Evangéliumi Világszolgálat, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-3. szám)
1956-01-01 / 1-3. szám
4 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT Egyed Aladár: ADD NÉKEM ... A TE SZIVEDET (Ifjúsági istentiszteletre, de mindenkinek szólóan) 1. Előfohász: A mi segedelmünk jöjjön az Úrtól, aki teremtette a mennyet és a földet. Neki legyen dicséret és dicsőség mindörökké. Ámen. 2. Énekeljük el Isten dicséretére a XXV. zsoltárt: “Szivemet Hozzád emelem . . .” 3. Bibliaolvasás: I. Kor. 6:9-20. 4. Bűnvalló ima és feloldozás. 5. Főének: “Fel barátim, drága Jézus . . .” 6. Prófétai imádság: Az 51. zsoltárnak 3-12. verse. 7. Közének: “Mit használ keresztyénségem.” (Dallam: “Mint a szép hives patakra . . .”) 8. Az alapige, melynek alapján elmélkedni kivánok, a Példabeszédek könyvének 23. része 26. versében a következőképen van megirva: “Adjad fiam a te szivedet nékem és a te szemeid az én utaimat megőrizzék.” 9. Igehirdetés: Kedves ifjúság, testvéreim a bűnben! Talán különösnek találjátok mai megszólításomat, de mindjárt igehirdetésem elején szeretném kihangsúlyozni azt, hogy amikor az ifjúság kisértéseiről és bűneiről beszélek előttetek, akkor olyan ember tesz vallomást, aki igy imádkozik: “Ifjúságom bűneiről ne emlékezzél meg Uram” és aki ma is vallja, hogy “a bűnösök között az első én vagyok”. Tehát nemcsak a ti bűneitekről lesz szó, hanem az én bűneimről is. Ezért vagytok: testvéreim a bűnben! Aki tudja közületek, hogy “az ember szivének minden gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva” (I. Mózes 21.), aki Jeremiással vallja, hogy “csalárdabb a szív mindennél és gonosz az”, aki saját magán tapasztalja naponként az Ur Jézusnak igazságát, hogy “a szívből származnak a gonosz gondolatok” (Máté 15:19-a), csak az értheti meg igazán, hogy mennyire fontos, életbevágó dolog minden ifjú számára — és minden felnőtt számára is — az Urnák ez a kérése: “Add nékem ... a te szivedet!” Sokan ellentétet látnak e között az ige között és a Prédikátor könyvének a 12. része 1. verse között, ahol Istennek lelke erre biztat: “Örvendezz a te ifjúságodban s vidámitson meg téged a te szived a te ifjúságodnak idejében és járj a te szivednek utaiban és szemeidnek látásiban.” Azt hiszik, hogy ami örömet az Ur a jobb kezével nyújt, azt a balkezével elveszi, amikor az ember szivét a magáénak kéri s követeli, Ennek a tévedésnek az okát ott kell keresni, ahol az öröm alatt csak a világi örömöket értik és sokan egy farsang alatt egy egész életre ki akarják magokat mulatni, ahol ez a jelszó járja: “sohse halunk meg”, “minden órának leszakaszd virágát”, azoknál, akik azt hiszik, hogy minden rózsa nekik nyílik ezen a földön és két kézzel markolják a földi örömök virágait, fenékig hajtják le a mámor poharát, nem törődve azzal, hogy annak alján ott van a méregcsepp, amely tönkre teszi egész életöket. Ezek azok, akik az Ige üzenetét csak felületesen olvassák,, vagy a nekik nem tetsző részt elhallgatják, hiszen ennek a versnek a végén is ez áll: “de megtudd, hogy mindezekért Isten téged Ítéletre von.” Két évtizeddel ezelőtt egy szegedi fiatal orvosnak a vendége voltam, aki az egyetem orvosi fakultásán az anatómiai intézetnek a tanársegéde volt. íróasztalán egy női koponya volt, homlokáról ezt olvastam le: “Veronika, élt 22 évet.” A fiatal orvos elmondotta Veronikának az élettörténetét. Mint egészen fiatal leány a test bűnének lett a rabja. Lezűllött, utcaleány lett belőle, aki este az utcasarkon árulta fiatal szép testét. Szülei szégyenükben elköltöztek ismeretlen helyre s mikor 22 éves korában, a testi örömökben legyengült szervezetét egy “galoppoló tbc.” megtámadta, hamar végzett vele. Miután senkisem jelentkezett eltemetésére, a hulla tancélra az anatómiára került. Eleinte, feldarabolva, az orvosnövendékek tanultak rajta boncolni, azután kifőzték, csontváz lett belőle s igy került koponyája a tanársegéd asztalára, mint egy szomorú memento: “de megtudd, hogy mindezekért Isten téged felelősségre von.” Ebben a szobában, e mellett az Íróasztal mellett készültem a másnapi evangelizá.ciós igehirdetésemre aznap este. Egyedül voltam és farkasszeme néztem a koponyával. A halállal akkor már sokszor találkoztam. Láttam őt a klinikákon, kórházakban a betegek ágya szélén ülve, láttam fáradt öregek ajtóküszöbén várakozva, láttam a harctéren, amikor egyszerre 362 hősi halottat temettem közös sírba, láttam a kivégzést végző katonai osztag végrehajtási négyszögében ... de egyetlen esetben sem hatott reám olyan fájóan, mint itt . . . szemben a koponyával. “Veronika, élt 22 évet.” Néztem mereven a két üres szemgödröt a télesti szürkületben. A takarítónő biztosan irtózott tőle, mert az egyik szemgödörben pókot láttam, amint nyugodtan szövögeti hálóját. Én is szövögettem vele együtt ennek az emberi életnek a sorsát. Valamikor ebben az üres két szemgödörben két tiszta ártatlan gyermekszem nézett fel az édesanyjára, de mikor a Sátán meggyujtóttá benne a bűnös örömöknek a lángját, mámortól ragyogott a két szem s többé nem mert az édesanya szemébe belenézni. És az édesanya szégyenében elhagyta őt s nem látta
