Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-12-01 / 9. szám
Dolgozni? Igen! de nem komolyan Nemcsak Amerikában, Európában, de mostanában az egész világon gazdasági recesszióról beszélhetünk, melyet mindjobban a munkaerőpiacon is tapasztalni lehet. A Magyarországról főleg gazdasági okokból itt-tartózkodók, legyenek ez ideiglenes, vagy végleges - ahogy én nevezem őket az „ideiglenesvéglegesturisták” száma szemmel láthatóan napról-napra csökken. Ennek a jelenségnek egyik fő oka, hogy ha eddig elmondhattuk, hogy nem volt könnyű amerikai beutazási vízumhoz jutni, most majd lehetetlen. Igen sokan saját tapasztalatukból, de a legkülönbözőbb információkból is tudhatják, hogy nagyon szigorúan megszűrik az Amerikába beutazni szándékozók nagyszámú tömegét. Természetesen ehhez nagyban hozzájárul az egész világon napjainkban is erősödő terrorizmus. A mind jobban nehezedő vízumproblémának a tükrében a már itt lévő „turisták” nem nagyon merészelnek hazautazni még rövid időre sem, attól tartva, hogy nem tudnak Amerikába visszajönni. Nem kell nagyon érteni a valószínűség számításhoz, egy kicsit is számolni tudó ember fejében is megfordul a kérdés: ha kevesebben kapnak vízumot, akkor kevesebben tudnak beutazni, illetve visszatérni, akkor mi az oka a munkaerőpiac fent említett romlásának. A munkaadó amerikai állampolgárok száma nem változik, ugyanakkor a munkavállalók száma lényegesen csökken, akkor hát miért nincs elegendő munka, miért pang a munkaerőpiac a földgolyó legfejlettebb országában. A gazdasági recesszió rányomja bélyegéta munkáltatókra is. Megnyilvánulhat ez a tömeges elbocsátásokban, az ezzel járó munkanélküli segélyen élők növekvő számában. De ne legyünk nagyképűek, az általam „ideiglenesvégi ege stu ri stá k” - n a k nevezettek örömmel vennének fel munkanélküli segélyt, de hát ugye papírok nélkül ez azért rájuk még nem vonatkozik. Marad a bébiszitter, házvezetőnő, betegellátó, tetőfedő, kőműves és egyéb hasonló munkalehetőség a nem kis létszámban itt tartózkodó hölgyek és urak részére. Azonban az ilyen és ehhez hasonló munkalehetőséget eddig biztosító egyének saját bőrükön is érzik a gazdasági pangás következményeit. Ha ők nem is tömegeket bocsátanak el, mint például a nagy gyárakban, irodákban, csak a náluk dolgozó „turistákkal” finoman közük, hogy július-augusztus hónapban ne jöjjenek dolgozni, mert az egyiknek a gyermeke úgyis táborban van, vagy a másik család szabadságra utazik Magyarországra. Magyarán szélnek eresztik őket azzal, hogy majd jelentkezni fognak, ha az iskola megkezdődik Labour-day időszakában. A férfiakról sem feledkezzünk meg, az 5 esetükben a téli 'agyszabadsághoz hasonlóan már találkoztam kánikula szabadság indokkal történő elbocsátásokkal, vagy a heti 5-6 napos munkalehetőség helyett beindult a heti 2-3 napi munka. A példákat sorolhatnám, mint a „Magad ura, ha szolgád nincs”, naná, hogy nincs, mert e lküldte a munkaadó a kisegítőjét, vagyis maga vezeti a háztartását. Főz, bevásárol, és a nehéz helyzetre való tekintettel talán még önmagát is tisztába teszi, ha arra szüksége van. De ebben az esetben mit csináljanak, mit egyenek, hogyan fizessék ki akár albérleti szobájukat akár tíz dolláros napi matracbérletüket a munkalehetőség nélkül maradottak. A gyakran előforduló hasonló jelenségek miatt minden munkalehetőségért hozzám fordulónak elmondom, hogy most a nehéz időkben ne válogasson a felajánlott lehetőségek között, mert egyszerűen nincs meló, bocsánat, munka. Ezt azonban nem mindenki képes, felfogni. * Egy munka nélkül maradt fiatal hölgy keresett fel, nemcsak keresett, hanem kerestetett, hogy segítsek neki, hiszen hosszú hetek óta munka nélkül tengeti életét. Az ilyenkor minden esetben feltett kérdésemre, hogy