Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 9 lesz dolgod, légy hü hozzá, ne feledd el és soha meg nem tagadd! Az ünnepi pillanatban Ígérünk mindent. Mind halálig való hűséget, soha el nem fogyó szeretetet és hálásan emlékező sziveket. És jaj, az ünnepi percek tovatűnnek. A Péterek a próbáltatás éjszakáján nem is egyszer, hanem háromszor tagadnak le mindent és a főpohárnokok harmadnapra már semmire sem emlékeznek.......... És most elérkeztem oda, amit egyszer valakinek el kell mondani, ami itt feszül például közöttünk, amerikai magyarok között s lehet, hogy másutt is. Testvér, a. lelkipásztor szeretetével fogom meg a kezed, a gyógyítani akaró orvos komolyságával hallgatom a szived, a sokat szenvedett magyar őszinte karjával ölellek meg és mondom el Neked az igazságot. Vedd tőlem úgy, mint testvértől. Nézd, közel állok Hozzád, egy az álmunk, egy az imádságunk s közös a reménységünk. A- mit mondok egy szelíd figyelmeztetés, inkább emlékeztetés akar lenni. Legelőször is elhiszem Neked, hogy otthon a főpohárnoki méltóságig eljutottál, vagy talán itt emelkedtél addig. Olyan körülmények közé kerültél, hogy a világ szerint illik elfeledni azt, aki szárnyakat adott lelkűnknek, aki megtanított járni, szent eszményekkel töltötte tele lelkünket, aki a magasba nézni tanított meg mindannyiunkat, egy szóval a lelki édesanyánkat, vihartépett, szenvedő anyaszenfegyházunkat. A görög mithosz szerint az, aki a Létbe folyón ktrfesztül ment, elfeledett mindent. Testvér, Te tévedésben vagy, mert nem a Léthe folyón, hanem az Atlanti Óceánon keresztül kerültél ide, vagy más óceánon át valamelyik más földrészre. És mégis, mégis mindent elfeledtél. Az amerikai kontinensen lévő egyik egyházunk egy kis gyülekezetnek megfelelő csoportot1 mentett ki a mindent elnyeléssel fenyegető szörnyeteg torkából. Az elmúlt nyáron az a hír érkezett ide, hogy a kimentett csoportból csak 2 és fél százalék jár templomba. Nincsen-e joga megkérdezni Jézusnak: “Avagy nem tizen tisztulának-é meg? A kilence pedig hol van?” Én pedig minden bántás nélkül idézem az igét: “És nem emlékezék meg a főpohárnok Józsefről, hanem elfeledkezék róla.” Vagy ha nem feledkeztél el róla s ha egyetlen egyszer elvetődül is a templomba, akkor elmaradásod okát ezerféle módon is igazolod. Gyarlók és képzetlenek a szolgák; az egyháztagok műveletlenek, darabosak. Még Amerika sem változtatott rajtuk, ezek magukat akarják szolgálni, nem Istent. Szégyenlem magam miattok és szégyenlek közéjük menni. A templomuk is félreeső helyen van, szebbek az amerikai egyházak. Templomuk és népük messziről elárulják, hogy idegenek itten. Tudom, hogy ezer érvet hoznál fel arra, hogy miért nem jársz a templomba és ez vonatkozik nemcsak új-amerikás, új-délamerikás, új-ausztrál magyarokra, hanem a templomaikat kerülő régi magyarokra is. Testvér, minél több érvet hozol fel templomaink ellen, annál jobfbán kisír kővévált szived hitetlensége és nagynagy hálátlanságod fajtád és egyházad iránt. Testvér, mi tagadás, amerikai magyar református életünk főpohárnoka lettél, akinek álmait egyszerű egyházunk, lelki édesanyánk segített valóra váltani, Téged1 imádságaival és áldás-kívánásaival eresztett útnak. A siker, a szerencse, a jólét, biztonság és szabadság csúcsán fenn ragyogsz, boldog ember... Jaj, csak ennek a boldog és annyira biztos életnek ne volna ennyire szomorú a refrénje: “És nem emlékezék meg a főpohárnok Józsefről, hanem elfeledkezék róla.” II. — Milyen szomorú volna, ha József sorsa a főpohárnok emlékező tehetségére és hálájára volna bízva. Akkor József sohasem kerülne ki a börtönből. Jönnek az élet legnagyobb kérdései, amiket meg kell oldani. Megáll az emberi ész s nincs embereknél segítség. Es ekkor, ha tetszik, ha nem, az élet nagy Ura elé kell állami és vallani nagy alázattal, nagy bűnbánattal, amint a főpohárnok odaállott: “Szóla azért a főpohárnok a Fáraónak, mondván: az én bűneimről emlékezem e napon." Igen, az ember emlékezik és kell is, hogy emlékezzék. A Szentírásban mindig erre szól a parancs: emlékezzél. Emlékezni kötelesség, a felejtés hiba, mulasztás, bűn. A mi lelki édesanyánk, az anyaszentegyház a Megváltónkról való drága képekkel, szent szenvedéllyel igyekezett megtölteni a lelkünket. A felejtéskor kidobáljuk ezeket a képeket s valami fontosabbal töltjük tele a lelkünket. Mi ez? Arany, élvezet, ez a világ. Megüresedett lélekbe valaki beköltözött; az elfelejtett egyház helyébe valaki új lakó költözött. Ember, neked nem szabad felejteni. Te legfeljebb csak egyet feledhetsz el, azt, hogy Te valaki vagy. Felejtsd önmagadat, felejtsd el, hogy valaha főpohárnok voltál, vagy Isten kegyelméből itt lettél azzá az új hazában. De emlékezzél arra, hogy Isten drága üzeneteit. Igéjét, ígéreteit és zálogait az elfelejtett egyházon keresztül küldi számodra. Keresd fel csak a Hozzád legközelebb eső, atyáid hitét őrző, egyszerű magyar templomainkat. Menj be és ülj le azok közé, akiket Te szégyenlettél, akik egyszerű, sok esetben iskolázatlan, d!e hűséges, melegszívű testvéreid. Isten amerikai magyar életünk legnagyobb áldásait és csodáit az ő egyszerű, de áldozatos szívükön keresztül küldötte számunkra, amikor egyházakat és templomokat építettek. Hidd el nekem, hogy itt csak annyi barátunk és dicsekedésünk van, akiket és amiket egyházunkon keresztül szereztünk. Nagyon sok ember csak annak köszönheti erre a földre való jutását, hogy egyházaink vannak, amelyek fölött olyan könnyen tör pálcát a hitetlen hálátlanság. Én nem mondom, hogy Te nem tartózható! bele más fajta közösségbe is, de hidd el, egyszer lepereg az idő és mindenkinek haza kell menni. Te hová mégy?
