Evangéliumi Világszolgálat, 1950. augusztus-december (1. évfolyam, 1-5. szám)
1950-08-15 / 1. szám
4. oldal EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGALAT dolgozni. Nem is tette. Idekint megtanulta — és ami a legfőbb: élvezi is! Határozottan hasznosabb ember ma, mint volt. És mindnyájan tudjuk, mennyien vannak, akik hasonló örvendetes, szükséges és hasznos változásokon mentek át. De túl az egyéni sorsokon, ha a nemzet egészét nézzük is: vájjon olyan bizonyos-e, hogy minden jobb volna, ha semmi sem történt volna abból, ami ránk szakadt? Vájjon nem bizonyitgatnák-e még ma is előkelő szakértők, statisztikával, termelési adatokkal, hogy a földreform hazánkban sem nem szükséges, sem nem lehetséges? Vájjon nem találtunk volna ki az eltelt hat év alatt uj címeket, rangokat egymás bosszantására, szórakoztatására és társadalmi életünk ostobaságainak további bonyolítására? És ugyan vájjon kinek hitte volna el munkásságunk és úgynevezett “proletáriátus”-unk egy bizonyos része, hogy a novjet-kommunizmus az ő gondjaira sem hoz megoldást? Félek, hogy a keserves lecke nélkül túl sokan várták volna tán ma is a segítséget Kelet felől. Hát most már nem várják ők sem. És vájjon miképp állna számadásunk Istennel? Vájjon, ha változatlan és zavartalan rendben járhattunk volna otthoni templomainkba, fizettük volna egyházi adóinkat, látogattuk volna kegyes összejöveteleinket: vájjon közelebb állnánk ma Istenhez? Jobban ismernénk Krisztus tanítását? Hivebben követnénk parancsait? Feleljen erre ki-ki lelkiismerete szerint, maga magának. Én itt még csak annyit mondok, hogy ha az én szekerem velem egy-egy különösen nagyot zökken és még ha suhogni hallom is rossz sorsom ostorát felettem, én már nem igen sóhajtozom, hogy: de jó lett volna! Sőt, minden kegyeskedés nélkül, őszintén azt mondom: hál’ Istennek, hogy mindarra megtanított, amit ez alatt a keserves vándorút alatt eddig is megtanulhattam. Kétségbeejtő és tarthatatlan volna számomra, ha szemléletem, tapasztalásom, tudásom mindazt nélkülözné, amit pöröllyel vert belém a menekült-élet. Hála Istennek, hogy mindazt átélhetem, amit átéltem és megláttam, mert igy mindent sokkal jobban látok és eltölt a vágy, hogy minden tanulságomat egyszer oda állíthassam a hazám szolgálatára, mert tudom, hogy embertársaim ügyét, a Teremtő szándékát sem szolgálhatom egyébként jobban és eredményesebben. Hinnünk kell — tudom, érzem és ezren hisszük igy! — hogy valamennyiünk keserves tapasztalásai, tanulságai és ezeken át szerzett több tudásunk, jobb felkészültségünk, kiegyensúlyozottabb szemléletünk, rendíthetetlenebb hűségűnk és acélosabb akaratunk lesz az egyik jó oka annak, ha az élet egyszer méltóbb lesz. Méltóbb az emberhez és méltóbb Ahhoz, Akinek a képére teremtettünk. Padányi-Gulyás Jenő. “Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek: mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.... De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.” Máté 24:6,13. KÜLÖNÖS KEGYELEM. Különös kegyelemnek látjuk azt, hogy a buenos airesi magyar protestáns testvéreink között érthető nyelven istentisztelet és igehirdetés van. A második világháború után hosszú ideig nem lehetett lelkészeinknek Argentínába bejutniok, később pedig más nehézségek akadályozták meg azt, hogy lelkészhez jussanak az oda települt testvéreink. Buenos Airesben élő fia hívására 1948. évben bevándorolt Demes Péter református vallástanár, aki nem tekintve nyolcvan évhez közeledő korát, fiatal lélekkel fogott hozzá az Ige hirdetéséhez és a gyülekezet megszervezéséhez olyan egyházi emberek segítségével, akik otthon is komoly részt vállaltak gyülekezetek életében. A buenos airesi gyülekezetről még sokat fogunk hallani később. Most Demes Péter leveléből idézünk nehány sort, ami betekintést enged az ottani munkába: “A mi itteni gyülekezetünk tagjai nem vonakodnak az adakozástól. Azonban tekintetbe kell venni, hogy 90 százaléka még ma sincsen elhelyezkedve. Pillanatnyi existenciájuk van; de létharcot vívnak a lakásviszonyokkal, két-három család együttlakással tudja csak fizetni a magas házbért. A legszükségesebb házi edény, házi bútor, ágynemű, változó, alsó és felső ruha beszerzése óriási teher mindenkin, hiszen ezek a kivándorlók nem jobb élet kilátásáért vándoroltak ki, hanem valamennyien jobb viszonyok között voltak s mint menekültek és lerongyolódottak, kiéhezve, négy esztendei Dipi élet után telepedtek le. Még hozzá kell számítani azt is, hogy ma az élet minden vonalon 100 százalékos gazdasági emelkedést mutat az életfenntartás lehetőségeiben. Ebből következik, hogy a mi híveink nem 2-3, de még 5-10 éven belül sem lesznek abban a helyzetben, hogy nagyobb erőfeszitést tehessenek a gyülekezet önálló fenntartására. Északamerikában a teljesen más életalapon elindult egyháztagok ereje sem tette lehetővé 30-40 év múlva sem, hogy fele a gyülekezeteknek önfenntartó egyház legyen. Az itt élő német, francia, angol egyházaíakulások sem képesek önállóan működni, honi segélyből élnek, pedig híveik 1-2 százalék kivételével gazdag emberek. A hívek ugyanis szétszórtan élnek, felkeresésük és megtalálásuk nehezen megy és teherbíró képességük is korlátozva lévén ,nem képesek az egyházat önerejükből fenntartani. A legszükségesebbeket össze tudjuk hozni, de a lelkész fizetését nem bírja meg a gyülekezet.” “FAJI, FELEKEZETI ÉS TÁRSADALMI KÜLÖNBSÉG NÉLKÜL MINDENKI’' tagja lehet — mondja ki “Nyilatkozatában” a “Magyar Szellemi Munkaközösség”, mely “Jézus Krisztus szeretetparancsára épitve” akar szolgálatot végezni a hazáján kívül került magyarok között. A munkaközösség lapja az “Uj Magyar Ut”, mely München 27, Postfach 26, Germany címen rendelhető meg. A lap havonta jelenik meg ez év januárja óta.