me nnyi ideig van kitartása, vagyis meddig bírja még munka nélkül, a szokásos 2-3 hét válasz helyett 2-3 napot említett. Albérlet, kaja, vagyis ha nem akarja magát az utcán látni, vagy tönkretenni gyomrocskáját a napi két Burger Kinggel, akkor azonnal kellene valami munka. Ilyenkor mindig megijedek, hiszen senki, még az igazán csak munkaközvetítéssel foglalkozó „ügynökségek” sem tudnak 2-3 nap alatt munkát leakasztani. De, mint tudjuk, az élet a legnagyobb rendező, épp aznap hívott a alapítványunk egyik aktív tagja - úgy is szoktuk őt nevezni, hogy a brooklyni jótevő -, hogy segítsek találni valakit emigrációval foglalkozó ügyvéd lánya és veje háztartásának vezetéséhez. Nagyon a lelkemre kötötte, hogy olyan középkorú asszonyt küldjék, mint tettem azt hat hónappal ezelőtt, mert az maga volt a földreszállt angyal. Sajnos újra beleesett otthon maradt férjébe és azonnali hatállyal visszarepült Magyarországra. Hát ez azért megtörténik némelykor, a nagy „pocsolya" elválasztása kapcsán az itt élő „ideiglenesvégleges" nem bírja tovább, más választása nem lévén, újra beleszerelmesedik férjébe, visszamegy hozzá és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy azonnali hatállyal tudok segíteni - hiszen az órákkal korábban nálam lévő asszonykát megfelelő utódnak tartottam. A lakás is megoldott, mert mint a telefonáló mondta a lánya tőle csak öt blokkra lakik, egy ugyancsak szép villában, de az elődhöz hasonlóan, az új hölgynek is felajánlja a háza felső szintjét, mivel nem szeret egyedül lakni. Csak a villany- telefon és gázköltségeket kell majd kifizetni. Nem rossz ajánlat, azonnal hívtam a segítségért esedező hölgyeményt. Ezzel teljesen elintézettnek tekintettem kis közbenjárásomat, egyszóval boldogan mentem haza, hiszen van kivel, van mivel, van hol, minden összejött, tán még aznap kezdheti a munkát. Másnap reggel irodai hangpostámban olyan üzenet várt, amelyet nyomdai okokból nem közölhetek. Az ajánlattévő hölgy közbenjárásomat nem megköszönni hívott, hanem kérdőre vont jogosan, mivel az általam melegen beajánlott személy nem hívta fel, pedig egész nap otthon volt, várta annak hívását. Én felkaptam a telefonomat és megkérdeztem, hogy mi is történt. A válasza teljes mértékben alátámasztotta időközben róla kialakult véleményemet, vagyis, hogy „esernyőm értelmesebb”. Kérdésemre azt bátorkodta válaszolni, hogy hát ő nem gondolta, hogy azonnal kell, hogy hívja a nénit Hát magának kell a munka, a néni családjának úgyszintén a segítség, magának nincs pénze, neki van, hát akkor? - kérdeztem. Hát akkor azonnal hívom - mondta erre. Másnap már elővigyázatosabb voltam, és én hívtam a hölgyeményt, hogy beszélt-e a nénivel. A válasza lenyűgöző volt, ugyanis azt mondta, hogy azért nem telefonált, mert meg akarta nézni a térképen, hol is van az a cím, milyen távol van ugyanabban a kerületben lévő albérletétől. Tamás barátom, családi orvosunk most valószínűleg diagnosztizálta volna a magam által kitalált betegséget, ugyanis „gyomoridegösszeroppanás” határán álltam, amikor ezt a magyarázatot meghallottam. Mialatt a néni naponta 2-3-szor hívott engem, hogy mi van vele, ő Brooklyn térképét tanulmányozza a munkára való jelentkezése helyett. Ekkor már könyörgésre fogtam a dolgot, és megkérdeztem, hogy miért teszi ezt velem, velünk, önmagával? Hát tudja, nem akarok én takarítani, hiszen maga tudja, ki voltam én otthon, így hát be“...Minden munkalehetőségért hozzám fordulónak elmondom, hogy most a nehéz időkben ne válogasson a felajánlott lehetőségek között.” Mottó: „A lustaság fél egészség, de ezek a hölgyek, urak ^éljesei^ egészségesek. Az ilyen embereket a dólogtalanság viszi rá a rosszra” EZ VAN -1. évfolyam 9. szám, 2004. december 18. oldal MN
