Evangéliumi Hírnök, 2003 (95. évfolyam, 1-11. szám)
2003-06-01 / 6. szám
4. oldal 2003. június VAlÓBAn 1 Ma egy unalmas prédikációt kellett végighallgatnom. Tiszteletlenség lett volna felállni, és magára hagyni a közhelyek közé szorult prédikátort. Rászegeztem hát a szemem, de szárnyra keltem gondolatban - áldást, üzenetet keresni. Kerestem, és találtam. Elmondom mit, és hogyan; azt sejtve, sőt remélve, hogy talán lesz, aki éppen az én szavaim hatása alól veszi majd a bátorságot megszabadulni. A képzelet dicséretét énekelném, ha költő lennék, mert pontosan ezt tettem, és ezt ajánlom: merjünk képzelegni! Elképzeltem, hogy milyen fontos lenne, ha most evangélium hangzana - ehelyett. Elképzeltem a hallgatóság, a körülöttem merengők holnapját; vajon mit csinálnak, miféle örömeik és terheik lehetnek, és azokat sejtve, vajon hogyan lehetne elmondani érthető, sőt, érdekes módon az evangéliumot - amire a még mindig szónokló atyafi kísérletet sem tett. A hosszú lére eresztett beszéd alatt még arra is jutott időm, hogy elképzeljem, hogyan ragadná meg és szaladna a célig az itt mellőzött igazságokkal Pál apostol, vagy éppen Békefi Pál? Értelmi képességeink között mostohán kezelt a képzelő erő, pedig haszonra adta a Teremtő. Sok találmány így született. Az aranyszabályt is hogyan teljesíthetné az, aki képtelen a másik helyzetébe gondolni önmagát? Kibírhatatlanul szürke lenne ez a világ a művészetek nélkül, hiszen a vászonra álmodott tájak, szó és harmónia ihletett összefonódása nélkül a materializmus vad valósága alatt nyüszítene folyton jobbra érdemes lelkünk. Képzelőtehetségünkkel érünk legközelebb az emberileg elérhetetlenhez is, hogy teremtsünk — szinte a semmiből, majdnem valamit. Még azt is megkockáztatom - ítéljétek meg, valóban így van -e -, hogy aki az Éltető igazságokkal érintkezve is unalmas tud maradni, az vagy beteg, vagy bűnöző. Az istenélmény énekessé avatta a dadogó Mózest. Ha kinyitotta a száját Dávid, zsoltár áradt ki belőle - el tudjátok képzelni a szószéken előttetek állva, mondjuk, jövő vasárnap? Természetesen, nem semmittevő mélázásra, vagy éppen bűnös ábrándozásra buzditom unalomból szabadságra vágyó hallgatóimat és olvasóimat, hanem munkás, fegyelmezett képzelődésre, meglátására és meghallására mindannak, ami az Úrtól lehetséges. Ez még elképzelve is építő, még elgondolva is hasznos. Annál nagyobb a képzelőerőnk, mennél többet használjuk. Edzeni lehet, akárcsak a karizmunkat. íróink, költőink - halottak és élők - szavaira odafigyelve egyre táguló világba léphetünk, ha me-DE MI A LÉLEK? a, Ezt a szót a hivő emberek sokszor használják. Jó lenne a lélekről annyit tudnunk, mint az anatómusok a test részeiről és a biológusok a test működéséről. Az apostol a római levél 8. részében 13 versen keresztül ír a Lélekről, a Szemlétekről és a bennünk lakozó lélekről. A lélek szónak a gyakori használata azt sejteti velünk, hogy az első és második századbeli keresztyének előtt a lélek fogalma eléggé tisztázott lehetett. Pál sem tudta megmondani mi a lélek, de mint egy modem elektromos mérnök, aki ismeri az elektromosság természetét és hatását, ő is ismerte a lélek működését. 