Evangéliumi Hírnök, 2004 (96. évfolyam, 1-3. szám)
2004-01-01 / 1. szám
2004. január ÚJÉVI ÜZENET A GYÜLEKEZETEKNEK “Ez az az üzenet, amelyet Tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság és nincsen Őbenne semmi sötétség.” (ÍJn 1:5) 3. oldal “Ez az az üzenet”, az én újévi üzenetem is, amivel baptista testvéreimet köszöntőm szerte a világon. Az üzenet átadása János így szól: “ez az az üzenet”. Nem azt mondja, hogy ez egy üzenet, mintha több üzenet lenne, hanem ez AZ üzenet, “amit Tőle hallottunk, és amit nektek hirdetünk Ez az, amit kaptunk, és ez az, amit teszünk vele. Pál apostol ezt így fejezte ki: “én az Úrtól vettem, amit nektek élőtökbe is adtam” (lKor 11:23). Úgy adom tovább, ahogyan nekem is adatott. Bárcsak megtanulnánk ezt az egyszerű gyakorlatot: kapni és adni! Mind többet kapni, hogy mind többet adhass. "Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna?" (lKor 4:7) Más szóval: “mid van, amit én nem adtam volna”? Pontosabban: “mid van, amit Isten nem adott volna”? Tudatosítsd magadban ebben az újévben, hogy csak azt adhatod, amit te is kaptál. Csak addig vezethetsz másokat, ameddig te magad eljutottál. Amit adunk neki, Ő elfogadja, megtisztítja, betölti, használja és megáldja. Az áldáshoz ez az egyetlen út vezet. Rövidítések nincsenek. “Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem... a: én igám gyönyörűséges és a: én terhein könnyű" (Mt 11:29-30). Az üzenet különlegessége Charles Darwin evolúciós elmélete nem a mi üzenetünk. Kari Marx filozófiája a modern kommunizmusról nem a mi üzenetünk. John Dewey modern nevelési elmélete a szabadosság szabadságáról nem a mi üzenetünk. Julius Wellhausen és a racionalizmus mindent megkérdőjelező hitetlensége nem a mi üzenetünk. “Aki Isten elé járul, annak hinne kell, hogy Ő létezik” (Zsid 11:6). Mi nem kérdőjelezzük meg Istent. Mi hiszünk és látunk. Ha nem látunk, akkor is hiszünk. Sigmund Freud pszichológiája, hogy az emberek cselekedeteit szexuális ösztönei vezérlik, és hogy viselkedésünk gyermekkori tapasztalatainkon alapszanak, nem a mi üzenetünk. Soren Kierkegaard egzisztencializmusa, amit egyszerűen így mondhatunk: “egyél, igyál és örülj, mert holnap meghalhatsz”, nem a mi üzenetünk. Még csak mindezek keveréke sem. Ugyanis, vannak, akik mindezen filozófiákat evangéliummal próbálják keverni. Azt hirdetik, hogy: “jöhetsz a reggeli Istentiszteltre fürdőruhában, hozzad a piknik kosaradat, részt vehetsz egy rock koncerten, ha akarsz, elszívhatsz egy cigarettát, tehetsz, ami jólesik: mi azt adjuk neked, amit kívánsz, érezd jól magad a tizenöt perces szentbeszéd alatt”. Ez egyáltalán nem a mi üzenetünk. A mi üzenetünk az, hogy a Szentírás megbízható, hogy a megváltás hit által, kegyelemből van, hogy a szolgálathoz alázat kell, hogy a tanulás az ismeret forrása és az imádság az erő forrása, valamint hogy a lelkek megmentése a mi fő feladatunk. És főképp az, amit Tőle hallottunk, amit nektek hirdetünk, hogy “az Isten világosság és nincsen Őbenne semmi sötétség ”. Az üzenet lényege “Ez az az üzenet, amelyet Tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság és nincsen Őbenne semmi sötétség. ” Mivel Isten világosság, ezért Benne a mi örömünk is teljes lehet (1:4), és ezért bennünk sincs semmi sötétség (2:1). A teljes öröm és a teljes szentség hirdetése az üzenet. Akik a2:26 