Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-12-01 / 9. szám
Médiaháború III. Mottó: „Mond meg az igazat és betörik a fejed” (legalábbis ígérik). Az elmúlt hetek médiapiacon történő eseményei időszakában nem kevés olyan levelet kaptam barátaimtól, melyben a megszokott befejezések előtt, azaz hogy ölellek - majd mindegyike odakanyarította, hogy vigyázz magadra! Híresen „lassú” felfogásom miatt nem egészen értettem, hogy a bye, csao, szia és egyéb köszönéseket miért is váltotta fel ez a befejező mondatocska. Nem kellett sokáig gondolkodnom, hiszen megjött az első fenyegető telefonhívás irodámba az alábbi szöveggel: nem elég neked Amerika egyedüli állandó játszási hellyel rendelkező magyar színháza a MŰVÉSZ SZÍNHÁZ! Neked nem nehéz lapot kiadni, hiszen nálatok rengeteg pénz van, tele vagy jobbnál jobb hirdetőkkel, állítsad le magad és hagyjál más médiákat is érvényesülni! Ilyen magasröptű hasonló szöveg érkezett hangpostámra, persze éjjel, hogy még véletlenül se tudjak arra válaszolni. Úgy „megijedtem”, hogy egy fillér sem maradt a zsebemben (nem is volt). Az itt New York és környékén folyó médiaháborúról szóló dolgozataim megírását azért nem hagyom abba, így az eddig a kiadókról alkotott véleményem után - mely, mint tudjuk az szabad - most a hirdetési ügynökökről, a terjesztésről és az előfizetésről ejtenék néhány szót A már korábban 25 éven át ugyancsak alapítványunk kiadásában megjelent magyarnyelvű újság, a FIGYELŐ szerkesztését, kiadását a lap alapítójának megbízása alapján éveken keresztül magam végeztem. Azokból az időkből elmondanék egy-két előfizetői történetet, hiszen azok a mai napig is nagyon, de nagyon aktuálisak. Egyik előfizetőnk a 30 dolláros díj helyett 15 dollárt küldött részünkre, s amikor erre rákérdeztem, hogy miért, rövid válasza így hangzott; nekem ennyit ér a lapjuk!? Egy másik külön előfizetői réteg, melynek tagjai úgy vélik, hogy itt a társadalomban elfoglalt helyük arra predesztinálja őket, hogy ingyenes tiszteletpéldány „jár” nekik, hogy miért azt nem tudom. Az bizonyos, hogy irodájuk, rendelőik várótermében ott heverésznek a magyar újságok, de azoknak egy betűjét sem olvassák el. Egy jól menő praxissal rendelkező orvosnő előfizetőnk azt bírta írni levelében, mivel férje meghalt, előfizetése maradék részét házastársa áprilisban történt halálától számítva térítsük vissza számára. No comment! Mindegyik magyarnyelvű lap szinte könyörgésre fogja a dolgot, kéri előfizetőit, hogy amennyiben lejár előfizetésük, szíveskedjenek azt egy csekk, vagy money order társaságában megújítani. Falra hányt borsó e kérésük immáron évek óta, tisztelet a kivételnek. Ennek a kérdésnek orvoslása, mint kiadói munka a hirdetési ügynökök feladata kellene, hogy legyen. Ez a tevékenység az egész világon jutalékos meló. Persze egy nagy hirdetés, vagy PR fizetett cikk megjelentetése nagyobb üzlet számukra, mint egy előfizetés begyűjtése, ezért el is hanyagolják munkájuknak ezt a területét. Az elmúlt hetekben kaptam egy kézírásos levelet az alábbi szöveggel: ....ha van kedvetek nálunk is hirdetni, kérlek, keressetek meg telefonon, vagy faxon. Előre is köszönettel ... Szóval ez a magát profinak igazolt hirdetési „szakember” arra gondol, hogy a hirdető fogja majd felhívni őt, és nem fordítva. Elképesztő, és még csodálkozik, hogy kevés a jutaléka. Egy másik levél így fejeződik be: ....ahányszor kéred, szorozzad meg a fent közölt árat a megjelenések számával és küld el a csekket. Amíg pénz nincs, nincs hirdetés! Köszönöm megértésedet.... Megértettem, vagy mégsem? Hiszen, ha veszek 10 deka parizert, akkor becsomagolás után fizetem ki, vagyis először kapok, aztán adok. így nem csodálom, ha az illetőnek nem annyira megy a hirdetésszervezés. így nem szabad