Ez Van, 2004 (1. évfolyam, 1-9. szám)
2004-12-01 / 9. szám
Ha a boss kikezd veled Már megint az idősebb korosztályra - magam is az vagyok - hivatkozom, de hát higgyék el fiatalabb olvasóim, hogy a régebbi időkben is, ha más okból nem, hát kínunkban, de nevettünk. Volt egy könyv akkoriban, tulajdonképpen egy bűvészkönyv. Graetzer József írta: SICC volt a rövidített címe (Szórakoztató Időtöltések, Cseles Csalafintaságok). Ebben bűvészmutatványokat, vicces történeteket olvashattunk. Egy bűvészmutatványra emlékszem is: egy abroszra két tízfillérest helyeztünk, egy másik tízfilléresre pedig egy poharat tettünk lefordítva. A kérdés az volt, hogyan is lehet kiszabadítani a pohár alól a tízfillérest úgy, hogy a poharat ne emeljük fel. A válasz: az abroszt kapargatni kell, és a pohár alatti tízfilléres „kigyalogol” onnan. Voltak mutatványok gyufával és egyéb, a háztartásban található eszközökkel, de a szöveges, vicces, szellemes leírások voltak a legsikeresebbek. Az alábbi történeteim a mában játszódnak. Hol van már tízfilléres, gyufát is alig-alig használunk. Ma másokon nevetünk, de az, mint tudjuk, nagyon fontos, ahogy Graetzer József a SICC írója mondta: „Van olyan ember, aki nem szeret nevetni? Nincs. Csak olyan ember van, aki NEM AKAR nevetni." Jó sorsom megadta, és nap mint nap megadja, hogy irodámból ki sem mozdulva, minta pizzát szállító „deliveris” helyembe hozzák a cseles csalafintaságokat íme közülük néhány: A Bnai Zion Magyar Művész Színház bemutatta az Edith Piaf című darabot a budapesti József Attila Színház előadásában. A társulat igazgatójával, rendezőjével való ilyenkor szokásos megbeszélések előtt nem a díszlet jelmez, utazás, szállás, és egyebekről tárgyaltunk, hanem egész egyszerűen bele a pibe, a közepibe, azt kérdeztem, meg van-e minden utazónak az amerikai vízuma, mert nem ezer százalék, hogy azt megkapják. Mostanság ezt a kérdést olyanoknak is felteszem, akikről illene feltételeznem, hogy a vízummal nincs semmi probléma, hiszen világjáró művészek, mint például Marton Éva, a Győri Balett, a Klezmer Band, Bálint András, hogy csak azokat említsem, akik a közeljövőben fellépnek színházunkban. Egy helyes kislány tanulóvízummal érkezett, magyar-angol-szerb-horvát szakos, elsőéves egyetemi hallgató, 19 éves. Két és fél hónapra jött nyelvgyakorlás céljából. Valaki még Pesten javasolta neki, hogy keressen fel engem, hátha tudok neki segíteni egy kis zsebpénzt szerezni, vagyis valami kisegítő munkát találni erre a rövid időre. Sikerült is egy vendéglőben munkáttalálni, ahonnan épp egy hasonló korú lány szabadságra ment hazájába, a volt Jugoszláviába. Nagyon hálás volt, amikor megköszönte a segítséget én is fitogtattam 6-7 szóból álló szerb-horvát nyelvtudásomat. Hvála, lepó, molim, dovidzsenja és ilyenek. Mindketten örültünk, én, mint lányos apa főleg azért, mert elmondta, milyen rendes ember az étterem menedzsere, olyan volt és úgy fogadta, mint az édesapja. Az egész mesébe illő volt, vagyis szerencsésnek érezte a helyzetet Másnap a kislány, valóban olyan kis sovány, egyszerű teremtés megjelent nálam. Fitogtattam a még megmaradt néhány szó tudományomat, kak oszte molim (hogy vagy), de erre már, hogy én is megértsem magyarul válaszolt- Hát, tetszik tudni megkezdtem a munkát, dolgoztam reggeltől késő estig vagy 14-16 órát vettem az utolsó pénzemből egy kis fekete szoknyát, meg egy fehér blúzt Nagyon jól mentek a dolgok. A menedzser is meg volt velem elégedve, délben, hozzám hasonló korú lánya, aki szintén egyetemre jár, bejött ebédelni. Egyből összebarátkoztunk. Meg is beszéltük, hogy szombat este elmegyünk diszkóba, még a telefonszámát is megadta. Éjjel, záráskor a menedzser megjegyezte, hogy mivel nagyon, de nagyon nagy a hőség, másnap elvisz a tengerparton lévő nyaralójába, fürdünk, napozunk, majd onnan jövünk dolgozni. De már most is későre jár, aludjak nála, így nem kell késő éjszaka hazabandukolnom stb. stb. Mondtam neki, inkább hazamennék, a borravalómból lecsípek 5-6 dollárt taxira, mert a háziak türelmetlenek lennének, ha nem mennék haza. A menedzser nem haragudott meg, tessék elképzelni, még adott is egy ötdollárost taxira, amikor hazaértem, a fáradságtól pillanatok alatt elaludtam. Tetszik tudni otthonról anyukám, de inkább apukám úgy engedette!, hogy vigyázzak magamra, ne legyek prédája senkinek. Most, honnan jövök, mit tetszik gondolni, mi történt?