Evangéliumi Hírnök, 2003 (95. évfolyam, 1-11. szám)
2003-01-01 / 1. szám
Temetése december 4-én volt Parma OH-ba. Isten vigasztaló igéit Zeffer Béla, a Bethánia gyülekezet volt lelkipásztora hirdette, Dr. Herjeczki Géza lp, szövetségi alelnök igei üdvözletét adott át a szövetség és a detroiti gyülekezet nevében. A gyászistentiszteleten ezek az igék hangzottak: Jn 3:16, Jel 14:13, Jób 16:22-23; 19:25-26. Gyászolja felesége, testvérei (Amerikában, Németországban és Magyarországon), rokonai, ismerősei és a Magyar Bethánia Baptista Gyülekezet. Emléke legyen áldott. Z. B. 10. oldal______________________________ PÁCSÓ JÓZSEFNÉ, szül. Horváth Ilona 1913 - 2002 Horváth Ilonka 1913. február 21-én született Bihardiószegen, Erdélyben. Szülei Horváth Sándor és Eszter öt gyermeket neveltek, három fiút és két leányt. Szülei a bihardiószegi gyülekezet alapító tagjai közé számítottak. Kornya Mihály, a legnagyobb magyar prédikátor lelki gyermekei voltak. Gyermekkori emlékeit - például, hogy mire tanította az első megtérőket Kornya bácsi - gyakran elmondta gyermekeinek, unokáinak. 1937-ben, 24 éves korában kötött házasságot Pácsó Józseffel és ekkor Zilahra, a Szilágyságba költözött. Otthagyta Diószeget, de minden évben vonattal visszautazott, hogy lássa a családot és a gyülekezetei. Zilahon két gyermekük született, Jolánka és Sándor. 55. éven keresztül volt a Zilahi gyülekezet hűséges tagja. 1973-ban, elveszítette férjét, ettől kezdve özvegyen élt. 1985-ben, 72 évesen költözött ki gyermekeihez Amerikába, Clevelandba. Ekkor már súlyos szívbeteg volt. Az itteni orvosok segítségével - 2 szívműtét - még 17 évet kapott Istentől ajándékba. A kardiológusok szerint szívének csak egyharmada működött; de életben tartotta az Úr, a család, a testvérek és barátok szeretete. Az volt a vágya, hogy utolsó napjait otthon tölthesse. December 2-án egy hosszú, boldog, békés és megelégedett élet tért az örök hazába. Ritkán panaszkodott, mindenkire mosolygott és sokat, nagyon sokat énekelt. Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva bocsátjuk oda, ahova már nagyon vágyott. Tudta, hogy várnak rá szerettei, férje, szülei és testvérei. Temetésén a Magyar Betháni Baptista Gyülekezet énekkara szolgált, az igét dr. Pintér Zoltán lp. hirdette. A mennyországban, Isten fénylő trónja előtt találkozunk. Osváth Lajosné ISTEN ELŐTT NINCS KIBÚVÓ Ismerek egy embert, aki bármit elront, bármilyen szörnyű bűnt követ el, bárkinek árt, mindig mást vagy másokat vádol érte. Amikor eltört egy poharat, akkor az a buta szekrény aj tó ment neki s verte ki a kezéből azt. Amikor megbotlott és eltörte a lábát, akkor az a szerencsétlen kő volt az útjában. Amikor az egyik barátja társalgás közben megsértődött, akkor ő nem mondott semmi rosszat. Csak felvilágosította helytelen tetteiről. Az illető volt túl-érzékeny. Nem kellett volna megsértődnie; inkább megváltozhatott volna. Amikor egy fiatal lánnyal megcsalta feleségét, akkor az asszony volt a hibás, hogy egy órára magára hagyta vele. Amikor az egyik üzletben lopásért elkapták, akkor az apja volt a hibás, hogy ilyesmire tanította s hasonló példát is adott neki. Amikor meg autó-balesetbe került, akkor a másik soffőr volt a hibás, mert épp akkor ugrott eléje, amikor ő már sebesen haladt. És így tovább... Szóval képtelen tetteiért és szavaiért felelősséget vállalni. Ezért minden esetben azonnal talál kibúvót. Persze nem ó' az egyetlen. Emberi tulajdonság, hogy