1. A fent említett versekből megtudjuk a következőket: a) A lélek nem a testfüggvénye, hanem a test a lélek függvénye. A helyes megállapítás, ami a test és a lélek viszonyát illeti az, hogy van testünk is, nem az, hogy “lelkünk is van.” Pál helyes szempontból nézte a test és a lélek viszonyát. b) A lélek magasabbrendű a testnél. Ez a felsőbbrendűség megmutatkozik abban, hogy a lélek nem múlandó. Amikor valakinek a halálát jelentik, akkor két kifejezést használnak a híradások. Az egyik az, ho^y “porsátorát visszaadjuk az anyaföldnek . Az anyaföld a por, ahonnan a test vétetett. A másik ez: “Lelke elszállt”. A test porrá lett, a lélek elszállt, él! Megmutatkozik továbbá a lélek magasabbrendűsége abban is, hogy a test nem rendelkezik vele. Pál apostol ezt igy fejezte ki: Nem vagyunk adósok a testnek (12), továbbá, hogy a test cselekedetei a lélekkel megöldökölhetök (13). c) Testi érzékszerveink közvetítésével a lélekkel nem ismerkedhetünk meg. Szem, fül, orr, tapintás csak fizikai ingereket vesz észre, itt a nagy kérdés: hol, és miként érintkezik a lélek a testtel? Hogyan képes a lelki (szellemi) hatni az anyagra, vagy fordítva, az anyag a lélekre? Hogy ez az egymásra való hatás tényleg fennáll, azt tapasztalatból tudjuk. Megmagyarázni azonban képtelenek vagyunk. De van egy példa, egy “rokon” tünemény: az agy és az eszme viszonya. Az agy idegtömb. Az eszme? Talán mondáink, ha akarunk „képzelni”. És, mint kezdtem is, hasznossá teheti még azt az órát is, amit elképzelhetetlenül gyakran megül az unalom. Csak kérem, rám ne hivatkozzon senki, a szemünket tartsuk nyitva, és az igehirdetés végén se mondjuk el a prédikátornak, hogy merre jártunk. Mert ha valaki ilyet tenne velem, az elképzelheti, hogy mit mondanék neki... Novák József hatjuk igy: szellemi termék. Az agy anyag, de az eszme anyag- és formanélküli. Az átlagos emberi agy súlya 1300 gramm. Az “agy terméke” semmiféle mértékegységgel nem mérhető meg. Hol érintkezik az eszme, a gondolat az aggyal? Valahol van egy pont, ahol a fizikai tudomást szerez a nem fizikairól. A gondolat használja az agyat, vagy az agy, a fizikai szerv termeli a gondolatot? Látjuk, hogy van valami titokzatos mód az agy és az eszme találkozására. Ekképpen nézhetjük a lélek és a test érintkezését. Amint az eszme valóság és fizikai változásokat hoz létre - úgy a lélek is létezik és a testtel kapcsolatban áll. Gyakorolnunk kell magunkat, hogy a lélekkel ismeretségbejöjjünk. A lélek ismeretére van egy ősrégi mód és gyakorlat: az elmélkedés. Az anyagiasság, a test hatása annyira túlnyomó, hogy az elmélkedésre - amely a lélek felé irányítja törekvésünket és vágyunkat - már nem jut sem időnk, sem alkalmunk. Pedig a legtöbb ismeretet és fejlődést a lelkiekben azok nyerték, akik ki tudták kapcsolni a testet amennyire lehetett s a léleknek az elmén keresztül szabad kaput nyitottak. Sok hivő, keresztyén és nem keresztyén egyén, tanúsította, hogy az elmélkedés módszerével lehet a lélek létezéséről és jelenlétéről tudomást szerezni. A legnagyobb elmélkedők módszere azonos volt. A módszert a hely és idő távolsága miatt nem egymástól tanulták s az elmélkedés módját nem tanították. Buddha - Indiában a Himalája hegység lábainál elterülő erdőben vonult magányba, Mohamed az arábiai pusztában merült el gondolataiba. Mózes, Dávid, a próféták, valamint Pál és János apostol, a pusztai magányban “keresték lelkűket” és a sivatag csendjében figyeltek a “lélek szavára’. Az Úr Jézus Júdea pusztáj ában készült elő földi szolgálatára. Az elvonulás nemcsak az emberektől való elszakadást jelentette, hanem a böjtöléssel a testtől való elszakadást is. Amint az emberi zaj, tülekedés, munka háttérbe szorult, és amint a böjtöléssel a test követelését lecsökkentették - úgy jelentkezett és megtapasztalásukban élő valósággá lett a lélek. A legtartalmasabb és a legnagyobb hatással bíró kinyilatkoztatást ezeken az egyéneken keresztül kaptuk. Mai, újszerű istentiszteleti rendszerünk nem sok alkalmat ad az elmélkedésre. A hívek sokat hallanak a lélekről - de a lélekkel nem érintkezhetnek. Az “elvonulás” helyett foglalkozás a fő gyakorlat. A szemre, fülre hatnak a templomi talárokkal, ünnepélyes mozdulatokból álló ceremóniákkal, a kántálással, az ének hangjával és az orgona
