Evangéliumi Világszolgálat, 1950. augusztus-december (1. évfolyam, 1-5. szám)
1950-09-15 / 2. szám
EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT 3. oldal Láthatjuk: Isten akarata mindenütt felséges tervszerűségben érvényesül, ahol csak a teremtő akarat végrehajtó közegei alázatosan követik a törvényt. Az ég fellegei összegyűjtik az áldást osztó esőket, lebocsátván azokat a földre, hol a patakok, a folyók azt az esés törvényei szerint tovább szállítják, közben elvégezvén a kioldások, üllepitések munkáját, akárcsak a szélvészek, a hőmérsékletváltozások is elvégzik a maguk rendelt hivatásukat. A virágok megtermik mézeiket, a fák gyümölcseiket, — de vájjon az ember arra vár-e, hogy az ő saját élete rendjét is az elemek, a szélvész, a tenger, a vegetáció, vagy a fauna végezze el? Hát a hegyek nyomrában rejlő ásványok, vagy az elefántok volnának arra hivatva, hogy Isten akaratát megismerjék és végrehajtsák? Azok bizonnyal végrehajtanak a teremtés szándékából mindent, ami az ő természetük törvényei, ösztönös képességei határain belül felfogható és végrehajtható, de ideje már észre vennünk, hogy egyedül az ember van felruházva azzal a képességgel, hogy az Isten akaratát az ő közvetlen kijelentéséből megismerhesse s ha azt megismerhette, már is vállain — s egyedül az ő vállain — van a felelősség, hogy azt az ő világában végre is hajtsa. Ezért teremtetett. Erre hivatott el. Ez létének felséges értelme. Legyen meg a te akaratod”, — de amikor ezt igy elmondjuk, nem valami ismeretlen, ködös akaratra kell gondolnunk, hanem ellenkezőleg, olyan tervre, olyan programmra, melynek az ember folytonos, buzgó törekvései eredményeképpen napról-napra világosabban kell állnia előttünk, hogy annak gyakorlati végrehajtásában, fokozott megvalósításában cselekvő munkatársaivá váljunk a Teremtőnek. Mert egyebek közt ez is az ő akarata. És ezt az akaratát évezredek óta közli velünk, az ő leghívebb fiain, a bölcseken, a prófétákon át egészen addig, mig legtökéletesebben és minden ép elmével bíró ember számára érthetően közölte azt Krisztus tanításain át. Ahelyett, hogy mindig csak kegyesen lehunynánk, vagy égre fordítanánk szemeinket, nézzünk körül: Mit valósítottunk meg ebből a tanításból kétezer év alatt? Mit valósitottunk meg csak a fő parancsolatokból? S ha megláttuk, milyen kevés, amit Isten akaratából megvalósítottunk, megnézhetjük azt is, amit akarata ellen szegülve cselekedtünk, szinte folytonosan. S ha igy mindent megvizsgáltunk, akkor ne az eget káromoljuk szavunkkal, sopánkodásunkkal, amiért földönfutókká váltunk, irgalomra szorulunk, hazánkat elvesztettük s az ártatlanok millióira a világ minden gonoszságát rászabadítottuk, hanem magunkra vessünk, akik mindezt Isten kinyilvánított akarata ellenére is megcsináltuk. ‘‘Legyen meg a te akaratod”, — de ha ezt elmondtuk, aminthogy el kell mondanunk, máris talpra kell serkennünk, hozzágondolva, hogy ezt a te akaratodat pedig mi most olyan terjedelemben és ott valósítjuk meg, ahol éppen tehetjük. Egyéni hatáskörünk és sorsunk, családunk, egyházunk, s mindazon közösségek keretein belül, amelyekben csak szavunk és erőnk érvényre juthat, azon leszünk, hogy a te akaratod meglegyen. Nincs bizonyosabb a teremtett világon, minthogy az Isten akarata szerint cselekvő embert a Teremtő “minden angyalai” segiteni és támogatni fogják. A természet minden erői szolgálatába szegődnek, hiszen azért teremtettek, hogy az ember azokat uralma alá hajtsa és az Isten akaratának végrehajtására felhasználja. Ez a teljességgel pozitív, gyakorlatias, biztató s egyben felségesen nagyszerű felismerés kell, hogy mindannyiunkat áthasson. Minél több a tennivalónk, annál inkább. S ugyan kinek lehetne ma több tenni, pótolni, helyreállítani, alkotni valója, mint az Ur Isten magyarjainak, akiknek mindenünk összeomlott s akik egyedül vagyunk képesek és hivatottak újra felépíteni mindazt, ami összeomlott. Csődöt mondott körülöttünk immár mindenki. Másképp nem is lehetett. Isten akaratának azt a részét, amelyet mi reánk bízott, a mi hivatásunkat csak mi hajthatjuk végre. Legyen meg.... Padányi-Gulyás Jenő. A HÉT MELLETT A MA IS ELFÉR.. Nagybetűvel írjuk ennek a rövid közleményünknek a címét, mert a szétszóródott testvérek számára üdítő történetről beszél, mely nemrég játszódott le Dél-Amerikába kivándorolt két családdal. “Mint a legtöbb ide bevándorolt, én is sok kezdeti nehézséggel küzdőm, — írja egy volt utász honvéd százados. — Közben a sors harmadik gyermekkel áldott meg. Részben e legutóbbi szülésből kifolyólag, néhány hónappal a szülés után, feleségem kórházba került s én itt maradtam három kicsinyemmel, már-már arra kárhoztatva, hogy nem tudok eljárni dolgozni, amig feleségem fel nem épül s utána még a nagy kórházi költség is a nyakamba szakad.... K.-t csak futólag ismertem, hiszen mindkettőnket annyira lekötött a mindennapi kenyérért való küzdés, hogy ez lehetetlenné tette a másokkal való érintkezést. Annyit tudunk egymásról, hogy mind a ketten székelyek vagyunk. — Véletlenül szerzett tu•domást az engem ért újabb megpróbáltatásról. Azonnal felkeresett és közölte velem, hogy neki 7 gyermeke van s ezért az már nem számit, ha néhánnyal többen vannak. — Minden reggel eljött lánya, vagy felesége s elvitte az enyémeket; este hazahozták őket, amikor én is jöttem a gyárból. — Rendesen mosdatták, öltöztették, gondját viselték gyermekeimnek, hogy tudjam megkeresni a kórházi költségeket. — Csak nagy vonalakban írtam le az egészet, amit annak idején bejelentettem D. nagytiszteletü urnák, hogy ne fáradjon problémám megoldásán, mert megoldotta azt a legnagyobb családu, leggazdagabb szivü, legszegényebb család: a ....K. család.” “Abban áll a hívőknek közössége, hogy minden javukat, mind lelkieket, mind testieket, a méltányosság és a szükség kívánalmai szerint jólélekkel és tőlük elvárható szeretettel megosztják e'gymás között.” Kálvin János.