akvirálni! Lehet, de eredményről ne is álmodjon sem az ügynök, sem a kiadója. Nem árt tudni, hogy a hirdetés ügynöki tevékenység, az egy szakma. Lehet valaki szuper intelligens, rámenős, csinos, jóképű, udvarias, jólöltözött, jó modorú, de azért nem árt, ha ért a lapkiadáshoz. Tudnia kell lay-out-ot készíteni, értenie kell a grafikákhoz, fotókhoz, betűtípusokhoz, szövegíráshoz. Nem mondhatja a megrendelőnek, hogy majd hazaszalad, megcsinálja és visszaküldi, hiszen ha az üzleti tárgyalás alatt képtelen egy vázlatot kipréselni magából, akkora számításba jöhető hirdetőnek elmegy a bizalma. A hirdető jó tanácsot kér az ügynöktől, azért hogy terméke, szolgáltatása eredményes legyen a piacon. Erre a szakmára nem vonatkozik az a megállapítás, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. Hiába mondja valaki, hogy az óhazában aranykoszorús hirdetési ügynök volt, egy pillanat alatt kiderül az igazság. Például nálam jelentkezett egy hölgyemény, hogy ő otthon válogatott marketing királynőként tüsténkedett!? A kisujjában van a szakma, így garantálja nekünk, hogy milliókat hoz majd be hirdetésekből. Kicsit gyanús volt nekem túlzott magabiztossága, hiszen otthon tornatanítónőként vette az akadályokat, itt pedig brokkolit szolgált fel reggeltől-estig kenyéradó gazdájának, aki vegetáriánus lévén, majdnem mindig csak azt fogyasztott. Ennek ellenére bennem semmiféle előítélet nem volt, órákon keresztül tanítottam a tanítónénit, bár többször hangsúlyozta, hogy felesleges, hiszen ő vérprofi, majd elindítottam a hirdetésszerzés rögös útjára. Fenntartásaimat még azzal tetézte, hogy amikor címlistámból akartam néhány, már eddig is nálam nem kis összeget hagyó megrendelő nevét, címét megadni, megjegyezve neki, hogy munkája legeslegfontosabb része legyen egy jó mailing-list elkészítése, ekkor megkérdezte: „mi az a mailing-list???” Ezek után nem csodálkoztam azon, hogy napokkal később jöttek hozzám a nem éppen felemelő visszajelzések, kifogások, észrevételek. Telefonon indult erre a megalázásokkal telis-tele lévő pályára. Nevemmel és lapommal az EZ VAN cíművel minden telefonon felkeresett cégnél rám hivatkozott. Ezek mindegyike azt kérte tőlem, hogy „kanyarítsam le” róluk ezt az erőszakos nőszemélyt Az egyik még azt is közölte velem felháborodottan, hogy arra kérte őt, hogy névjegyét küldje el a privát fax állomására. Amikor megkérdezte tőle, hogy gondolja, hogy egy ismeretlen lakásra elküldi névjegyének másolatát, ez a „profi” volt még megsértődve. így nem megy, így sem a hirdetni szándékozó, sem a profinak mondott ügynök sem jár jól, de a lapokat kiadó természetes és jogi személyek sem. Ezért szűnnek meg lapok, ezért tört ki a médiaháború, hiszen tudjuk „levegővel nem lehet tojást festeni”. Egy lapot csak professzionális hirdetési szakemberekkel lehet alapítani, és nem utolsósorban fenntartani. Én megszűntettem ennek a világbajnok akvizitőr hölgynek el sem kezdett munkaviszonyát, igazán segítőkész tanácsommal, hogy menjen vissza a brokkolis hölgyhöz, hiszen ott, ha esik, ha fúj jön a fizetés. Nem igaz? Most pedig néhány szó a nem elhanyagolható terjesztésről. A terjesztés nagyon lényeges és becsületbeli ügy. Az olvasó, aki megvásárolja a lapot nem kíváncsi arra, hogy hol, mit, mikor és kik kapják azt meg rajta kívül még. Azonban a hirdetőket, akik a lap fenntartásáért, fennmaradásáért a legtöbbet teszik ugyancsak érdekli, őket etikátlan dolog becsapni, mivel abban a reményben nyúlnak mélyen a zsebükbe, hogy meghirdetett termékükről, szolgáltató“Lehet valaki szuper intelligens, rámenős, csinos, jóképű, udvarias, jólöltözött, jó modorú, de azért nem árt, ha ért a lapkiadáshoz...” „Nem írok, nem olvasok. Erymagyajk emigráns vagyok.” EZ VAN -1. évfolyam 9. szám, 2004. december 4. oldal MN