szerint “elhitetnek”, és felhígított evangéliummal boldogságot hirdetnek szentség nélkül, nem tartoznak Istenhez, mint ahogyan hozzánk sem. Mi tudjuk, hogy örök életünk van, mert hiszünk az Isten Fiának nevében (5:13). Ez a mi reménységünk, és ez újév küszöbén a hívők reménységét hirdetjük. Mindenki irányában a békességet és a szentséget követjük, mert ezek nélkül senki sem látja meg az Urat. (Zsid 12:14). Márpedig, mi meg akarjuk látni Őt. Krisztusban felöltözött új emberünk "igazságban és valóságos szentségben ” teremtetett. A szentség hozzánk tartozik, mint a gyümölcs a fához. De a cél nemcsak az, hogy e gyümölcs bennünk megteremjen, hanem az, hogy általunk másokban is. Az, aki “a sötétségből az Ö csodálatos világosságára hívott titeket” (lPt 2:9), ezt azért tette, hogy általunk másokat is “megszabadítson a sötétség hatalmából, és átvigyen az ö szerelmes Fiának országába ” (Kol 1:13). Az üzenet célja “Az igaznak gyümölcse életnek fája, és lelkeket nyer meg a bölcs” (Péld 11:30). A gyümölcs tehát nemcsak a szentség, hanem a lelkek megnyerése. Nincs szó a gyökérről, pedig gyökér nélkül nincsenek gyümölcsök. Nincs megemlítve a fatörzs sem, pedig bizonyára volt törzse is. Aztán nincs említés a kéregről, pedig a kéreg az, ami beborítja a gyökereket, a törzset, az egész fát. Nincs szó az ágról, pedig az ágakon vannak a gyümölcsök. Sem a levelekről, sem a virágokról, sem a fotoszintézis által termelődő kiprofilról. Csak gyümölcs van említve. Értitek-e, miről van szó? Szeretjük csodálatos Imaházainkat, épületeinket, de nem ezek a legfontosabbak. Szeretjük a jó zenét, a jó hangszereket, a jó felszerelést, jó karvezetőket, bizottságokat, programokat. Ezek mind részei a fának, de nem ezek a legfontosabbak. Jézus sem azért jött, hogy épületeket építsen, bizottságot vezessen, felszerelést vásároljon, hanem, hogy “megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10). Pál apostol megtérésének idején “a gyülekezeteknek egész Júdeábán, Galileában és Samáriábqn békességük volt, épültek és jártak az Úrnakfélelmében és a Szendéteknek vigasztalásában, sokasodtak. ” (ApCsel 9:31) Igen, békesség, épülés, Istenfélelem, Szentlélek ereje és gyarapodás lehet ma is ott, ahol az evangélium prédikálva van, e szekularizált, individualista és anyagias világban. Az evangéliumnak ma is hatalma van. Ez akkor is igaz, ha az elmúlt év(ek)ben volt, ahol a gyülekezetek missziója nem volt hatékony. Sokan “gyülekezet előtt” maradtak: nem kívántak csatlakozni a közösséghez, mások “gyülekezet után” élik életüket: kiszakadtak kiábrándultak, és otthagyták gyülekezetüket... E poszt- karizmatikus és poszt-modern korszakban egyre többen vannak azok, akik már nem annak a gyülekezetnek a tagjai, amelyhez legelőbb csatlakoztak. Mire késztet ez minket? Arra, hogy Jézus nevében keressük meg őket újra. Az út előre, van, amikor visszafelé vezet, fölfelé pedig lehet, hogy pillanatnyilag épp lefelé van. Ha az Úr vezet, nem tévedhetünk el. Újév, az Úr félelmében, a Szentlélek vigasztalásában, sokasodva... Kívánom ebben az újévben a békességet és a szentséget, az egymásra találás áldását, az Úrtól adott gyarapodást. “Boldog nép az, amelynek Istene az Úr!” (Zsolt 33:12) Boldog újévet kívánok! Borzási István, elnök Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége Magyar Baptisták Világszövetsége