amikor elrontunk valamit, akkor másokban keressük a hibát vagy másra hárítjuk a felelősséget. Szerencsére vannak érzékenyebb lelkek is, akik azonnal felismerik, fájlalják, megbánják és bocsánatot kérnek, ha rosszat tettek vagy mondtak. De ezek vannak kisebbségben. Aztán vannak olyanok is, akik akkor is hibáztatáják magunkat, amikor nem ők a hibásak. Ez a másik véglet. De ma csupán az első csoportról beszélünk. Azokról, akik sohasem vállalnak felelősséget tetteikért és szavaikért. Nézzünk meg néhány bibliai példát. Miután Isten megteremtette Adámot elhelyezte őt „az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” Aztán megparancsolta neki: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” Majd adott neki segítőtársat feleségének, Évának személyében. Nyilván Éva is értesült a tilalomról. Mégis, amikor a kígyó megkísértette, evett a fáról és Ádámnak is adott belőle. Erre Isten haragra gerjedt és elsősorban Ádámot vonta felelősségre érte, mert eredetileg ő kapta a parancsot. Ámde, ő azonnal talált kibúvót mondván: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony í^y felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem. (1 Mózes 3:12.) Vagyis egyikük sem vállalta a felelősséget. Mire Isten mindkettőjüket szigorúan megbüntette, azaz testi és lelki halálra szánta. Annyira, hogy az egész emberiség mindmáig szenved miatta. Isten előtt nincs kibúvó. Ő belelát a szívünkbe, mindenről tud, tisztában van azzal, hogy mikor, ki a hibás, ki vétkezett és miért. S arra vágyik, hogy ha már vétkeztünk, akkor ne keressünk kifogásokat hanem - vállalva a felelősséget - ismerjük el, őszintén bánjuk meg, és örökre hagyjuk el azt a bűnt. A 2 Mózes 31. és 32. részeiben meg arról olvasunk, hogy amikor a választott nép megszabadulva Egyiptomból az ígéret földje felé haladt, akkor útközben az Úr felhívta Mózest a Sinai hegyre, hogy átadja neki „a bizonyság két tábláját.” (31:18) De mivel Mózes nagyon sokáig volt fenn a hegyen, a nép elhagyatva és vezető nélkül érezte magát s arra ösztökélte Áront - Mózes segítő társát és testvérét -, hogy készítsen nekik egy istent, aki velük lesz és akit imádhatnak. Áronnak nem kellett volna szótfogadnia. Inkább csitítani kellett volna a lázadókat. Isten gondoskodott volna biztonsága felől. De nem ezt tette. Beadta a derekát és kihirdette, hogy hozzanak össze annyi aranyat, amenY- nyiből készíthet nekik egy bálványt. Összehozták s ő aranyborjút készített belőle. Mire Mózes megérkezett, már körbe táncolták új bálványukat. Ekkor szegény annyira haragra lobbant, hogy eltörte az Isten újjával írt táblákat. Majd ezt mondta Áronnak: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon, mert nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki fölhozott bennünket Egyiptom országából. Ezt mondtam nekik: Kinek van aranya? Ok pedig leszedték magukról, és ideadták nekem. Én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle. (32:21-24) Vagyis Áron is úgy tett, mint Ádám és Éva. Saját bűnéért másokat vádolt. Kifogása majdnem így írható le: „Nem én vagyok a hibás. Ä nép akarta. S a borjút sem én terveztem. Ez lett az aranyból, mikor felmelegítettem.” Viszont az Úr ebben az esetben sem fogadta el a kifogást. Áron szeme láttára és bizonyára szörnyülködésére engedte, hogy háromezer embert levágjanak eme nagy bűn miatt. „Mert, amit vet az ember, azt aratja.” (Galatta 6:7.) Ha bűnt ___________________________2003. január
