Evangéliumi Világszolgálat, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 5 keknek enyhítésekre”. Valesius tehát, mint magyar lelkész, lelkésze volt a cseheknek is és felvette az “Ecclesiarum Bohemicarum in Hungária et Moravia dispersarum Orbus Pastor” nevet, majd később: 1736-ban az “Episcopus Bohemicarum” címet is. Valesius munkájának híven megfelelt. Az esztendőnként kétszer való eltávozás kétszer 3-3 heti utat jelentett túl a határon is, még akkor is, mikor az 1724-ik esztendőben az egyházmegyének esperesévé választották a magyarok és ezt a hivatalát 30 esztendőn át viselte. Az utazásain kívül állandó levelezésben volt a csehekkel, s igyekezett számukra több lelkész beállításáról is gondoskodni. Hivatali állását és magyarországi összeköttetéseit felhasználta, hogy segélyt szerezzen és papokat neveljen a “cseh árváknak”. 1728-ban Pili András és Lovassi László nevű pápai polgárokhoz küldött levelében írja: “már két ifjacskát taníttatok a szegény csehek számára... Én továbbra is az Urak favorában és gratiájában ajánlom azon gyámoltalan és számkivetett nemzetet”... 1732 aug. 24-én a debreceni professzorok jóindulatába ajánlja Glassius János, Jessenius György és Stetinius János cseh ifjakat, s elmondja, hogy amint vele rendkívüli úton tettek jót az árva csehek érdekében, úgy most ezeket neveljék papokká, hogy “halálom után ne légyen az Isten népe olyan, mint a nyáj, melynek pásztora nincsen”... , s befejezi levelét: “nem szűnik meg szívünkben Kelmetek boldogulásáért való fohászkodásunk és a mi nyelveinkkel szüntelen serkentgetjük az Urat a jó cselekedetekért való bő jutalomnak megadására.” Valesius reményében nem csalatkozott. A magyar iskolák kebelén felnevelkedtek ezek is. Valesius ajánló leveleivel bejárták ez ifjak az országot, s gyűjtöttek segélyt a cseheknek. Majd mikor felavattattak lelkészi szolgálatra, végezték a missziói munkát a csehek között. Felavatásukat maga Valesius végezte. Egyik ilyen ünnepélyes ceremóniáról a “Candidatusok nevei” című naplójában olvashatjuk, hogy : Jessenius Györgyöt felavatta Csokonai Ferenc, Mikolai József lelkészek és a cseh ekklézsia jelenlétében Réthén. Valesius munkájának, szóval a rajta keresztül végzett intenzív missziói munkának gátat vetett, illetve a munkát más mederbe, formába terelte éppen az említett Jesseniussal kapcsolatban előadódott eset. Jessenius nagy buzgalommal hirdette az igét, osztotta az Úrvacsorát a csehek és a morvák között határon innen és túl, mikor egy helyen a kát. papok elfogták, s vallatóra vették, hogy micsoda alapon merészeli ezt cselekedni. Jessenius átadta a papoknak okmányait, de míg azokat vizsgálták, megszökött tőlük. Azonban a papi okmánya így kezdődött: “Nos Episcopus”, tehát a kát. papok feljelentést tettek az okmány kiállítója ellen jogtalan titulus használata miatt. Valesiust ennek alapján elfogták, börtönbe vetették, ahonnan csak egy esztendő múlva szabadult ki Mária Terézia külön kegyelmi rendeletére, de eltiltották őt a csehekkel való további foglalkozástól. Valesius munkáját ennek ellenére is folytatta. Éjszaka osztott Úrvacsorát az őt felkereső cseheknek és hasonlóképpen tettek a határhoz közel lévő valamennyi magyar egyház lelkészei is. De ezután nem találunk adatot arra, hogy a cseheket otthonukban is felkeresték volna. Valesius