Evangéliumi Világszolgálat, 1950. augusztus-december (1. évfolyam, 1-5. szám)
1950-09-15 / 2. szám
2. oldal EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGALAT A TÁMADÁS TETTÉT HAJTOTTÁK VÁGRE. A világ nagy kérdéseiben az egyháznak komolyan véleményt kell mondania. Ezt kísérelte meg az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága julius 8-15-én Torontóban (Canada) tartott gyűlésén. Az egyik legfontosabb kérdésben, a háború és béke kérdésében a koreai háború különösen kötelezővé tette a Bizottság számára az állásfoglalást. Az amerikai Charles P. Taft elnöklete mellett Dr. G. K. A. Bell angliai, M. Niemöller németországi és Dr. R. Niehbur New York-i kiküldöttek képezték azt az albizottságot, melynek javaslatára levélben kifejezték a Tanács “mély rokonszerivét” a koreai keresztyének iránt. A tanács ajánlotta az Egyesült Nemzeteknek, hogy adjon meghatalmazást a “rendőri intézkedések’ végrehajtására. Továbbá a közreadott nyilatkozat megállapítja, hogy “Támadó tettet hajtottak végre (a Dél-Koreát megtámadó erők). A számbavehető legtárgyilagosabb tanú, az Egyesült Nemzetek Koreai Bizottsága, megállapította, hogy "minden valószínűség arra mutat, hogy az észak-koreai csapatok kiszámított, koordinált támadást készítettek elő és hajtottak végre titokban”. A fegyveres ámadás pedig, mint nemzeti politika, helytelen. Ezért ajánljuk az Egyesült Nemzeteknek, mint a világrend egyik eszközének a rögtöni döntését arra, hogy lépjen fel ez ellen a támadás ellen és tegyen hatályossá olyan rendőri intézkedést, amelyet minden tagnemzetnek kötelessége támogatni. Egyidejűleg a kormányoknak egyénileg és az Egyesült Nemzeteken át törekedniük kell a tárgyalások és megegyezések utján való igazságos rendezésre”. Azok között, akik ezt a határozatot a gyűlésen elfogadták, voltak olyanok, akik egészen közel élnek a vasfüggönyhöz és akiket állandóan fenyeget az a lehetőség, hogy ők is mögéje kerülnek. Mégis volt bátorságuk elfogadni ezt a határozatot, mert igaznak tartották. • m • A SÁFÁRKODÁS GONDOLATÁT és gyakorlását erőteljesen felújította a “Magyar Szellemi Munkaközösség”. Ez a munkaközösség krisztusi magyarságot törekszik építeni és ennek a célnak a szolgálatában adja ki az “Uj Magyar Ut” cimü havi folyóiratát. A sáfársági mozgalom most a lapnak akar anyagi alapot adni. A mozgalom tagjai keresetük bizonyos százalékát rendszeresen erre a célra adják. Legtöbbjük még Németországban és Ausztriában, DP sorsban él. És mégis igaz: “keresetük” bizonyos százalékát erre az Isten szerint való célra adják. Olyan esemény ez a menekült magyarság életében, melv a legnagyobb figyelemre érdemes. Ha a menekült népünk sok tagja értené meg és fogadná el azt a belső magatartást, melyet a sáfársági mozgalom tagjai gyakorolnak, akkor ez egész népünk életének gyökeres átalakulása kezdetét jelentené. Azok, akik a szétszórtságba került népünk ügyét Isten szemén át igyekeznek látni; tudják, hogy hiábavaló az a sok nyüzsgés, amit az emigráció szervezkedései, lapjai véghezvisznek. —- ha nem olyan megújult lélekkel teszik, mint amilyent a sáfársági mozgalom követel. Azt is tudják, hogy az áldozatosság lelkületűnek létrejötte nélkül soha lábra nem állunk, ha ezer mankót adnak is hónunk alá erős idegenek. Továbbá azt is tudják, — amit a sáfársági mozgalom szépen igazol , hogy a “szegény asszonyok két fillérjei” lehetővé teszik komoly szervezetek kialakítását. Ilyen lelkűiét felébredése nélkül pedig hiábavaló minden munkálkodás. A mi Világszolgálatunk léte és értelme is attól függ, hogy akad-e legalább párszáz olyan atyánkfia, aki áldozatos lélekkel áll be ebbe a szolgálatba. — Valóban “uj útra” lépett az “Uj Magyar Ut” és ez az ut az életét szolgáló áldozatban használt Jézusnak az útja. Minden kivándorolt testvérünket hívják erre az Llj Magyar Útra. A mozgalom jelmondata ez: “Az Űré a föld és annak teljessége”. (Zsolt. 24:1.) A TE AKARATOD Legyen meg! — imádkozza szerte a világon sok millió keresztyén, naponta. így imádkozza kétezer év óta. De.... vájjon hány millió mormolja el ezeket az igéket, szinte gépiesen, alig gondolva oda, mit is mond? Ha kissé oda is gondol, vájjon hányán mondják ezt szinte cinikus közönnyel? “Legyen meg a te akaratod.... hát persze, hogy legyen meg, mert ha nem kívánom, akkor is meglesz,.,, hiszen az Isten mindenható, mit számitana az Ő akarata mellett az enyém, ha történetesen mást akarnék, — hát legyen meg a te akaratod!” Aztán jöttek nehezebb idők, amikor még a kérges szivüek, a cinikusak is megrezzentek s látva, mily rettenetes sok gonosz, ártó akarat érvényesül, fenyegetve a nyugalmat, az élet csendes élvezetét, — kezdték kissé több meghatottsággal rebegni: Legyen meg a te akaratod! Hozzá gondolták: mert Te könyörülő és szerető Isten vagy, nem gonosz és bosszúálló, mint az ember, akinek akarata annyi veszedelmet kavart fel. A végén aztán beállott az ember rendfenntartó és kormányzó igyekezetének teljes csődje. A zűrzavar szennyes hullámai összecsaptak a civilizált világ feje felett, elseperték képzelt biztonságának Potemkinfalait, romokká és üszőkké változtatták mindazt, amire büszke volt. Most már kétségbeesetten és a kárvallott ember teljes odaadásával imádkozná, hogy “Legyen meg a te akaratod”, <— csak lenne. És bizonyára sokan találkoztunk azzal a fajta imádkozóval is, aki csalódottan legyint s szemünkbe mondja: Az imádság hiábavaló! Hány millió keresztyén imádsága száll az ég felé s íme, a mindenható Isten nem segít. Hát nem is segít és nem is fog úgy segíteni, ahogy a kényelmes, a cinikus, vagy akár a kétségbeesett ember szeretné és képzelné. Legfőbb ideje, hogy a hivő ember úgy imádkozzék, amint azt a Teremtő az ő képére teremtett embertől elvárja! Vagyis ne szavakkal imádkozzék csak, hanem cselekedetekkel, életével. Nézzünk csak körül az Isten országában, a teremtett világban, amint arra a Mester is tanított.
