Evangéliumi Világszolgálat, 1950. augusztus-december (1. évfolyam, 1-5. szám)
1950-08-15 / 1. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 5. oldal Elmulasztott kötelesség. Hallani lehet olyan kijelentéseket, melyek szerint a magyarság mai otthoni szenvedésének és a világban szétszóratásának oka az, hogy elmulasztottuk missziói hivatásunk teljesítését Kelet-Európában. Mondják, hogy nekünk kellett volna a reformáció igazságait továbbadnunk az oroszoknak, ukránoknak, románoknak, bolgároknak és más, tőlünk keletre levő népeknek. Mondják, hogy ez által az ortodoxiának az a társadalombénitó hatása, mely tudatlanságban, babonában és igazságtalan helyzetben tartotta a népet, eltűnt volna és nem adott volna alkalmat rossz irányú társadalmi és politikai forradalmakra. És mindez, — mondják — másképp lett volna, ha mi magyarok az evangélium népe lettünk volna. Ebben az állításban sok igazság és sok tévedés van egyszerre, aszerint, hogy milyen szempontból nézzük a kérdést és milyen történelmi erőket veszünk vizsgálat alá. Ha a többi népekhez való viszonylagosság szempontjából nézzük a kérdést, akkor úgy találjuk, hogy a nyugati keresztyénséget testével és vérével tatár és török ellen védő, majd elgyengülésében az osztrák iga alá került magyarság nem mondható felelősebbnek és bünösebbnek a keleti misszió elmulasztásában azoknál a nyugateurópai népeknél, melyek misszióra nagyjában csak akkor és ott kezdtek gondolni, mikor ezt gyarmatositási terveik és munkáik kívánatossá és szükségessé tették. Ez az első szempont. Másodszor pedig meg kell néznünk, milyen felelősséget viselnek az egyes népek abban, hogy mikor a reformáció az Isten tiszta igéjét törekedett felszínre hozni, akkor milyen álláspontot foglaltak el, miként fogadták az igét. A reformáció mozgalmára az egész magyar nép egységesen igenlőleg válaszolt, érzékeny volt az igazság iránt. Hasonló, de jóval kisebb hatású és eredményű megmozdulások történtek a szomszéd-népeknél. Az ellenreformáció nem tudta belőlünk kiszorítani a protestántizmust. Abban az időben minden népnek megvolt a lehetősége arra, hogy észbe kapva, a Biblia igazságaihoz forduljon. Hogy ezt nem tették, nem a mi bününk. Ha meggondoljuk azt, hogy magyar hatásra, sőt magyar református munkával és segítséggel az erdélyi románság nyelvére mi fordítottuk le a Bibliát és a mi hatásunkra szerveződött a később osztrák behatásra szétzúzott nagyszámú bánsági és erdélyi román református egyház, továbbá, hogy a szlovákoknak sok magyar református lelkészt adtunk, akkor a vád már megint vészit erejéből. De ezektől eltekintve is, a keleteurópai népek keresztyének voltak és ezért már mindenikük önmagáért volt felelős. Mindeme mentségek felsorolása után azonban — amelyeket még lehetne szaporítani — mégis igaz a vád. Valóban sok keresztyén missziói kötelességet mulasztott el a mi magyar protestáns, közelebbről református egyházunk, mind általában véve, mind a keleti szomszéd népek felé. Itt most már nem az egész magyarságról beszélünk, melyet az ellenrefor-SZEGÉNYEK KINCSE. Tudom, hogy súlyos .nagy kereszt nyugszik gyöngécske válladon, szőrit, megkinoz, nem ereszt a munka és a fájdalom. Milljók könnyéből rádjutott az egy-embernyi csöppke rész s mégis, hogy pályád átfutod, majd összeroskadsz, oly nehéz. Mégis, megkérlek, jöjj velem, ne csüggedj, bénán meg ne állj, hallgasd halk, halvány énekem s felejtsd el szived, hogyha fáj. Parányi fészkünk tán rideg, szegényes, sivár, egyszerű, gyér, künn vár a lágy liget, az ősz az erdőn gyönyörű. Az ételed, tudom, kevés, nem oly ízes, mint azelőtt, karomba bújj, az ébredés dús méze adjon uj erőt. Nincs annyi tiszta, szép ruhád, mint régen, mikor béke volt, nézd ezt a szép, rőtlombu fát: ezer levél, megannyi folt. Az ékszered is elveszett, arany, ezüst és drágakő, de ime, három gyermeked, mint furcsa kincstár, egyre nő. Hajuk arany, szemük opál, a szájuk vérszin, nagy rubin, két kezük csókokat dobál.... ....nem bánthat inség, bu, se kin....! Mért nem él más oly gazdagon, mint te, te fáradt és szegény, akit négy szív szeret nagyon: három fiú, meg én, meg én.... Pantó Béla. máció nagy tömegekben hódított vagy kényszeritett vissza a római katolikus egyházba. Csupán a magyar protestánsokról beszélünk. Magunkról, akiknek az utóbbi századokban — nem voltak misszionáriusaink. Akik erőtlenségünkben elvesztettük a Mezőséget és más területeket az ortodoxia vagy a görög katolikus egyház javára. Akik nem tettük meg a misszióban legalább azt, amit szintén gyarmatok nélkül levő és szintén elnyomatásban élt fajtestvéreink, a finnek megtettek, mert erősebb volt a hitük. Ezeket az elmarasztaló tényeket szintén lehetne még tovább sorolni. Legyen elég azonban megállapítani azt, hogy —• elvonatkoztatva minden más néppel való összehasonlitástól — Isten előtt nézve, valóban sok-sok keresztyén kötelességünket mulasztottuk el,
