Evangéliumi Világszolgálat, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
6 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT Kb. 80 lelkész ment ki Magyarországból a 18-ik század végéig Csehországba (a 19-ik század elején ismét nehány, tehát összesen kb. 86:). Ennek a 80 lelkésznek az életét, munkáját egyenként felsorolni itt tehetetlen, de nincsen közöttük egy sem, akinek nevéhez ne fűződne egy, vagy több gyülekezetben templom, parochia stb. építése és kivette a többi egyházépítő munkából is a részét valamennyi nagyon bőven. Legelőször azt az akadályt győzték le, ami őket a lelkészi munka végzésében gátolta a csehek között. Megtanultak csehül, pedig a legtöbb egy szót sem tudott e nyelven, mikor Csehországba ment. Aztán megküzdöttek az anyagi kérdésekkel. Templom, papiak, iskola építéshez szükséges pénzeket gyűjtés útján szerezték meg. Külföldi összeköttetéseiket arra használták, hogy a cseh ekklézsiáknak segélyt kérjenek. Schweiz, Hollandia kivették részüket az adakozásból, de különösen a magyarországi református egyházak, melyeknek kiadási rovatában évtizedeken keresztül állandó tétel volt: “a szegény cseh ekklézsiáknak adott subsidium”. Részt vett az adakozásból a magyar ref. közönség is, melynek sorából kimagaslik két erdélyi nő: gróf Bethlen Györgyné és Kendeffy Elekné, akik a cseh ekklézsiákat a szentségek kiszolgáltatásához szükséges kegyszerekkel látták el. Ezeknek példája szerint a legkisebb magyar falu legszegényebb lakosa is meghozta a maga áldozatát a csehek javára, ha oda a csehországi magyar papok kérő szava eljutott. Az pedig eljutott. Szükséges volt az egyházak további fennmaradásához a papok pótlásáról való gondoskodás. Egymásután küldték ki a tanulni vágyó ifjakat Magyarországba. Losoncz, Sárospatak, Debrecen, Pápa, Kecskemét voltak a helyek, amiket a cseh ifjak tanulás végett felkerestek és ahol magyar ösztöndíjakon tanultak ingyen valamennyien. (Legtöbb Sárospatakra és Debrecenbe ment.) Theológiát csak a 19-ik század elején tudtak felállítani, bár már arra is megkezdték császári engedéllyel (:1793. junius 25-én:) a gyűjtést a magyarországi egyházak között. Kivették részüket az irodalmi munkából is. Csak például említem, hogy Végh Jánosnak sok munkája közül a “Buzgó és épületes imádságos könyv” 13 kiadást ért meg és még ma is használják ezt a csehek. Alig akad közöttük olyan, akinek egyházépítő munkája miatt súlyos kellemetlenségei ne lettek volna. Többen szenvedtek börtönbüntetést is, nem egynek menekülni kellett az üldözések elől. Sokan az emberfeletti munka végzése közben kimerítették életerejüket és fiatalon tüdővészben pusztultak el. Érdekes megemlíteni a helyzet jellemzésére a már említett Jessenius fiának, Joelnek esetét, aki mint született cseh sem maradhatott meg hazájában, mert egyik hittani munkáját a censura kiadni nem engedte s ő emiatt felszólalt, azonnal kiutasították Csehországból Magyarországra. HÁLÁTLANSÁG Szomorú képet festett a csehországi magyar papok életéről Gaál István lelkész, aki mikor 83 éves korában, megrokkanva Magyarországra visszatért, a “Gömöri Egyházmegyéhez” küldött segélykérő levelében így írt: “Mind a pápistáktól, mind az ariánusoktól és még az Adamitáktól is sokat szenvedtem. Csúfoltak, gúnyoltak, hogy én olyan Istent hiszek, akinek fia is van. Mészáros kutyákkal akartak