Evangéliumi Világszolgálat, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1-2. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 5 KERESZTYÉNSÉG ÉS VILÁGEGYSÉG A nemzetek közötti összefüggés tekintetében ellentét Amerikában jóformán nincs. Ha más nem is, de a fennmaradás őszinte vágya a leglassubb észjárású embert is a világ-federáció eszméje felé tereli. Ha van valami, mi az, amit a keresztyénség ehhez a vitához hozzáadhat? Mindenekelőtt kétségtelen, hogy a keresztyéneknek helyeselniük kell a világegység közösségét, az egységes világkormányzást, amely legegyszerűbb módon szövetségi alapon szervezhető meg abban a világban, amely technikai értelemben már amúgy is egybeforrott. A világnak összefogó kapocsra van szüksége. Ha tehát a keresztyénség majdnem azonos elvi alapjainál fogva megegyezik a világegység federativ rendszerével, a tecnikai értelemben máris egybeforrott világot tekintve, az összefogás csak természetes következmény. Szükséges-e ehhez közelebbi magyarázat? Különbséget lehet tenni aközt, a mi lényeges és aközt, amit EISENHOWER Január 20-án iktatták be az Egyesült Államok elnöki tisztébe Eisenhower tábornagyot. A beiktatási szertartás rendje rövid és egyszerű volt. A washingtoni római katolikus érsek mondott fohászt, Silver Cincinnati-i rabbi mondott rövid imát és Henry Knox Sherrill episzkopális püspök fejezte be áldásmondással a szertartást, melynek során két énekszám hangzott el: az amerikai nemzeti himnusz és az “O Beautiful for Spacious Skies” kezdetű dicséret, amely minden protestáns egyház énekeskönyvében megtalálható. Az eskütételek közül először Nixon alelnökére került sor. Eisenhower hivatali esküjét két Bibliára tett kézzel mondotta el. Egyik saját Bibliája volt, amelyet a harctéren használt, másik a 200 éves Washington-Biblia; ezt a Bibliát használták az USA első elnökének, George Washingtonnak beiktatásán 1789-ben. Eisenhower elnöki beiktatásával kapcsolatban a legjelentősebb azonban nem ez volt, — minden elnök a Bibliára tett kézzel teszi le hivatali esküjét —, nem is az, hogy a beiktatás előtt családjával istentiszteleten vett részt a washingtoni u. n. Nemzeti Presbiteriánus Templomban (amit egyébként Eisenhower állandó istentiszteleti helyül választott ki magának), hanem az a nehány perc, ami elnöki székfoglaló nyilatkozata előtt, az eskütétel után következett. Az uj elnök első szava nem a világhoz, nem is népéhez szólt, hanem mindenek előtt Istenhez. Az ünnepi gyülekezet százezrei, a televizió és rádió sokmilliós közönsége előtt fejét meghajtva imádkozott. Nehány egyszerű, szivből jövő mondat volt ez az imádság. De elegendő az arról való bizonyságtételre, hogy amikor a világ egyik leghatalmasabb országának vezetői rendszerüket Isten tagadására épitik, a világ leghatalmasabb országának hivatalba lépő feje Istenre bizza népe és a világ jövőjét. Ezért nézünk bizalommal és reménységgel Eisenhower generális kormányzása elé. H. A. több dolog közül választani lehet, ha a világfederációról van szó. A kérdés tüzetes vizsgálata bizonyos tekintetben lefékezheti a gyors lelkesedést, de az is valószínű, hogy az akadályok nem fognak olyan lényegeseknek feltűnni, mint amilyennek azokat általában látják. így pl. a keresztyénség visszautasítja a gazdaság mindenre kiható jellegét. Ebben eltér mind a kapitalizmus, mind a marxizmus és kommunizmus elveitől. Nem indokolt, hogy a gazdasági rend mindenütt egyforma szervezetet kívánjon. A Wall Street megtarthatja a maga rendszerét és Moszkva is a maga komiszszáriusait, ha azokat fontosaknak tekinti, azonban csak annyiban, amennyiben sem a kapitalizmus, sem a kommunizmus abszolút érvényre nem emelkedett. Ha versenyképes rendszereket képeznek. Ha azonban a Wall Street a kapitalizmust megváltozhatatlan erkölcsi törvénynek, a világegyetem örök moráljának tekinti és ha Moszkva nemcsak úgy hiszi, sőt azt is tanítja, hogy csak egyedül az államszocializmus vezetheti a népeket becsületes együttműködésre, akkor a világfederáció megkísérlése kezdettől fogva reménytelen. Két ideológiai rendszer nem működhetik együtt. Moloch és Baál véráldozatokat követelnek. Ha kommunista és kapitalista doktrinerek kerülnek egymással szemben, ezeket világosan látják. Mindaddig, amig a gondolkozásmód, a szokások terén s különösen a modern embernél, a gazdasági teóriák olyan fontos szerepet visznek, hogy ezek mellett minden, még a vallás és filozófia is mellékes kérdéssé válik olyan mértékben, hogy az egymással versenyző főkérdéseket nem érinti: az egyetlen ut az, hogy a gazdasági kérdések ugyanabban az egy világban egymás mellett mozoghatnak és olyan pragmatikus és időleges elrendezésben, amely a gazdasági helyzetnek megfelel, együtt is dolgozhatnak ... Ezek olyan másodlagos kérdések, amikből leckéjüket idáig még sem a kommunisták, sem a tőkések nem tanulták meg. Amig meg nem tanulják, addig a világ federációjára gyenge kilátás van. Nézzük azonban most azt a dolgot, amit elsőrendűnek kell tekinteni. Az alapelveknek, nézeteknek vagy felfogásoknak mélyebben kell a gazdasági rendszerbe belenyúlniuk, mint amennyire az ekonómia terjed. És az egység olyan szellemét kell megteremteni, hogy bármennyire különbözzenek is a gazdasági rendszerek és a világ politikai rendszerei, mégis együtt haladhassanak. Az egy és abszolút erkölcsi rendszer a legfontosabb dolog, noha ez ma olyas valami, aminek az említése is tetszés dolgát képezi. Ez az erkölcsi rendszer a földi világban olyan abszolút és határozott, amely nemcsak visszatükrözi az osztályok érdekeit, hanem köztük a súrlódást is kizárja. Az erkölcsi törvények majdnem minden felekezetben és filozófiában ezt tanítják, a “fair play” szerint, a többi népekkel szemben: “Szeresd felebarátodat, mint magadat”. Ez a törvény csak akkor lehet az egyének és népek közti megértés alapjává, ha abszolútnak el is fogadják. Ha azonban az erkölcs abszolutságát társadalmi kísérletezéssel helyettesítjük, úgy könnyen következhetik a másik lépés, amely minden egyén és csoport használatára külön morált szab A legtöbb kultúra, még a látszólag primitív is, igy gondolkozik a megállapított társadalmi rendről. A nyugati civilizáció meggyengítette az erkölcsi törvény abszolút érvényét és ennek a civilizációnak a fattyúhajtásai: a fascizmus és a kommunizmus még egy lépéssel tovább
