A Polgári Demokratikus Forradalom Fejér megyében 1918-1919 - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 1. (Székesfehérvár, 1968)

Pesti János: A forradalmak előzményei Székesfehérvárott

„Mert bizonyos dolog, hogy pl. nálunk is másképp lehetne, ha az államjövedelmek legnagyobb részét a katonai célokra mem kellene fordítani, hogyha a klerikalizmus hatalmi törekvéseit letörnék, a holt kéz alól a földet felszabadítanák. Nálunk is, másutt is ez a baj, nemcsak Oroszországban, és éppen ebben rejlik a kitört, vagy akár az ezután kitörendő orosz forradalom jelentősége, hogy tudniillik esetleg ebben az irányban is ki fog hatni a világra, és nemcsak az abszolutizmus megtörésére fogja hatását korlátozni." Első pillanatban hihetetlenek tűnák a cikkíró tisztánlátása, világos logikája, állításának értéke. Hihetetlennek, ha tudjuk, mekkora távolság választotta el Oroszországot Európától, hazánktól, különösképpen Székesfehérvártól. Másrészt: hogy időben szinte csak napok teltek el az orosz véres vasárnap, január 9 óta. Valószínűnek látszik, hogy csupán nagyszerű ráhibázásról, de mindenesetre borotvaéles logikával végigvezetett „ráhibázás"-ról van szó. Sajnos, a későbbi hónapok híranyagának tartalma nem éri el az előbbi színvonalát. Egész évben alig néhány alkalommal foglalkoztak az orosz forradalommal, akkor is általában gúnyos, lekicsinylő, vagy más vonatkozású megjegyzés során. Február a város életében a meghökkent várakozás és a bizonytalan készülődés időszaka volt. Az ellenzék alkotmányellenesnek nyilvánította a kormányt, és nemzeti ellenállást hirdetett. Felhívta a törvényhatóságokat, hogy ne támogassák a kormányt, bojkottálják az osztrák árukat, és tagadják meg az országgyűlés által meg nem szavazott adók és újoncok adását, A székesfehérvári és a Fejér megyei törvényhatóság, és a napilapok foglalkoztak is a felhívással, és a kormánnyal szemben foglaltak állást. A néptömegek mozgalma — különösen a későbbi hónapok folyamán — városunkban is a Bécs irányította kormány és az ellenzék harcának függvénye lett. Ez a megállapítás elsősorban vonatkozik a szociáldemokratákra, akik nem ismerve, hogy a pártközpont az ellenzék leszerelése és a tömegmozgalmak elfojtása érdekében lepaktáit a belügyminiszterrel — politikai harcukkal objektíve, tudtuk és szándékuk ellenére a kormányt segítették. A keresztényszocialisták — következetesen — saját hadállásaik erősítésével voltak elfoglalva. Miután a minisztérium jóváhagyta munkásegyesületük alapszabályait, folytatták a szocialisták gáncsolását. Vezetőik nem ismerték el törvényesnek azt a memorandumot, amelyben a szociáldemokrata munkások követelték az ipartestülettől az általuk kidolgozott új munkaterv elfogadását. Kijelentették: állásfoglalásuk annak bizonyítéka, hogy nem a város egész munkássága kívánja az új munkarendet, tehát annak teljesítése nem indokolt.

6 A sajtóban pedig népakadéraiájuk előadásait propagálták, és a szocialisták „munkakerülésének", családjuk nyomorának kipellengérezésével felelőtlenségük látszatát próbálták kelteni. Bilkei Ferenc, a lapszerkesztő, a városi törvényhatósági bizottság tagja még tovább ment: „Mit akarnak a szociáldemokraták?" című füzetének második kiadása előtt azzal dicsekedett, hogy jelen füzet okozója volt nagyrészt annak, hogy a szociáldemokrácia, mely Fehérvárott fenyegetve emelte föl fejét, szétzüllött, s nyomán feltámadt a keresztény és vallásos munkásak egyesülete."

7 S mi foglalkoztatta a „Bilkei által szétzüllesztett" szocialistákat ezekben a betekben? Azt kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a hatóság állandóan akadályozta szervező munkájukat. A miniszteri tanácsos, arra hivatkozva, hogy tevékenységük —