Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
10 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT A főpohárnok a nagy úr előtt bünbánattal vallott az elfeledett rabtánsról. Te is egyszer odaállasz a nagy Úr elé és sírva vallani fogsz soksok bűnöket késői bünbánattal. Akkor derül ki, hogy az elfelejteti egyházzal Jézust felejtetted el, aki az egyháznak az Ura. Hálás gyermek édesanyjálra szíve utolsó dobbanásával emlékezik, becsületes ember lelki édesanyját sem felejti el sohasem. Jegyezd meg, hogyha Te elfelejtetted is, de az egyház Ura emlékszik Reád s milliószor megsirat, miután Ő meghalt érted, hogy Te élj és Te ezt a nagy áldozatot és ezt a ki nem beszélhető nagy szeretetet kicsúfoltad és elfeledted. Pedig ember sohasem feledhet, csak Istennek van joga felejteni. Isten is előbb emlékezik, emlékezik egyszülött Fia halálára és ezért a halálért és csakis ezért felejt. Elfelejti bűneinket, ha megsiratjuk és megbánjuk őszintén. Óh, milyen édes evangélium! Testvér, aki elfelejtetted az Istent, neked szól az igehirdetésem, vagy annak, aki egy ilyen felejtőhöz el tudja juttatni ez írott istentiszteletet. Tegyen Isten csodát és vigye el Hozzád üzenetem: Az elfelejtett egyházban még mindig emlékeznek Reád és visszavárnak. Jöjj vissza közénk! A mi egyházunkban mi mindig találkozunk az élet nagy Urávial, a mi Megváltó Istenünkkel és előtte szüntelen emlékezünk a mi bűneinkről, hogy ama nagy napon Ő ne emlékezzék meg a mi bűneinkről. Testvér, lehet olyan a sorsod, hogy semmiképpen nem tudsz tartozni egy látható közelben levő kis magyar egyházhoz. Akkor tartozzál a bujdosásban levő láthatatlan magyar református egyházhoz imádságoddal, szolgálatoddal és áldozathezatalcddal. Nagyon sok árva, magyar közösségtől távol élő, szomorú magyar van szétszórva ezen a nagy vilálgon, akik szomjuhozzák a magyarul hirdetett Igét. Ablakukra szálló fehér galambok a hozzájuk érkező igehirdetésünk. Sok ezer igény és kívánság arra kötelez bennünket, hogy hűséggel szolgáljunk. Jaj nekünk, ha a mi hanyagságunk miatt ők is elfelejtik az egyházat. Testvér, sok ezer síró magyar igény dörömböl szivünk ajtaján, leghangosaibban zokog az elfelejtett egyház: “Csakhogy azután megemlékezzél rólam, mikor néked jól lesz dolgod és cselekedjél irgalmasságot velem, emlékezzél meg rólam a Faraó előtt és szabadíts meg engem e házból.” Nagyon sok kótnesztendő hullott bele a múlandóság tengerébe. Mennyi könny, mennyi sóhaj és mennyi szétfoszlottl remény szállott el azóta. Ideje, hogy mi, főpohárnokok, Isten színe elé járuljunk és mint a József volt rabtársa valljuk meg mulasztásainkat nagy alázattal: “Az én bűneimről emlékezem e napon”. Könyörülj, Istenem, a börtönben felejtett testvéreinken is. Az elfelejtett egyházról szóló igehirdetésemet befejezem az erdélyi költő, Dzsida Jenő Psalmus Hungaricus című versének örökre nyugtalanító, döbbenetes refrénjével: Zúgjon hát fel a magyar zsoltár, dúljon a boldog, éji álmokon, seperjen át a fekete, tarajos és hideg hullámokon, lángkönnyet csepegő fáklyák fényinél, Babylon vizeinél: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszöget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! Ámen. 8. Utóima: Kegyelmes Istenünk, gondviselő Édesatyánk! Boldog hálaadással borulunk le Előtted és köszönjük Néked, hogy messze az ősi földtől, nekünk olyan drága templomunktól távol, de a régi szívvel és az édesanyánk nyelvén imádhatunk Téged. Milyen nagy kegyelem, hogy bűnös szívünk imádsága szállhat Feléd1 szabadon, hálával telve és szárnyalva. Köszönjük Neked Istenünk, hogy még tudunk imádkozni, hogy a hit nem halt meg bennünk próbáló idők keserves tapasztalatai után sem. Könyörgünk Hozzád, hogy sohase legyen olyan terhes a próba, mély a szenvedés és keserű a pohár, hogy valaha Téged elfelejthessünk. De uram, ne legyen olyan fejedelmi a jólét, édes a boldogság, hogy valaha a hálaimádlságot elfelejtse a magabízó emberi szív. Könyörgünk, jusson el Igéd oda, ahova epedve várják. De vidd el oda is, hol már régen megfagyott a szívekben a hit. Szent Lelked érintse meg szívüket, hogy elfelejtett ígéretek valóra váljanak. Úristen, érintse meg Igéd a szíveket, mint tavaszi szellő a rügyeket, hogy feledékeny és hálátlan szivek vallomást tegyenek Teelőtted és kezdjenek emlékezni elfelejtett drága kicsi lelki otthonokra, anyaszentegyházra, ahol Téged lélekben és imádságban imádhatunk. Könyörgünk, hogy szenvedők, betegek ágyához Igéd vigasztalása jusson el. Te légy mindenki gyógyítója, imádságainak meghallgató ja és álmainak valóra váltója. Az élet alkonyán járóknak üzend meg, hogy ölelő karral és örök élettel várod őket. Magánosoknak, hogy a Te szent Fiad az áldott társ és a hű barát. A boldogoknak, megelégedettnek, hogy mindig hálásak legyenek. A megkeményedett és hűtlen szíveknek, hogy életük elveszett és elkárhozott élet Nélküled. Mindenkinek azt üzend meg, amit éppen Tőled várnak és add meg nekik a Te ítéleted szerint szükségeset és jót, a Krisztus által. Ámen. 9. MI ATYÁNK, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. És ne vígy
