Evangéliumi Hírnök, 2003 (95. évfolyam, 1-11. szám)
2003-05-01 / 5. szám
5. oldal ISTEN CSALÁDJA folytatás az 1. oldalról Isten nem sűrített bele minden igazságot egy felekezetbe. Megvilágosodna előttünk az is, hogy a felekezeti különbségek nem jelentenek okvetlenül ellentétet. Isten családja lelki család. Ez természetesnek hangzik. De ha kérdéseket teszünk fel például, hogy mi a lélek, akkor rájövünk, hogy a lélekről nincs elég ismeretünk. Ismeret fogyatékosságunkban helyettesítünk. “Szellemet” mondunk lélek helyett, ezzel áttettük a problémát egy másik helyre - de a kérdést nem oldottuk meg. Ismerethiányban sokszor fordulunk ehhez a módszerhez. így vagyunk az elektromosság “magyarázatánál”. Az elektromosság energia - halljuk a leírást. “Mi az energia?” -kérdezzük. “Erő, mint az elektromosság” - jön a válasz. A testet jobban ismerjük, mint a lelket. A biológia s újabban a biokémiai tudomány sok titokzatos fizikai jelenségre vetett fényt. Sokat tudunk a hormonok szerepéről. A tudósok ismerik a “gének" jelentőségét és működését. A gének azok a szubmikroszkópikus parányi részecskék, amelyek a sejtekben levő kromoszómákban foglalnak helyet. A gének az öröklés eszközei. Ezek viszik át a szülők tulajdonságait a gyermekekre. Döbbenetes csodálkozással vesszük tudomásul a tudósoknak a testi életfunkciók világába való behatolását. Ez a test mechanizmusának az ismerete. De mi a lélek? Ezt a szót a hivő emberek sokszor használják. Jó lenne a lélekről annyit tudnunk, mint az anatómusok a test részeiről és a biológusok a test működéséről. Az apostol a római levél 8. részében 13 versen keresztül ír a Lélekről, a Szentiélekről és a bennünk lakozó lélekről. (folytatjuk) 2003. május valóBArí? Remegő kézzel vette át és leült, amikor a sok pecsét, áthúzás és átírás alatt végre kiolvasta az elsárgult borítékra írt neveket, magáét és a feladóét. A család és néhányan, akik tudtak a levél világkörüli útjáról, most tisztelettudóan elhallgattak, és magára hagyták az idős orvost. Már fél évszázada annak, hogy New Yorkba érkezett. Ide menekítette a családja a zsidóüldözések elől. Szorgalmasan tanult, rengeteget dolgozott; ezreken segített. Még most, 79 évesen is, korán kelt, rendszeresen bejárt a rendelőjébe, tanított az egyetemen, és hosszú órákat dolgozott a laboratóriumban. Pontosságával csak a teherbírása és a tenni akarása vetekedett. Úgy élt, mint akit hajtanak, de nem külső és idegen erők, hanem, mint aki valami nemes, belső kényszernek engedelmeskedik. Dr. Ulrich Ollendorff, a város legjobb szemorvosa, a nagy tudós, most a gyermek félénkségével és egy hatalmas terhet hordozó, fáradt ember szemével faggatta az asztalára ejtett borítékot. Jól ismerte a feladó kézírását. Tudta, ahogy bátortalanul díszes levélbontó kése után nyúlt, hogy életekbe hasitó iszonyú fájdalmakhoz ér vele. Egyre gyorsuló, precíz mozdulatai, melyekkel szétbontotta a borítékot, engedelmességet is sejtettek; kiolthatatlan vágyát árulták el, hogy újra találkozzon édesanyjával - akitől megérkezett a 43 éve írt utolsó levél. Valii Ollendorff a theresienstadti haláltáborból írta ezeket a sorokat a fiának, 1942. augusztus 24-én. Néhány nap múlva megölték. Dél-Amerikában akadtak a borítékra, onnan került a címzetthez - fél évszázados késéssel. Ebben a hónapban jelenik meg a család és e levél történetéről írt könyv: „Fate Did Not Let Me Go: A Mother’s Farewell Story” (Pelican Publishing Company) - a levél már publikált részleteiből idézek: „Kedves, jó fiam, néhány napon belül innen is elvisznek. A jövő egyre sötétebbnek tűnik, valószínű, hogy életünk következő állomása egyben az utolsó is lesz. Mire kézbe veszed ezt a levelet, addigra vége hányattatásainknak, vége a sok szenvedésnek. Végre, béke lesz itt és bennünk is. Szeretném, hogy tudjad, én nyugodt vagyok, megbékültem a sorsommal; ne szomorkodj miattam, édes gyermekem!... Biztos lehetsz abban, hogy szüleidnek a legtisztább örömöket te adtad... Azt kívánom, hogy sikerek kísérjék az életedet. Légy jó ember, légy mindig erényes! Szeretném, ha gyermekkorod örömei végigkísérnék az életedet. Te is találd meg majd örömödet a gyermekedben, legalább annyit, mint amennyit mi nyertünk tőled. Bárcsak áldásom és minden érted mondott imádságom megvalósulna!... Ismételten írom, és tudom, te megérted, hogy az utánad való vágyódás és veled kapcsolatos gondolataim minden nehézség között örömömre voltak, és ez most is így van. Csak a sors tart távol tőled... És most, szeretett fiam, búcsút veszek tőled. Nem lehetek elég hálás azért a sok szerétéiért, kedvességért, az örömökért és azért a napfényért, amit édesapád és az én életembe hoztál a születésed napja óta. Azt kívánom, hogy a szülői ház élményei és gyermekkorod emlékei ragyogjanak fölötted, mint egy fényes csillag; édes, jó, drága fiam...!” Magam sem olvashattam még a levél teljes szövegét, de ennyi is elég ahhoz, hogy újból rácsodálkozzunk anya és gyermeke titokzatosan gyönyörű és mély kapcsolatára. Arra, hogy a halál kapujánál is boldogító emlék a gyermekben nyert áldás az anyának, és hogy a gyermek számára hallatlan, sőt idő és fájdalmak borította ima és áldás is hasznos - és meghallgatást nyer. Ezt ünnepeljük Anyák Napján, és ezt valóban ünnepelni kell! Novák József ANYÁM Álmatlan, hosszú éjeken Jó Anyám lelke van velem. Szelíd keze homlokomon, Nem töprengek a gondokon. Felmelegít áldott szeme, Átölel a szere te te. A léleknek minden lehet, Anyám, te igaz Szeretet. Ma én nagyon boldog vagyok, Itt vagy, boldogan alhatok. FELÉ Elküldeném Neked, - nem viszi a posta, Belerejtem azért szerény soraimba. Elküldöm én Neked, tudom, Te megérted, Ott, a tengeren túl tudom, hogy megérzed. Elküldöm ma Hozzád az egész szívemet, Elküldöm a lelkem, egyesüljön veled. Jöttem a világ végire, De Ö mégis elér ide. A léleknek nincsen határ, Hová akar, ö odaszáll. Elküldeném Hozzád fényes aranyszálon Minden én örömöm, minden boldogságom. Elküldeném Hozzád szívem minden vágyát, Lelkem legtitkosabb, forró imádságát. Legalább egy napra közel érezzelek, S érezd meg jó Anyám gyermeki szívemet. Somogyi Gáborné versei