összeszaggattatni. Kétszer lopták el holmicskámat. Utoljára éjszaka a házat is rámgyújtották. Kertekben, erdőkben kellett temetnem. A holtakat kiásták, megint eltemettem, megint kiásták. Mint papnak fiskálisnak is magamnak kellett lennem. Recurráltam hát őfelségéhez József császárhoz assistentiáért és hogy templom helyet, temetőhelyet adjanak, magamat is éjjel nappal halálra üldöznek. Úgy adtak templom és temetőhelyet és aztán katonákkal is temetkeztem.... Szent vallásunk miatti keserves üldöztetésem után a kenyérben is alig eszek eleget 83 esztendős koromban is...” így küzdött valamennyi. És küzdelmes életüknek eredménye a saját személyükre és családjukra nézve nemcsak Gaál István esetében volt ilyen szomorú, hanem, kevés kivétellel egyforma végre jutottak valamennyien. Végh János csüggedt szomorúsággal írta meg emlékiratában a maga és Csehországba ment többi magyar lelkésztársának sorsát: “Elfeledték azonnal a hálátlan csehek, mit vittünk véghez értük mi magyar emigránsok, minemű áldozatot tett a magyar publicum”. Szinte felsikolt elkeseredett fájdalma, mikor befejezi írását: “Bezárom jegyzésemet ezekkel: 1., hogy én egy jó nevelésű és érzésű magyar hazámfáinak sem javaslom, sőt testamentumomban is meghagyom, hogy Csehországba papnak többé senki se jöjjön. Csehország csak cseheknek való... Kiholtak innen már azok a jámbor tisztes csehek, akik vallásukért szenvedtek... Nem érdemli ez a nemzet, hogy a Venarabilis magyar publicum csak egy krajcárt is vesztegessen többé a cseh alumnusoknak. Sőt, hogy oskoláik küszöbét is átlépni nekik megengedje. Van Universitas Bécsben, nyissák meg erszényeiket és az egyenes szívű magyaroknak zsírját ne szívják...” Feltehető, hogy ez az emlékirat nem maradt hatás nélkül, mert cseh diákok ugyan még aztán is mentek Magyarországra tanulni, de magyar pap nem ment több Csehországba... Azonban már a 19-ik század területén mozgunk. Igaz ugyan, hogy itt már nincs is sok mondanivaló, de annyit befejezésül meg kell említeni, hogy még a nagy Pánszláv mozgalom megindulása és annak különösen magyar-ellenes megnyilatkozásai ellenére is a magyarok támogatták a cseh egyházakat. A csehek kérő levelei tovább is mentek a magyarokhoz és nem hiába. Például a Dunántúli egyházkerület 1844-ik évi jegyzőkönyvében azt olvashatjuk, hogy a prágai gyülekezetnek I40forint 35 Kr.-t, a nesselynek 125.23 forintot, a neustadtinak 100 frt.-ot a győri sóház útján elküldőitek. A moravetshi gyülekezet részére a belsősomogyi és drégelypalánki, a bochini gyülekezet részére pedig a pápai és őrségi egyházmegyékben rendelték el a gyűjtést.” De végeredményben ez mellékes. Az a tény, hogy: a magyar református egyház teljesítette missziói feladatát, a történelem ítélete előtt megáll. Sőt még ez sem fontos. Misszió, ha elismerésért folyik, már nem keresztyéni. A magyar misszió pedig a Krisztus nevében, egyedül az Isten dicsőségére indult, folyt és végezte el a maga feladatát. Kúr Géza. Az emberiség háromötöd része még mindig nem tud írni és olvasni. Statisztikai adatok szerint azokban az országokban és missziói területeken, ahol a protestantizmus van többségben, kisebb az analfabéták száma, mint másutt. Ez a Bibilia terjesztésével van kapcsolatban: a protestánsok mindenütt súlyt helyeznek arra, hogy az emberek olvasni tudják a Bibliát és megértsék Isten Igéjét.
