Evangéliumi Világszolgálat, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

8

EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT

vérek között énekelhetnéd az ősi éneket. Ma azokhjoz szólok, akikre sohasem virrad vasárnap, akik sohasem hallják meg az ünnepre hívó harangszót, akik még véletlenségből sem, tévednek be egy csendes kis magyar templomba. Ma azoknak prédikálok, akik sohasem szoktak templomba járni, akik nem tartoznak egyházhoz. Neked, Testvér, aki éppen olyan magyar vagy, mint én, aki a legnagyobb erőlködésed ellenére sem tudod megtagadni ezt a szomorú fajtát, amelynek gyermekei vagyunk mindketten. Neked Testvér, aki ebben a pillanatban ki tudja, hol jársz és hol üríted az élet habzó serlegét, vagy ki tudja, hogy milyen vidám társaságban mondód gyilkos tréfáidat a nekünk ezerszer szent dolgok felett. Neked, Testvér, akit én szeretek, mert valaha egy családba tartoztunk, akiért itt messze idegenben még nagyobb felelősséget érzek.

De, hogy jut el Hozzád mostani igehirdetésem? Emlékszel-e reá, ifjú korodban sok regényben olvastad, hogy a levelet beletették egy üres üvegbe s beledobták a tengerbe? Hogy, hogy nem, de a tenger árja mindig elsodorta valakihez az üzenetet, aki megmentette őket. Ennek a kavargó életnek a zúgó tengerébe belevetem névhezszóló üzenetem. Imádkozom a Szentlélek Istenhez, hogy szellő úgy vigye, tenger árja úgy ringassa és sodorja kérő szavamat, megkövesedett szívek felé, hogy személyhez szóló üzenetemet a címzett kapja meg. Csak ennyi az üzenetem: Nézd, felperzselt és legázolt, otthagyott drága világunkból annyit sikerült kimenteni, amiből megépíthettük a régi otthonunk mását; itt is van már lelkűnknek hajléka, egy boldog otthonunk, anyaszentegyházunk: Téged, az eltévedt gyermeket pedig nagy szeretettel hazavárunk.

Vagy úgy teszek, ahogy drága magyar katonafiaink tették 1945 tavaszán és nyarán, amikor százezrével szállította ki Magyarországból hadifogolynak a könyörtelen győző hatalom, akik a lelakatolt teherkocsik nyílásain, szelelő helyein dobták ki egy röpke papírra írt üzenetüket: Elek, visznek Oroszországba. Aki megtalálod ezt a papírt, küldd el lelkipásztorom, vagy családom címére az üzenetemet. Sohasem volt olyan jó és összetartó a magyar, mint a reánk szabadult pokol idején, mert minden röpke papír megérkezett arra a helyre, ahová küldték. Testvér, aki hallgatod, vagy olvasod üzenetemet és aki ismered a címzettet, hajolj le ezért a nagyon egyszerű szavakba burkolt kézügybeeső papírra írt üzenetért és küldd el annak, akinek szól, hogy Észak- és Dél-Amerika, Európa és Ausztrália földjén vannak magyar református egyházak, ahol testvéri szívvel várnak reájuk, hogy megoszthassák velük legnagyobb kincsüket: atyáink hitét és azt a drága evangéliumot, hogy Isten Atyánk a Krisztusban és az Ő szent Fiáért könyörül mindannyiunkon, ha hiszünk Benne és szolgálunk Néki; és hogy van Szórványban Élő Magyar Református Egyhálz, mely ime az írott szón át közösségbe akarja- vonni őket!

Az elfelejtett egyházról beszélek ma és arról, hogy egyszer majd vallanunk kell nagy mulasztásainkról.

i.

Ne haragudj, hogy Téged, a modern és nagyon müveit embert nagyon régi és százszor hallott történettel untatlak. Te unos-untalan hallottad az iskolában és a templomban, hogy József mit csinált a börtönlbten. Olyan sok év után én újra elővettem ezt a történetet, mert nagyon időszerűnek érzem.

József megfejti a főpohárnok álmát a börtönben. Ez az álom szabadságot, életet, kegyelmet és boldogságot jelent a főpohárnok számára. Óh, micsoda boldog örömüzenetet mond el József a halálos ítélettől remegő rabnak. A főpohárnok előbb a reménytelenség és kétségbeesés siralomházában volt, most a reménység nyitott ajtaján indul a szabadság trónja felé, mint egy királyfi. Mint egy uralkodó, talán urától tanulta el — úgy veszi át a nagy üzenetet: álmainak valóra válását, az életet, a jövendőt, a boldogságot. Alig veszi észre, hogy az üzenet hozója nagy csendességben és alázattal kéri: "Emlékezzél meg rólam, amikor neked jól lesz dolgod és cselekedjél, kérlek irgalmasságot vélem, emlékezzél meg rólam

a Faraó előtt és szabadíts meg e házból.”..... És

abban a nagy pillanatban igént mindent a főpohárnok, még többet is, mint amit kértek tőle.

Azután lepereg a három nap. Ott a szabadulás földjén, a jólét asztalánál áz ígéret heve elpárolgott, a fogadalom elfeledve, az eskü megszegve. A szabadulásra váró ember pedig régi reménységgel számolgatja a börtöne ablaka előtt ólomszárnyon szálló napokat. Az írás semmit sem szépít és bemutatja a főpohárnok személyében a hálátlan embert, amint a jóságra hálátlanul visszafelel: "És nem emlékezék meg a főpohárnok Józsefről, hanem elfeledkezék Józsefről."

Kérded Te, mit akarok én azzal, hogy Józsefet elfeledi a főpohárnok? Semmi mást, mint reámutatni, hogy milyen sok főpohárnok szaladgál manapság a földtekén.

Az Ótestámentumban Izráel népe, vagy a nemzetet képviselő egyén, mindig Isten választott népét jelentette. Isten választott népét ma egyháznak hívjuk. Történetünkben az elfelejtett József az elfelejtett egyházat jelképezi. A hálátlan főpohárnok az egyházról elfeledkező embert jelképezi.

Az anyaszentegyház valóban, mint édesanya felnevelt Téged, bujdosó magyar. Ennek az egyháznak iskoláiba jártál, aki segített álmaidat valóra váltani. Lelkednek sasszámyakat adott s még álmodni is ő tanított meg. Két kezével osztotta kincsét; Patak, Debrecen, Pápa, Enyed századokat látott el szellemi táplálékával, náluk nélkül Te se, én se lettem volna semmi sem. Ott maradtál volna abban a sorsban, amelynek fiait oly gyakran lenézted1. Gazdagon adott és áldott lelki édesanyád, imádságaival és áldásaival eresztett el életed napsugaras útjaira és qsak arra kért, hogy emlékezzél meg róla, amikor jól