melyet a bürokratizmus a bölcsőtől a sírig, minden ügyesbajos dolgában, lépten-nyomon zsarolt, zsebelt, s ha mukkanni mert, rövid úton börtönbe, a legsanyarúbb száműzetésbe került. A cikkíró egyetemessé szélesítette a kérdést, amikor a korviszonyokra és a magyar helyzetre vonatkozóan leszűrte azt a tanulságot, hogy nem csupán Oroszországban volt nagyfokú a nép elégedetlensége, nemcsak ott volt elviselhetetlen a militarizmus, a papi uralom és a bürokrácia elfajulása, hanem ott is, ahol az ''gynevezett alkotmányosság külső formái megvoltak.