neveltjei elhúzódtak még a morva határ közeléből is. Neveikkel Sárospatak környékén levő ekklézsiákban találkozunk. Jesseniusról tudjuk, hogy (:Bánócon, majd Málcán volt lelkész) lefordította az 1736-ban megjelent Margittai-féle magyar énekeskönyvet Spácai András fűzéresi lelkész segítségével tót nyelvre s ehez hozzáadott egy cseh nyelvű, Úrvacsorához előkészítő kátét kérdések és feleletek alakjában. A könyvet Debrecen város a saját költségén kinyomatta 1752-ben. Jesseniusnak az volt a célja, hogy az énekeskönyvből juttassanak a cseheknek. És ez sikerült is. Az egyik ilyen, Csehországból kezembe került könyvbe az 1759-ik esztendőben azt jegyezte neve mellé a tulajdonosa: ezt is Magyarországból küldték az ő vigasztalásukra. A "CSEH ÁRVA" Ezek után kb. 30 esztendőn át nem találunk nevet, melyen át a magyar missziói munka folytatását figyelhetnénk a csehek felé .pedig nem aludt el a munka ez alatt az idő alatt sem. Egyetlen valószínűnek látszó adattal találkoztam egy régi számadókönyvben, amiből ilyen küldetésre lehetett következtetni: “Váradi András rétéi tanítónak utazási költségeihez adtunk Dénár 50-t”. Más útja a rétéi lelkésznek (tanítónak is nevezték a lelkészeket:), amit a közegyház adakozásából fedeztek volna, nem lehetett. Kétségtelen azonban, hogy “a cseh árvát”, ahogyan Valesius nevezi, az alig valamivel jobb helyzetben levő magyarok mindig támogatták .pedig a kegyetlen üldözések alatt, különösen a Delegatum Judicium utáni időkben az lett volna a természetes, ha a magyarok csak magukkal törődnek, s elfelejtik azokat, akiknek támogatása nemcsak emberfeletti áldozatot jelentett a saját nyomorúságuk miatt, hanem állandóan magában rejtette a veszedelmet, hogy ezért még jobban üldözik majd őket is. De nem így történt, hanem, amint láttuk, a magyar reformátusság vallásszabadságának rongyaival betakargatni igyekezett a teljesen mezítelent. Ám éppen ennek az áldozatnak volt aztán az eredménye, hogy mikor II. József császár Türelmi Parancsának kihirdetésére 1781 október 13-án a csehek és morvák, — Végh János csehországi magyar lelkész egykorú leírása szerint — “százanként, ezrenként nyilatkoztatták ki magukat a protestáns valláshoz... majdnem egy szívvel és lélekkel Kálvin hitéhez állottak, s minden módot elkövettek, hogy református papokra tehessenek szert... türelmetlenségükben írtak a császárnak is, aki aztán parancsot küldött a Tiszáninneni kerület püspökéhez, hogy provideálja papokkal a cseh és morva ekklézsiákat...” Hiába mentek ki az új ekklézsiák papra váró türelmetlen híveihez a nyelvüket értő szlovák evangélikus lelkészek, Csernyánszky János bányavárosi evangélikus püspök azt írta egyenesen a Tiszáninneni kerület püspökéhez, Szalay Sámuelhez Miskolcra: “Mitte Frater dilectissime Ministros tuae confessionis in Bohemia et Moravia, quia mei non sunt acceptabiles”. A magyar református misszió áldása megmutatkozott. 80 MAGYAR REF. LELKÉSZ CSEHORSZÁGBAN Ami ezután történt, az valósággal hősköltemény. Az amerikai polgáriasodást megteremtő pionírok előtt nem volt több feladat és nehezebb akadály, az őserdők irtásában az indiánok és vadakkal való harcokban, mint ezek előtt a magyarországi ref. papok előtt, akik a Csehországban alig pár esztendő leforgása alatt rendezett ekklézsiákat szerveztek, illetve építettek.