- Nézd lányom! Nem vagyok egy észnagykereskedő, de azért körülbelül az hiszem, tudom. Kirúgott!- Hát, ezt meg honnan tetszik tudni? Azt mondta, hogy mivel nem volt bizalmam hozzá, hogy nála aludjak, neki is elszállt a bizalma irántam. „Marta” csőrömet a pali eljárása, és egy utolsó paraszthajszáiba kapaszkodván megkérdeztem a kis szürke verebet, hogy munkahelye visszaszerzése céljából benne lenne-e egy általam rendezett kis színielőadásban.- Hát, tetszik tudni, nekem mindegy, jó hely, és nagyon közel is van a horvát származású család lakásához, ahol ingyen lakhatok, sokat nem veszthetek.- Na, figyelj ide! Hívd fel innen az új barátnődet, a menedzser lányát, és mondd neki, hogy a szombati diszkó OK. De jó tett helyébe jót várj alapon, neked mára van meghívásod egy buliba, ahová viszont te szeretnéd őt meghívni, hogy ne menjél egyedül. Jöjjön az étterem elé záráskor. Ebben maradtak, majd megadtam a további ötletemet Szerepébe betanítottam, amit már kezdett érteni.- Most visszamész szépen az étterembe, és bocsánatot kérsz a főnöktől, és közlöd vele, hogy meggondoltad magad, tegnap fáradt voltál, de ma már szívesen elmész hozzá „aludni”. így is történt, visszament az étterembe, forgatókönyvem szerint minden simán ment, és amire betanítottam mindent jól adott elő, vagyis feltette a kérdést: Nem tetszik haragudni, ha egy nálam jóval csinosabb barátnőmet is elhozom? Dehogy haragszom - volt a főnök válasza, és is meghívom egy másik étterem tulajdonosát, aki jó öreg barátom, így négyesben jól elleszünk. A Szentivánéji álom darabban van egy ünnepélyrendező, bizonyos Philosztrát, hát ma elneveztem magam Philosztrátnak, mert minden úgy sikerült, ahogy elterveztem, megrendeztem. Persze, tehetséges két szereplő nélkül, vagyis a kislány és a vendéglős lánya alakítása nélkül nem lett volna sikeres a darab, mely ez esetben két hónapig tartó sikerszériát mondhatott magáénak. Ugyanis addig dolgozott ott minden baj és megaláztatás nélkül ez a ' kis vajdasági kislány. Másik történetem szereplői idősebb emberek. Talán még emlékeznek olvasóim korábbi cikkemre, melyben isten bizony egy igaz történetet írtam meg. Hogy a történet hihetetlensége ellenére is igaz volt, azt bizonyítja a napokban történt folytatása. Alapítványunk a sokrétű és humanitárius tevékenysége mellett egy szomorú tevékenységgel, a temetéssel is foglalkozik. Minden tagunk temetéséről mi gondoskodunk, saját temetőnk van, és ebben a szomorú időszakban is igyekszünk megkönnyíteni a gyászoló hozzátartozók életét. Egyik tagunk régebben megrendelte családi sírhelyét, megmutatták neki a temető helyrajzát Sarok sírhelyet kért, mely közel esik az úthoz, hogy szorosan tudjon parkolni a sír mellett. Temetési osztályvezető kollégám faarccal, nevetés nélkül hallgatta meg a kérést A hölgy csak anynyit kért, hogy a jó parkolási lehetőség mellett még azt is vegyük figyelembe, hogy állandó napsütés ragyogja be a sírhelyet Aztán még rátett egy lapáttal, mivel férje nagy testű, dupla sírhelyet rendelt, vállalva a dupla költséget Na nem, ezt már nem bírtam ki röhögés nélkül, mert hát ugye az én irodámban előfordulhat a nevetés, nem úgy, minta temetési osztályon. A néni nem tud annyira angolul, a kollégám egyáltalán nem tud magyarul, így én próbáltam nekik segíteni, nevetőgörcsömet visszatartva. Csak-csak rendeződtek végül a dolgok, de..., és itt jön a folytatása, amivel bizonyítani tudom, hogy a kis történet minden sora igaz. Szóval, a gyásznapok leteltével felhívott a néni, hogy tulajdonképpen a férje nem is volt olyan nagytestű, hogy dupla sírhelyet kellett volna rendelnie. Arra kért tolmácsoljam kérését kollégám felé, hogy elegendő volna a dupla helyett a másfél sírhely is, Mottó: „Senki sem olyan gazdag, hogy lehetne nevetés sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb nála” 10. oldal EZ VAN -1. évfolyam 9. szám, 2004. december
