Evangéliumi Világszolgálat, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-3. szám)
1956-01-01 / 1-3. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 5 a leánya előtt álló árt, amely elragadta . . . Nézett-e valamikor vágyóan Istenre, Jézusra? Megcsillant-e benne valamikor a bűnbánat könynye? Látta-e valamikor, ha csak pillanatra is a léleknek örömvirágait?! Ki tudná megmondani? A koponya néma volt, sőt mintha gúnyosan nevetett volna tépelődéseimen. Az álkapocsból szép fehér fogak vilióztak elő, még akkor is ékességei voltak a koponyának. Valamikor ez a száj ezt imádkozta: “és ne vigy minket a kisértésbe ... de szabadíts meg a gonosztól . . .” Később mikor a féktelen testi örömök útjait járta, már ő maga lett a kisértet s nem akart szabadulni a gonosztól, mert jól érezte magát a bűnben, a bűn rabja volt. Ezek a szép fogak milyen sokat tudnának beszélni erről! A mint néztem a koponyát, eszembe jutott az is, hogy valamikor selymes haj borította be, amelyet egy aggódó édesanya gyengéd keze fésülgetett . . . később talán egy öreg pap reszkető keze nyugodott felette, amikor a konfirmációi hűségében megáldotta. Azután, hogy a maga bűnös útjára elindult, ez a selymes haj lett bűnös életének a párnája. “Veronika, élt 22 évet!” “Bűne a koré, amely szülte őt!” amely azt hirdeti, hogy az igazi öröm a test öröme, hogy mindent lehet és mindent szabad, ami örömet ad, hogy siessünk élni, mert “rövid az élet és hosszú a sir”, amely polgárjogot adott a szabadszerelemnek, pajtásházasságnak, amely a bűnt tartja helyes, egészséges életnek, amely nem ismeri, sőt kineveti a lemondást, az önmegtartóztatást és a sexuális stimulációt életparancsnak tekinti. Hová sülyesztette, züllesztette le ez a kor Istennek azt a legnagyobb áldását, hogy a teremtésben az embert társává tette! A Krisztus legendák Veronikája otthagyta a földi örömöket s abban találta gyönyörűségét, hogy a bűneinket hordozó, érettünk és miattunk szenvedő Krisztus arcáról segítő szeretettel letörölte a véres verejtékcseppeket s a legenda szerint a Krisztus arca ábrázolódott ki a keszkenőn. Hány emberi leiken ábrázolódnék ki a Krisztus arca, ha a világ lélekrabló, földi örömei helyett a szenvedő, vérező nyomor felé tárnák ki lelkűk keszkenőjét s a lélek világában, az önfeláldozó Golgotha tövében keresnék az öröm virágait! Felsóhajtottam: ugy-e Veronika, te 22 éves korban letört bűnös virág, te már tudod, hogy nem a Sátán szavának, de az Ur szavának van igaza! Másnap az evangélizáción Marianna diakonissza testvér mesélte el mindnyájunk okulására, egy hadbíró-ezredes szép, 18 éves leányának a tragédiáját. Szülei ezt a kacagó, feltűnő szépségű, intelligens leányt egyik bálról a másikra vitték, mert ők magok is a vidám szórakozások forgatagában látták az élet értelmét. De leányuk más örömök után vágyott és megtalálta azt a Bibliában. Diakonissza akart lenni. A szülők hallani sem akartak róla és a leányt újra visszakényszeritették az elhagyott örömökbe. Szegény leány nem volt erős. Engedett kívánságaiknak, pedig érezte minden alkalommal, hogy “Nevetés közben is vérzik a szív.” És mindaddig ment ez igy, amig egy piciny revolver-golyó véget nem vetett az egésznek. A leány búcsúlevelében ezt irta: “Nem bírom el ezt a haszontalan életet.” Harmadnapon evangélizáló igehirdetést tartottunk a börtönben is. Ott találkoztam egy olyan szerencsétlen volt orvosnövendékkel, akit a morfin késztetett lopásra, amikor már annyira rabja lett ennek a méregnek, hogy ölni is tudott volna érette. “Add nékem a te szivedet!”. . . hallatszik az Ur kérése a mai ifjúsághoz is. Miért? Mert a szív a bűnös kívánságok búvóhelye! A tiz parancsolat tele van ezzel a tilalommal: “Ne kívánd!” Mert már a szívnek a kívánsága is bűn! Az Ur Jézus mondja a Hegyi Beszédben: “Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szivében.” Tehát a kívánságban kezdődik el a bűn, itt kell elkezdeni a védekezést. Luther mondta nagy bölcsen: “Azt nem akadályozhatom meg, hogy a madarak elszánjanak a fejem felett, de hogy ott megtelepedjenek és fészket rakjanak, azt már megakadályozhatom.” Nem hiába int bennünket a Kiskátéban, hogy “tiszták és szemérmetesek legyünk mind szavainkban, mind cselekedeteinkben.” Az efézusi levélben is igy int Pál apostol mindnyájunkat: “Paráznaság és akármely tisztátalanság ... ne is neveztessék közöttetek . . . sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság . . . mert jól tudjátok, hogy a paráznának is, vagy tisztálannak . . . nincs öröksége a Krisztusnak országában.” Jakab levelében pedig igy figyelmeztet: “A kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” Mindazok a nevelők, akik börtönökben, nevelő-javitó-intézetekben foglalkoznak a bűn karjaiba került ifjúsággal, az orvosokkal egyetértőleg mondják, hogy a bűn annyira meg tudja fertőzni az ifjúság gondolat- és képzeletvilágát, hogy szinte tehetetlenül állanak vele szemben. Ezért hiv minket az Ur Jézus: Add nékem a te romlott, szennyes szivedet! Csak én tudok tiszta szivet teremteni benned (Zsolt. 51:12.), hiszen már Jeremiás próféta által megüzentem, hogy “Szivet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Ur.” Én cserélem fel a kőszivet husszivre és “azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezékiel 36:27.)
