Evangéliumi Világszolgálat, 1951 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1951-01-15 / 1. szám
EVANGÉLIUMI VILAGSZOLGALAT 3. oldal Uj élet Afrikában* Ameddig élt bennünk a legkisebb remény arra nézve, hogy Magyarországon lehet emberi életet élni, kitartottunk, mig végre 1948 novemberben, amikor mindenki Mindszenty hercegprímás letartóztatását várta, amikor az evangélikus egyház vezetői már börtönben ültek, nyilvánvalóvá vált, hogy menekülni'kell, s hogyha megmarad a puszta élet, akkor mindent megnyertünk. így indult el egy magyar család az utolsó percben a függöny legördülése előtt a nagy útra, mindent elhagyva és elveszitve, de szivünkben erős hittel és akarattal egy bizonytalan, de szabad uj világ felé. Néhány heti vergődés után Bécsben, ahol az ellenünk kiadott visszalopási rendelet miatt állandó rettegésben éltünk, miután mégegyszer át kellett szökni az orosz zónán, elindultunk Londonba, hogy onnan tovább vegyük utunkat Afrikába. Egy ködös londoni téli reggel indult el a repülőgép az Uj Élet felé, s megnyílt előttünk egy tündöklő, sohasem látott világrész: Afrika. Először Bizerta, majd Tripolis, Khartum, Nairobi és végül Johannesburg, utunk első végcélja. Már Tripolisban gyönyörű napsütéses tavasz várt bennünket, annak ellenére, hogy január hó eleje volt. Khartumban trópusi nyár, keleti pompában úszó hotel, hófehérbe öltözött pincér személyzet, színes turbánnal és színes cipővel, de szénfekete arcbőrrel, előttünk szokatlan alázattal és szolgálatkészséggel. Nairobiban már a valódi néger bennszülött személyzet, fehér ingben és mezítláb, s végül Johannesburgban, az arany városban, szinte visszatetszőén nagy luxus, tobzódás és rendkívül magas életszínvonal fogadott bennünket. Délafrikai életünk aránylag rövid lejáratú volt. Visszataszított bennünket, miután sorsunk Johannesburgba szólított, az ottani rettenetes fényűzés; lakásért csaknem annyit kértek tőlünk, mint amenynyi az összes keresetünk volt; olcsó lakás nem létezett, mindenki luxusautón járt, a szellemi élet csak a mozikra szorítkozott, s football és rugby matchekre; nem éreztük jól magunkat. Mi fáradt, megtört emberek már csak a nyugalomra vágytunk, s szellemi életet sokkal jobban tudunk élni otthon családi körben, jó könyvvel a kezünkben, rádiót és gramophont hallgatva, mint a nagyváros forgatagában. Mi uj otthont akartunk alapítani, dolgozni, szerényen, Istennek tetszőén élni és segíteni, amennyire csak tőlünk telik, az otthon maradt családot és sok elesett jóbarátot. így vitt sorsunk bennünket Nya- Bába, ebbe a kis országba, ahol összesen 5,000 fehér, 6,000 indus és kb. 3 millió fekete ember lakik. Itt maradék pénzünkön farmot vettünk; alig volt valami a farmon, csak 2 év előtt vették először mivelés alá; itt tág tere van a munkálkodásnak. Igaz, hogy vannak mérges kígyók, igaz, hogy van malária, vannak elefántok, oroszlánok, leopárdok, de nem az állatok a rosszak, hanem az emberek; akik nem bántják az állatokat, azokat ők sem bántják. Találkoztam leopárddal, kitért az utamból; láttam oroszlánt a Bushfieldben, nem bántott. A mérges kígyó kellemetlen, de az utóbbi 10 évben fehér ember nem halt meg kigyómarás miatt, a A VIDÁM ISTEN. Összetévesztitek a Halállal, Holott Ő a Halálnak is ura S akkor vagytok a közelében, Ha kötekedtek a Halállal. Ha igy szóltok: éljen az Élet, Dérit rátok a Halál ura. Dérit rátok s örül az Isten, Ha iqy szóltok: éljen az Élet! Ady Endre. feketékről sajnos nincs statisztika, de a számuk nem lehet nagy, mert vannak házi szereik, amelyek sokszor jobbak, mint a mi orvosságaink. Ha rossz emberekről beszélek, az nem vonatkozik egyáltalán a bennszülött fekete lakosságra, mert ők jó emberek, felnőtt nagy gyerekek, akik sok száz évvel vissza vannak maradva a kultúrában. Éppen ezért rendkívül óvatosan kell velük bánni, s mindenki halálos bűnt követ el, aki egyszerre akarja őket felvilágosítani. Az emberevés és az autó, rádió, repülőgép között óriási távlatok vannak, ezekhez az emberiség sok ezer éves kultúrával jutott el, nagy bűn volna ezt itt 10 vagy akár 50 évre összeszükiteni. Elveszszük tőlük az ősi hitet és szokásokat, s nem tudunk mit adni helyébe; nagy ür tátong, amit nincs mivel betölteni, s az ember elveszti egyensúlyát. Ezért van a misszióknak olyan nagy feladatuk, s örömmel állapítottam meg, hogy ennek nagyrészben meg is felelnek. Ők azok, akik lassítják a tempót, mig a kormányzat szervei és néhány lélektelen kufár gyorsítani akarja a fejlődés menetét, sokan csak azért, hogy fogyasztóvá tegyék őket, s ezzel üzleti hasznot kovácsoljanak belőlük. Emberevés és keresztyénség, jaj de messze vannak egymástól, s ők is úgy vannak, mint Szent István idejében a Koppány által szított lázadás hívei, már keresztyének voltak, de még fehér lovat áldoztak. Ők is keresztyének, de ha baj van, visszakacsintanak az ősi valláshoz és szokásokhoz, s ebbe fehér embernek nem szabad beleszólni, ehhez a területhez nem szabad hozzányúlni, legalább még ma nem. Ennek ellenére emberfeletti az, amit a missziók itt végeztek. Nyasaland mindössze cca. 50 éve angol protektorátus. Az első a Livingstons expedíciója volt, aki éveket töltött el itt, s már elveszettnek hitték őt, pedig abban az időben Dr. Livongstone a Chief-ekkel olyan jó barátságot kötött, hogy ajándékba kapott 170 ezer acre földet, ami ma is a Livingstone örökösöké. Ő utána jött elsőnek az országba a Skotch Mission, majd a Montfort Marist és a White Fathers katolikus missiók. Ezt követték a világ minden részéről ide küldött missziók, még Amerikából is van itt a Seventh Days Advénista Mission és más protestáns felekezetek által fenntartott misszió. Mindegyik misszió először kórházat, iskolát épit egyidejűleg templommal, s természetesen primitív módon, primitív eszközökkel, apró ajándékokkal, de nagy önzetlen és önfeláldozó munkával végzi hivatását. Délafrikában a burok Dutsh Reformed Church-e,
