Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-05-01 / 5. szám

8 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT Ur 32.-ik esztendejében úgy határoztak, hogy tel­jesen megváltoztatják addigi gondolkozás és élet­módjukat, ifjak lettek volna, azt lehetne gondol­ni, hogy nincs abban semmi különös megjegyezni való, ha hirtelen ráhatással háromezer ifjút va­laki bizonyos irányú gondolkodásra és cselekvés­re képes ösztönözni. De azok az emberek, akik a keresztyén egyház születése napján azt határoz­ták, hogy elfogadják és követik Jézus útját, min­den korból és nyelvből valók voltak. Mikor azonban Péternek, Jánosnak és a töb­bi tíz apostolnak bizonyságtételét hallották Jé­zus új útjáról, teljesen új életéről, majd megfe­­szíttetéséről és feltámadásáról, az utolsó rendel­kezéséről, mellyel megparancsolta, hogy tanítvá­nyai menjenek szét az egész világra hirdetvén ta­nításait, akkor valami különös, örömteljes érzés hatotta át őket, amit addig soha sem ismertek. Valami olyan érzésük volt, mint Jézus e­­gyik példázatában annak az embernek, aki a me­zőn munkálkodva kincset talált elrejtve a földbe és gyorsan elmenve, eladta mindenét és megvá­sárolta azt a birtokot, hogy azzal együtt a kincs is az övé legyen. A mintegy háromezer ember a keresztyén egyház első napján, valamint a következő napo­kon és hetekben ezeren és ezeren mások az ő nyomukon Jézus gondolatait, új parancsolatát és a személyével azokon át keletkező élő kapcso­latot olyan összehasonlíthatatlanul nagy érték­nek, kincsnek tekintették, amelyért az ember mindent feladhat, mindent oda áldozhat és amely gondolatok szolgálatába érdemes odaadni min­dent, az egyéni képességeket és az anyagi java­kat egyaránt. A keresztyénségnek attól az első napjától kezdve Jézus igaz követőit mindig hasonló öröm és boldogság jellemezte. Az első pünkösdről szóló bibliai feljegyzés azt mondja, hogy azokat ke­resztelték meg, akik "örömest vették" az aposto­loknak Jézusról szóló beszédét. Megtalálták az örömizenetet,az evangéliumot és abban az öröm­nek, békének, szeretetnek, biztonságnak, erőnek és boldogságnak kincstárát lelték fel. Nemcsak megtalálták az igazi örömhírt, ha­nem addig ismeretlen isteni erőt nyertek, a Szent Lélek olyan új, hatalmas tartalmat adott életük­nek, hogy általuk addig ismeretlen derű, öröm és boldogság uralkodott el bennük és ez bátorrá tette őket. Nem anyagi meggazdagodás, nem valami em­beri gondolat, nem egy törzs vagy nép érdeke, nem valami tudományos felfedezés tüze tette bá­torrá. Az első keresztyének és utánuk minden igaz keresztyén bátorsága a Szent Lélek ajándé­ka volt, amely ajándékot viszont ők örömmel el­fogadtak és használtak. .Akik elfogadták, tud­ták, hogy attól kezdve életüket fedezi, biztosítja és vezeti valami olyan erő és bölcsesség, amely nagyobb és erősebb minden embernél, emberi ha­talomnál vagy természeti erőnél. Másként miképpen lehetne megérteni az a­postolok és első keresztyének bátorságát? Azok, akik még nem sokkal azelőtt gyáván elhagyták a hamis bírák előtt álló Mesterüket és hetekig nem mertek nyiltan az utcákon járni, egyszerre bátran kimentek Jeruzsálem utcáira; és Jézus e­­vangéliuma ellenségeinek szemébe merték mon­dani: “A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Isten­től bizonyságot nyert előttetek erők, csodatéte­lek és jelek által, amelyeket őáltala cselekedett Isten tiköztetek... gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek”, de “ezt a Jézust feltámasz­totta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizony­ságai vagyunk” (Csel. 2:22, 23, 32). Merészelték felhívni hallgatóikat arra, hogy térjenek meg és kövessék Jézus evangéliumát. Mikor az ige hir­detése miatt börtönbe vetették, Péter és János a börtönben a többi foglyoknak hirdette Jézus örömizenetét és mikor a főpapok azt parancsolták nekik, hogy többé Jézus nevében senkinek se szóljanak, elég bátrak voltak ahoz, hogy foly­tassák az Ur evangéliumának hirdetését. Az a­­postolok és az első keresztyének a halállal is bát­ran szembe néztek, mikor cirkuszok arénáin vad­állatok elé dobták üldözőik. Még ott is a világ felett való győzelem örömhimnuszait énekelték. Belső megnyugvás, szeretetteljes öröm és szeretet sugárzott ki belőlük. Lehettek volna-e képesek minderre, ha nem kapták volna Isten kegyelmes ajándékát, saját magát Istent, a Szent Lelket, aki úgy, mint Jézusban, bennük is bizonyságot tett arról, hogy milyen az az újfajta ember, akit Ő e földön látni akar és megtűr?! Azóta is mindenkinek, aki valóban hisz Jé­zus Krisztuson át a Szent Lélek erejében, alap­vető tulajdonsága ugyanaz a sugárzó, győzedel­mes öröm és belső békesség, mely az első keresz­tyénekben volt. Van egy meghitt jóbarátom, aki egy ideig külföldön élt és ott theológián ta­nult. Ugyanaz a Lélek volt benne, amely a bá­tortalan, szomorú tanítványokat boldog, bátor bizonyságtevőkké alakította át és ezt az örömét nem rejtette el, hanem a szeretet cselekedetei­ben gyakorolta. Mindenki láthatta, hogy élete belső erőt és örvendezést sugároz ki. Ugyanazon a theológián volt egy másik, a tudásáról híres diák, aki rendkívül büszke volt theológiai kép­zettségére, de akit szomorúság és töprengés jel­lemzett. Valahányszor találkozott a barátom­mal és látta örvendező arcát és kedvességét, min­dig méregbe gurúlt, mert irigyelte barátom ke­resztyéni bátorságát, amely által nem csak is­merte az evangéliumot, de a mindennapi életben gyakorolta is. Ilyszerü öröm volt az apostolok és keresztyén kortársaik bátorságának forrása. És az ilyen öröm mindig bosszantja a hitetleneket és a hamis keresztyéneket, mert puszta létezé­sével megítéli őket. Jóllehet az apostolok és első keresztyének bátorsága, mellyel bizonyságot tettek Istenről, Krisztusról és az evangéliumról, nagyon megka­pó, mégis bátorságuk abban mutatkozott meg legalapvetőbben, hogy merészeltek saját maguk-

Next

/
Thumbnails
Contents