Evangéliumi Világszolgálat, 1951 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1951-01-15 / 1. szám

EVANGÉLIUMI VILAGSZOLGALAT 3. oldal Uj élet Afrikában* Ameddig élt bennünk a legkisebb remény arra nézve, hogy Magyarországon lehet emberi életet élni, kitartottunk, mig végre 1948 novemberben, a­­mikor mindenki Mindszenty hercegprímás letartóz­tatását várta, amikor az evangélikus egyház vezetői már börtönben ültek, nyilvánvalóvá vált, hogy me­­nekülni'kell, s hogyha megmarad a puszta élet, ak­kor mindent megnyertünk. így indult el egy ma­gyar család az utolsó percben a függöny legördü­­lése előtt a nagy útra, mindent elhagyva és elveszit­­ve, de szivünkben erős hittel és akarattal egy bi­zonytalan, de szabad uj világ felé. Néhány heti vergődés után Bécsben, ahol az el­lenünk kiadott visszalopási rendelet miatt állandó rettegésben éltünk, miután mégegyszer át kellett szökni az orosz zónán, elindultunk Londonba, hogy onnan tovább vegyük utunkat Afrikába. Egy ködös londoni téli reggel indult el a repülő­gép az Uj Élet felé, s megnyílt előttünk egy tündök­lő, sohasem látott világrész: Afrika. Először Bizerta, majd Tripolis, Khartum, Nairobi és végül Johannes­burg, utunk első végcélja. Már Tripolisban gyönyö­rű napsütéses tavasz várt bennünket, annak ellené­re, hogy január hó eleje volt. Khartumban trópusi nyár, keleti pompában úszó hotel, hófehérbe öltö­zött pincér személyzet, színes turbánnal és színes cipővel, de szénfekete arcbőrrel, előttünk szokatlan alázattal és szolgálatkészséggel. Nairobiban már a valódi néger bennszülött személyzet, fehér ingben és mezítláb, s végül Johannesburgban, az arany vá­rosban, szinte visszatetszőén nagy luxus, tobzódás és rendkívül magas életszínvonal fogadott bennün­ket. Délafrikai életünk aránylag rövid lejáratú volt. Visszataszított bennünket, miután sorsunk Johan­nesburgba szólított, az ottani rettenetes fényűzés; lakásért csaknem annyit kértek tőlünk, mint ameny­­nyi az összes keresetünk volt; olcsó lakás nem léte­zett, mindenki luxusautón járt, a szellemi élet csak a mozikra szorítkozott, s football és rugby matchek­­re; nem éreztük jól magunkat. Mi fáradt, megtört emberek már csak a nyugalomra vágytunk, s szel­lemi életet sokkal jobban tudunk élni otthon családi körben, jó könyvvel a kezünkben, rádiót és gramo­­phont hallgatva, mint a nagyváros forgatagában. Mi uj otthont akartunk alapítani, dolgozni, szeré­nyen, Istennek tetszőén élni és segíteni, amennyire csak tőlünk telik, az otthon maradt családot és sok elesett jóbarátot. így vitt sorsunk bennünket Nya- Bába, ebbe a kis országba, ahol összesen 5,000 fe­hér, 6,000 indus és kb. 3 millió fekete ember lakik. Itt maradék pénzünkön farmot vettünk; alig volt valami a farmon, csak 2 év előtt vették először mi­­velés alá; itt tág tere van a munkálkodásnak. Igaz, hogy vannak mérges kígyók, igaz, hogy van malá­ria, vannak elefántok, oroszlánok, leopárdok, de nem az állatok a rosszak, hanem az emberek; akik nem bántják az állatokat, azokat ők sem bántják. Találkoztam leopárddal, kitért az utamból; láttam oroszlánt a Bushfieldben, nem bántott. A mérges kígyó kellemetlen, de az utóbbi 10 év­ben fehér ember nem halt meg kigyómarás miatt, a A VIDÁM ISTEN. Összetévesztitek a Halállal, Holott Ő a Halálnak is ura S akkor vagytok a közelében, Ha kötekedtek a Halállal. Ha igy szóltok: éljen az Élet, Dérit rátok a Halál ura. Dérit rátok s örül az Isten, Ha iqy szóltok: éljen az Élet! Ady Endre. feketékről sajnos nincs statisztika, de a számuk nem lehet nagy, mert vannak házi szereik, amelyek sok­szor jobbak, mint a mi orvosságaink. Ha rossz em­berekről beszélek, az nem vonatkozik egyáltalán a bennszülött fekete lakosságra, mert ők jó emberek, felnőtt nagy gyerekek, akik sok száz évvel vissza vannak maradva a kultúrában. Éppen ezért rend­kívül óvatosan kell velük bánni, s mindenki halálos bűnt követ el, aki egyszerre akarja őket felvilágo­sítani. Az emberevés és az autó, rádió, repülőgép között óriási távlatok vannak, ezekhez az emberiség sok ezer éves kultúrával jutott el, nagy bűn volna ezt itt 10 vagy akár 50 évre összeszükiteni. Elvesz­­szük tőlük az ősi hitet és szokásokat, s nem tudunk mit adni helyébe; nagy ür tátong, amit nincs mivel betölteni, s az ember elveszti egyensúlyát. Ezért van a misszióknak olyan nagy feladatuk, s örömmel ál­lapítottam meg, hogy ennek nagyrészben meg is fe­lelnek. Ők azok, akik lassítják a tempót, mig a kor­mányzat szervei és néhány lélektelen kufár gyorsí­tani akarja a fejlődés menetét, sokan csak azért, hogy fogyasztóvá tegyék őket, s ezzel üzleti hasznot kovácsoljanak belőlük. Emberevés és keresztyénség, jaj de messze van­nak egymástól, s ők is úgy vannak, mint Szent Ist­ván idejében a Koppány által szított lázadás hívei, már keresztyének voltak, de még fehér lovat áldoz­tak. Ők is keresztyének, de ha baj van, visszaka­csintanak az ősi valláshoz és szokásokhoz, s ebbe fehér embernek nem szabad beleszólni, ehhez a te­rülethez nem szabad hozzányúlni, legalább még ma nem. Ennek ellenére emberfeletti az, amit a missziók itt végeztek. Nyasaland mindössze cca. 50 éve angol protektorátus. Az első a Livingstons expedíciója volt, aki éveket töltött el itt, s már elveszettnek hit­ték őt, pedig abban az időben Dr. Livongstone a Chief-ekkel olyan jó barátságot kötött, hogy aján­dékba kapott 170 ezer acre földet, ami ma is a Livingstone örökösöké. Ő utána jött elsőnek az or­szágba a Skotch Mission, majd a Montfort Marist és a White Fathers katolikus missiók. Ezt követték a világ minden részéről ide küldött missziók, még Amerikából is van itt a Seventh Days Advénista Mission és más protestáns felekezetek által fenntar­tott misszió. Mindegyik misszió először kórházat, iskolát épit egyidejűleg templommal, s természete­sen primitív módon, primitív eszközökkel, apró aján­dékokkal, de nagy önzetlen és önfeláldozó munká­val végzi hivatását. Délafrikában a burok Dutsh Reformed Church-e,

Next

/
Thumbnails
Contents