Evangéliumi Világszolgálat, 1950. augusztus-december (1. évfolyam, 1-5. szám)
1950-09-15 / 2. szám
6. oldal EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT lámzásai felett, mindig hü szerelmese maradt a magyar népnek. Társadalmi szempontból természetesen mindig ahhoz a népréteghez érezte magát a legközelebb, amelyikből többségében maga is származott: a dolgozó, egyszerű elemekhez. Ennek kívánt mindig és kíván ma is olyan Magyarországot, amelyben bárhova vándorlás nélkül minden dolgozó magyar megtalálhatja a maga tisztes megélhetését és szabad emberi életét. A népi rokonszenv azonban sohasem tengett annyira túl az amerikai magyarságban, hogy osztályokra szabdalva szemlélte volna a magyar nemzettestet. Mindig az egész nemzet lebegett a szeme előtt és az összetartó család képében kívánta látni a magyarságot. Nem volt és nincs türelme felekezetieskedés iránt. Sohasem fog belenyugodni a magyar nemzettestnek akár faji és származási, akár foglalkozási és birtokossági alapon való felszabdalásába és leszűkítésébe. Megingathatatlan ellensége minden szélsőségnek. A családot családnak akarja látni és akiket egyetemesen szeret, azoktól megköveteli, hogy azok is egyetemesen szeressék egymást. Ebből az kö v étkezik aztan, hog y az a meri kai m a— gyár politika — a nyilvánvaló szélsőségek határozott elítélésén kívül — sohasem állott a napi magyar politikába beavatkozásból. Az Amerikában élő magyarság sohasem támogatott és legjobb érzésem szerint ma sem kíván támogatni pártokat vagy klikkeket. Támogatása, jóindulata mindig azok egyetemének szólt, akik az örök magyar sors alapkérdéseiben megegyeztek. Politikai törekvéseinek sarkpontja mindig az volt, hogy ennek a magyar sors hordozására hivatott belső, szent magnak biztosítson sorsa szabad intézhetéséhez elégséges szabadságot. Az akár idegentől, akár nem idegentől befolyásolatlan szabad nemzeti döntésekben mindig kész volt és most is kész megnyugodni az amerikai magyarság. De csakis ebben. Annyira, hogy még egyes magyar csoportokat sem kész vaktában segíteni, olyan politikailag előnyös helyzetbe juttatni, hogy a maguk szája ize szerint befolyásolhassák a nemzet véleményét. A magyar nemzettestnek ebből a családi képben szemléléséből következik a tiszta demokrácia óhajtása a magyarság számára. Az amerikai magyarság semmiféle jelszó alatt sem óhajt vissza óhazai vérei számára semmit abból, aminek a legcsekélyebb része is volt abban, akár közvetve, akár közvetlenül, hogy ennek a magyarságnak ki kellett szorulnia az ősi földről. Az amerikai magyarságot semmiféle jogelmélet nem érdekli, ami az idő kerekét akarná megállítani vagy visszafordítani. Haladónak, saját sorsát saját érdekei szerint szabadon intézni tudónak és akarónak kivániuk látni származásunk népét a népek összességében. Más Magyarországot óhajtunk, mint amelyből útlevéllel szabadon utazva bár, de valójában kiszorittattunk. Ebben irgalmatlanok, radikálisak. forradalmiak vagyunk. Az Ur 1938-ik esztendejének nyarán nagyobb amerikai magyar csoport járt Magyarországon. Kormányzói kihallgatást kaptunk. Ha jól emlékszem, tőlem mintegy harmadiknak-negyediknek jobbra állott az Amerikai Magyar Református Egyesületnek azóta elhunyt érdemes titkára, őszhaju, szép szál ember, Molnár István. Nem csoda, hogy a kormányzó szeme is megakadt rajta. Ezt kérdezte tőle: Szeretne-e Magyarországba visszatelepedni?” — Nem ebbe a Magyarországba, uram!” — volt a mindenkit elképesztő, irgalmatlanul őszinte felelet: az amerikai magyarság felelete, a magyar állam akkori fejéhez. Ilyent magyar államfőnek igy szemébe bizonnyal sohasem mondtak. És mondta ezt az a Molnár István, aki talán csak két növendék gyermekévet töltött el a sárospataki kollégiumban, de amikor vénségére még egyszer meglátta, átölelte a kapujánál a kőfal szegletét és sirt, mint a gyermek, mondván: “Édesanyám! Édesanyám!” íme, az igazi amerikai magyar lélekkel az otthon eltöltött idők drága emléke sem képes elfeledtetni az otthontól elszakadás átkát magában nem hordozó magyar élet követelését.... Sajnos tiltó kaput lát az amerikai magyar szeme a mostani Magyarország határán is. Nem kívánkozik bele. Sokunk számára ■— éppenséggel becsületes magyar érzéseink és törekvéseinknél fogva — egyenesen a szülőföld a világnak legkevésbbé biztonságos országa. Bezzeg vágynának azonban onnan kifelé, akik ott vannak. A modern technika és fizika minden fortélyával és fustélyával kell bent tartani őket. Pedig volt földosztás, van szavazás s állítólag a népé az ország és a hatalom és a dicsőség. Miért hát a némaság, lábujjhegyen járó óvatosság, a nagy világba kikivánkozás? Nem azért, mert ami ma otthon van, kommunizmus néven van elkönyvelve. A lényeg számit és nem az ilyen vagy olyan nevezetek. Ami most otthon van, az nem kell, mert nem boldogít. És nem boldogít, mert azzal van ellentétben, amit az amerikai magyarság akkor is megtartott, amikor minden egyebet maga mögött hagyott és ami az amerikai magyarságot most is megtartja, amikor szinte mindene megvan, amit munkájáért Amerika adhat néki. Mi ez az előbb megtartott, aztán pedig megtartónak bizonyult valami? A lelkiség. Mindennek, amit ma otthon állítólag kap a magyar, a lelke az ára. A hangosan hirdetett, állítólagos sok adás mellett egy kiszámított, lélektelen lélekrablás folvik. Emberből alkotórésszé, agyból jelszóvá, lélekből anyaggá gyúrni a magyart, — ez a rugója mindennek. . Amikor lélekkel fizet valamiért az ember, rossz vásárt csinál. Erről már a Názáreti Tézusnak meg volt a maga véleménye, mondván: “Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ö lelkében kárt vall?” A lélek a legelidegenithetetlenebb, egyenesen Istentől eredő sajátunk: személyiségünk meghatározója, egyéni életünknek családi, hitbeli, népi közösségbe kapcsolója, énünknek Isten előtt, itt és az örökkévalóságban hordozója. Aki a lelkünk árán barátunk, az a leggonoszabb ellenségünk. A kommunizmus földi menyországot igér, érte csupán lelket kér. Örök tisztessége az amerikai magyarságnak, hogy a kommunizmus csábításainak soraiban helyt nem adott. Alkotó közösségi életének alkotásai, a tulajdon leikével egyetemben, mentesek a fertőzésnek ettől a formájától éppen úgy, mint mentesek voltak annak korábbi versenytársától, a náci-fasiszmustól.
