Evangéliumi Világszolgálat, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-3. szám)
1956-01-01 / 1-3. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 3 szélt tanítványainak, hogy milyen módon lesz nekik részük a feltámadásban, hanem velük egészen gyakorlati kérdésekről tárgyalva megparancsolta, hogy menjenek el az egész széles világra, tanítsák az embereket mindarra, amit tőle hallottak és hódítsák meg a földet a szeretet Istenének. Az tehát, hogy valaki hiszi Krisztus feltámadását és bízik a saját feltámadásában, önmagában még nem alapvető, nem döntő. Amint mondtuk: a farizeusok is hittek a feltámadásban és mégis megfeszítették Jézust! A feltámadás természetes dolog: Isten természetéből folyik! Ezt nem kell tárgyalni külön. De — de amikor a feltámadás hitével levő ember közben gyilkol, lop, paráználkodik, mások érdekét sérti, másokat elnyom vagy kizsákmányol, akkor ez a feltámadás-hite szemetet ér, akár a farizeusoké. Krisztus a követőiként nem olyanokat akar, akik értelmileg és szájjal hisznek a feltámadásban (ám, minden Krisztus-követő természetesen hisz a feltámadásban), hanem akiknek az életében gyakorlatilag megjelennek a feltámadás teremtő erői. Jézus minden törekvése az volt, hogy az emberi életekben Isten dicsőittessék. Ezért nem tárgyalt ő sokat a feltámadásról, hanem azt magától értetődőnek véve az emberek földi életét akarta istenivé átformálni és parancsolta: “Uj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Erről ismeri meg a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13: 34-35.) és: “Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16.) Hiába vesszük körül magunkat a Jézus feltámadása dicsőségének fényével, ha közben azokból az isteni erőkből, melyek lehetővé tették, hogy ő a sírból élve jöjjön ki, nincs bennünk semmi. Jézust nem azok az emberek érdeklik, akik saját feltámadásuk miatt aggódnak, hanem azok, akikben a szeretetnek, az Isten szerint való életnek ugyanazok az erői vannak és dolgoznak, melyek benne hatalmasan munkálkodtak. Amikor tehát húsvéti ünneplésünkkel megváltjuk azt, hogy hiszünk az élő Istenben, hiszünk abban, hogy “neki mindenek élnek”, hiszünk a Jézus feltámadásában és hiszünk a magunk feltámadásában — akkor egyidejűleg még két dologról kell bizonvságot tennünk: 1. Bünbánattal kell beismernünk azt, hogy minden u. n. keresztyén hitünk mellett sok vonatkozásban eltértünk az örök Isten életet-adó törvényeitől, miáltal magunkban a halált terjesztettük. 2. Erős elhatározással és Istenhez segítségért könyörögve kell kinyilatkoztatnunk azt, hogy ezután nemcsak hiszünk Istenben és a feltámadásban, hanem fokozottan törekedni fogunk arra, hogy az élet, a feltámadás erőit magunkba befogadjuk és azok szerint élve magunkban megvalósítjuk a szeretet kettős parancsát: Szeretni fogjuk Istent teljes szívből, elmével, lélekből és erővel; és szeretni fogjuk embertársainkat, mint magunkat. Ez aztán valóságos bizonyítéka és záloga lesz a feltámadásnak általában és a magunk eljövendő feltámadásának. Ámen. 10. Imádkozzunk: Atyánk, amint örökkévaló lényedre gondolunk, az idő kényelmetlen szorítása felenged; kitárul előttünk az örökkévalóság láthatára és úgy érezzük, hogy mi is rokonai vagyunk a végtelen örökkévalóságnak. De amint igy már szinte benne érezzük magunkat az örökkévalóság szent ölelésében, magunkra tekintve látjuk véges földi életünk fogyatkozásait, gyarlóságait, testünknek és lelkűnknek hibáit és bűneit, melyek nem lehetnek részei az örökkévalóságnak. Ám nem csak bűneinket vesszük észre Atyánk, hanem az azokra gondolás kellemetlen, fojtogató érzésével egyszerre gondolunk arra a kijelentésre, melyet te Krisztusban adtál. Boldogan emlékszünk arra, hogy te jóságos Atya vagy, aki örökségként részt akarsz adni nekünk az örökkévalóságból és aki a megtérő bűnöst visszafogadod atyai hajlékodba. Magunk gyarlóságait bünbánattal elismerve könyörgünk azért, hogy jóságod és szereteted gyógyítson meg minket. Elménket tegye bölccsé akaratod megismerésében; lelkünket tegye késszé akaratod végrehajtására. Ajándékozz meg minket azzal a hittel, hogy ha a föld és az ég elmúlnának is, azok a beszédek, melyeket Jézus hirdetett, éppen a te jóságodról, atyaságodról és gondviselő szeretetedről való beszédei soha el nem múlhatnak. Érvényük mindig megmarad, mert rólad mondták el az igazságot. Elmondták nekünk azt a boldogító igazságot, hogy te vagy. Ebben a létedben örökkévaló és végtelen vagy. Örökkévalóságod szivét pedig az képezi, hogy szeretet vagy. Szeretetedet tártad fel azáltal, hogy Krisztus személyében megmutattad azt az embert, aki kedved szerint való és kegyelmesen minket is felszólítottál arra, hogy Krisztust kövessük. Benne megmutattad azt, hogy aki őt követi, örökélete van tenálad. Most e husvéton, mikor Krisztus feltámadásának bizonyossága átjárja és átmelegiti szivünket, boldogan hisszük, hogy részünk van az örökkévalóságból. Ezért azok, kik elhalt kedveseinkre gondolunk, nem félünk, értük nem aggódunk. Magunknak pedig azt a kegyelmet kérjük, hogy Lelked vezetése alatt úgy élhessünk, mint akik jóllehet földi keretek között, de az örökkévalóság törvényei szerint szólunk, járunk és cselekszünk. Kegyelmedből vezessenek minket a feltámadás örök erői ma és mindenkor ezután, neved dicsőségének szolgálatában, a Krisztus nevében. Ámen. 11. Mi Alyánk. — 12. Záróének: “Örvendezzetek egek.” — 13. Adakozás. — 14. Énekeljük nemzeti imánkat: “Isten, áldd meg a magyart.” — 15. Áldás. — 16. Csendes imádság.
